Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.”
Itt viszont már nem a megtérése előtti eredményeiről beszél, hanem azoknak a hátrahagyásáról beszél, amit megtérése után ért el. Arról beszél, hogy hátat kell fordítania ezeknek, hogy az előtte levőknek neki tudjon feszülni. Alázatba kell felöltözzem, és tudatosítanom magamban, hogy mindaz, ami mögöttem van, Isten kegyelméből történt, és előre kell mennem. Ez történik sokakkal – mikor először megtérnek. Rájönnek, hogy mindent, ami mögöttük volt kárnak ítélnek. De azután eltelik néhány év, kiolvassák a Bibliát, tartottak már gyermek-bibliaórát, ismeret beszédét szólták valakinek, vagy valaki összerogyott, miután rátették a kezüket, és egyszeriben megszállja őket a büszkeség, és a gőg: „Hát, igen, még a pásztorom sem működik olyan hatékonyan, mint én!”
Lehet, hogy ezt nem is mondják ki, de a szívükben biztos, hogy ezt gondolják! Ezt úgy hívják, hogy büszkeség!! Pál azt mondja, hogy ahhoz, hogy a felülről való elhívásra igyekezzek, a hátam mögött levőket el kell felejtenem, el kell engednem. Na most, egy pár percre vizsgáljuk meg az életét – ki ért egyet azzal, hogy Pál az Új Testamentum legnagyobb apostola? Ő írta a felét az Új Testamentumnak, egyet értesz velem?
Lehet, hogy ezt nem is mondják ki, de a szívükben biztos, hogy ezt gondolják! Ezt úgy hívják, hogy büszkeség!! Pál azt mondja, hogy ahhoz, hogy a felülről való elhívásra igyekezzek, a hátam mögött levőket el kell felejtenem, el kell engednem. Na most, egy pár percre vizsgáljuk meg az életét – ki ért egyet azzal, hogy Pál az Új Testamentum legnagyobb apostola? Ő írta a felét az Új Testamentumnak, egyet értesz velem?
Na most, hadd mutassam meg neked, hogy mit mond magáról ez az apostol. Menjünk együtt az 1. Korinthus 15-be. A 9-es vers így szól: „Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.” Nézzetek rám! Ez a levél Krisztus után 55-ben íródott. Eddigre Pál már néhány missziói útján túl volt. Gyülekezeteket alapított, nem csak a környező népek között, mint Júdeában és körülötte, hanem Ázsiában is, és más országokban is. Egy nagyon nagy becsben tartott ember volt, különösen ezekben a gyülekezetekben, hiszen ő alapította ezeket.
Ennek ellenére nézzétek, hogy hogyan vélekedik magáról – „én vagyok a legkisebb az apostolok között”. Látjátok, hogy hogyan vélekedik? Nem úgy, hogy ’Én aztán már tévében is szerepeltem, a leghíresebb újságokban írtak rólam, könyveket írtam, sőt ezek a könyvek vezetik az eladási ranglistát.’ Pedig ezeket én is mind elmondhatnám magamról – voltam tévén, benne voltam nagy újságokban, a könyveim nagyon jól fogynak, de hadd mondjak valamit! Tisztában vagyok vele, hogy kinek az eredményei ezek, tudom ki tette ezeket! És teljesen tisztában vagyok azzal is, hogy mit érek nélküle – nem vagyok több a föld poránál. Bármi, amit tettem, egyedül Isten kegyelméből történt. Lucifer is abba a hibába esett, hogy elfelejtette kitől kapta mindazt, amije volt! Semmi olyanod nincs, semmi, és nem érdekel, hogy mennyire nagy a talentumod, vagy mennyire nagyszerű vagy! Jobban teszed, ha észben tartod, hogy kitől kaptad!
1. Korinthus 15:10: „De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” Kik azok a „mind azok”? A többi apostol, ugye?
És egy pillanatra lehet, hogy úgy tűnhet, hogy Pál büszke, mikor azt mondja, hogy „sőt többet munkálkodtam”, mert tény, hogy sokat munkálkodott, de utána rögtön látjuk, hogy azt mondja, „de nem én voltam…”.
Ugorjunk 7 évvel későbbre, Krisztus után 62-be: az Efézusi levél 3. részébe. Mostanra már még jobban ismerik Pált, elterjedt a hírneve még szélesebb körökben, ismert mindenfelé. Ehhez képest nézzük meg, hogyan vélekedik magáról Krisztus után 62-ben: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végéremehetetlen gazdagságát.” Nézzetek rám! Nem semmi, ugye? Hét év alatt eljutott az apostolok között a legkisebbtől, a szentek között legkisebbig! Miközben persze az elmúlt hét évben még több eredményt ért el. De ennek ellenére jól látható Pál magatartása. És mind tudjuk, hogy az igében nem lehet túlozni. Pál itt nem olyan, mint néhány keresztény, hogy azt mondják, ’Ó testvérem, ez csak az Úr kegyelméből volt, (de azért remélem, látjátok, hogy mennyire ügyes vagyok!)’ Az igében nem lehet hazudni! Pál tudta a lénye legmélyén, a szellemében, hogy kizárólag olyan képességei vannak, amit Istentől kapott. Minél idősebb lesz Pál, annál kevesebbet tulajdonít magának – azaz növekszik az alázatban. És pont ez az, amit Jézus is tett: lejött az Atya jobbjáról, megalázta magát, szolgai módon engedelmes volt egészen a halálig, letette az életét, pedig tudta, hogy egyenlő Istennel. És ezért Isten felmagasztalta őt. Ez az út, amiről Pál is beszél, a felülről való elhívás felé, az önmagunknak való meghalás és az alázat útja. Mi történne, ha az Egyház eljutna oda, hogy igazán megalázzuk magunkat, és egymást és Istent szolgáljuk tiszta motivációkból? Mi fog történni, ha ez bekövetkezik? Az biztos, hogy akkora ébredés lesz, mint még soha! Mert ez a nemzet a büszkeségéből él. És a keresztények is pont abból élnek, amiből a világ él. ’Nekik van ilyenjük, akkor nekünk is kell! Nekik is van olyanjuk, akkor nekünk is kell!’
AZ EGYETLEN VÉDELEM SZÁMODRA JÉZABEL SZELLEME ELLEN, AZ HA ALÁZATTAL RUHÁZOD FEL MAGAD!!
És az alázaton nem vallásosságot értek, nem gerinctelenséget és gyengeséget értek ezen. Hanem azt jelenti, hogy megbízol Istenben minden felől. Dávid alázatos volt, de mindeközben bátor is, mint az oroszlán! Soha ne párosítsd az alázatot gyengeséggel!! Az alázatnak az erő a párja! Az alázatnak a bátorság a párja! Mert a mi bizalmunk Isten kegyelméből ered! Ámen!
