Ha imádkozunk ellene, ami megfelel Isten akaratának, szeretni fogjuk az embereket annak ellenére, hogy utáljuk bűneiket; szeretni fogjuk a lelküket, bár gyűlöljük és megvetjük dogmáikat...
Charles H. Spurgeon
Még a szókincsemből is kitörlöm azt a szót, hogy protestáns...; én ugyanis nem tiltakozom semmi ellen...; itt az ideje, hogy katolikusok és nem-katolikusok egy szellemben, az Úr nevében egyesüljenek.
Paul Crouch
Itt az ideje, hogy a protestánsok pásztorukhoz [a pápához] menjenek, és megkérdezzék: „Mit kell tennünk, hogy haza jöhessünk?”
Robert Schüller
Azok az idézetek, amelyekkel az előző és a mostani fejezetet bevezettük, a keresztény vezetők római katolicizmussal kapcsolatos nézeteinek drámai változását mutatja. Mintegy 350 éven keresztül a legtöbb protestáns hitvallás a pápaságot az antikrisztusi rendszerrel azonosította. Manapság ez a nézet már nem népszerű. A világ egyik legnevesebb evangélistája II. János Pált „a modern kor legnagyobb vallási vezetőjének” nevezi, Amerika egyik jól ismert „családszakértője” pedig úgy említi, mint a „legkiemelkedőbb vallási vezetőt, aki Jézus Krisztus nevéről neveztetik”. Sokszor hallani olyan teljes evangéliumi keresztényekről is, akik a pápánál tett látogatásuk után azzal a meggyőződéssel jönnek el, hogy a „Szentatya újjászületett”. Ha ez így van, akkor hogyan lenne képes továbbra is egy olyan hamis rendszer élén állni, ami - az evangélium meghamisításával, továbbá minden bibliai alapot nélkülöző rituáléival - a vallási rendszer egyre korruptabbá válását és embertömegek kárhozatra jutását segíti elő!
Korunkban egyre több az olyan teljes evangéliumi keresztény, aki a katolikusokat keresztényeknek fogadja el, és semmi kivetni valót nem talál abban, hogy velük karöltve hajtsa végre a világ evangélizációját. Ezt a tényt nagyon jól megvilágítja a katolikus és teljes evangéliumi keresztény vezetők történelmi nyilatkozata (amiről már korábban is szó esett): Teljes evangéliumi keresztények és katolikusok együtt: keresztény misszió a harmadik évezredben. Teljes evangéliumi keresztények és katolikusok kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy egymással összefogva a keresztény misszió zászlaja alatt hirdetik az evangéliumot az egész világnak, és tartózkodnak attól, hogy egymás felé evangélizáljanak.
„Nem tekinthető sem teológiailag legitimnek, sem bölcs dolognak, ha egy keresztény közösség [teljes evangéliumi keresztények] egy másik keresztény közösségben [katolikusok] meg akarja téríteni az adott közösség aktív híveit”. Vannak olyan protestáns evangélisták, akik jelenleg is katolikusokkal együtt evangélizálnak. D. Martyn Lloyd-Jones azonban a következőkben elmagyarázza, hogy ő miért nem támogatja az ehhez hasonló megmozdulásokat Angliában:
"Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a protestáns reformerek nem bigott fanatikusok voltak. A Szentlélek nyitotta fel a szemüket... Látták azt a szörnyűséget, amiről a Biblia beszámol, és figyelmeztetni akartak erre. Még az életüket is kockára tették, amikor kiálltak ügyükért és tiltakoztak...
Egy olyan kereszténység, amelyik csak azt prédikálja, hogy „Gyere Krisztushoz!”, vagy hogy „Gyere Jézushoz!”, nem állhat Róma mellé.
Ennek minden valószínűség szerint az lenne a következménye, hogy növekedne a Rómához tartozók száma. Azok, akik evangélizációkat vezetnek, és azt mondják: „Te római katolikus vagy? Jó, akkor menj vissza az egyházadba!", tagadják az Új Testamentum tanításait. Erre figyelmeztetnünk kell őket!"
Már volt szó arról, hogy a fenevad a Jelenések könyve 13. és 17. részében az újjáéledt római birodalmat és az antikrisztust szimbolizálja. A fenevadon ülő asszony pedig a hamis egyház, melynek Rómában van a főhadiszállása. Az asszony kilétének ez a meghatározása évszázadokon keresztül egyhangúan elfogadott nézet volt a protestánsok között, manapság viszont csak kevés teljes evangéliumi keresztény vezető vallja magáénak ezt a nézetet.
