2014. szeptember 3., szerda

Reinhard Bonnke - Ne alkudj az ördöggel! 3.

A SÁTÁN MEGIJESZTÉSE

A félelem az ördög kezére játszik. Ő nem tud igazán ártani, csak meg tud félemlíteni minket. Az ördög mesteri szélhámos. Bálám kénytelen volt az igazat mondani. A vállalkozása befulladt, ebből láthatjuk, hogy Isten népe nem átkozható. Érzéketlen az átokra. Megváltottak vagyunk, ahogy Izrael is az volt. Ami akkor igaz volt Isten megváltott népére, az igaz a mai megváltottakra is. A félelem hallja Góliát kiáltását, de a hit a királyok Királyának kiáltását hallja.

" Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendõmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten!"(4. Móz.
23:23.)

Nem sokkal korábban, Egyiptomban, a halál süvítő szelét hallották. Mégsem ismerte meg egy izraeli sem annak a hideg leheletét. A páskabárány vére megjelölt minden családot. Jahve lebegő szárnyakon védte őket a bosszúálló angyaltól. Ma is, Isten minden gyermekét Jézus vére fedezi be, és fémjelzi. Mindannyian kívül esünk a pokol, a boszorkányok, a varázslatok, átkok, démonok, az ördög összes talpnyalója hatáskörén. A fejedelemségek és a mennyei helyeken levő erők nem érinthetnek minket, mialatt mi az üdvözítő, a mi Páskabárányunk drága vérének zászlaja alatt nyugszunk. Ez a védelem áthatolhatatlan, és sérthetetlen. "Ti félő szentek, vegyetek friss bátorságot!" Aki fél, az az ördög szövetségese - akár tetszik neki, akár nem. A félelem fertőzés, betegség. Elterjedhet a keresztények
között is. Biztos vagyok benne, hogy Isten azért tiltotta meg Izrael gyermekeinek, hogy beszéljenek, mialatt kerülgették Jerikót, mert kétséget és félelmet terjesztettek volna maguk között. Az ördög nem fél attól az embertől, aki fél. Tudja, hogy az az ember ártalmatlan. De amikor mi nem félünk, akkor reszket a Sátán.

Nehémiás helyreállította Jeruzsálemet. Némelyek arra biztatták, hogy bújjon el az ellenségei fenyegetései elől. Tetszik nekem Nehémiás válasza . "Avagy ily férfiúnak, mini én vagyok, illik-é futni? Hát ki az, aki olyan, mint én, és ezt tenné?” (Neh. 6:11.). Isten népének, az Ország véren megvett fiainak és leányainak, amilyenek mi vagyunk, kell-e utat adniuk hetvenkedésnek és fenyegetésnek? Isten népe nem "félelem szellemét" kapta, "hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak szellemét" (2. Tim. 1:7.). Szabad a magunk fajtának menekülnie? Soha!

Örvendezhetünk, távol a félelemtől. "Íme, adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapadjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat nektek" (Lk. 10:19.). Nem a keresztényekre vadásznak: a keresztények vadásznak; nem őket támadják: ők támadnak. Minket nem győznek le. Nem szorulunk sarokba. Távolról sem. Isten rohamcsapatai vagyunk, akiket a pokol túszainak a kiszabadítására küldött el. Mi vagyunk az Úr hódító erői.
Jézus újra és újra elmondta: "Ne félj!" Ez azonban nem volt minden. Jézus kiváló pszichológus volt. Figyeld meg, mit mondott: "Ne félj, csak higgy!" Mindig többet mondott, mint hogy csak: "Ne félj!”, vagy: "Légy bátor, légy merész!" Csak ennyi tanács nem érne semmit. A félelem erő, és egy vele azonos erővel kell összevetni.

A félelem negatív erő. Mínusz előjelű. Valaki egyszer azt mondta: nekem: "A félelem egy sötét kamra, ahol az emberek előhívják a negatívjaikat." Csak egy pozitív erő törölhet el egy negatívot. A pozitív erő a hit. Jézus tehát mindig azt mondta: "Ne félj, csak higgy!" A félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a hit.
"Ez az a győzelem, ami legyőzi a világot, a mi hitünk" (I.Jn, 5:4). A hit fegyvere sok mindenre használható. A hit nem feltételezés, vagy hősködés. Gondolj Skéva fiaira! Egy remegő szent győztessé teszi a Sátánt, de a hit megijeszti az ellenséget. Nem arra van elhívásunk, hogy remegjünk, hanem arra, hogy hatalmat gyakoroljunk, és megrázzuk a poklot. "Benája, kivevé az egyiptomi kezéből a dárdát, és megölé őt a maga dárdájával" (2. Sám. 23:21). Így tépjük ki mi a félelmet az ellenség kezéből és a saját fegyverükkel reszkettetjük meg az ördögöket.