2014. szeptember 5., péntek

Dave Hunt - A miseáldozat 14.

Romlás, kárhoztatás és halál

Egyetlen utolsó érvet nézzünk meg még, ami szintén azt bizonyítja, hogy az átváltozás nem más, mint rászedés. A zsoltáros ezt mondta (Péter is ezt idézte, amikor pünkösdkor beszédet mondott, és Pál is ezt a próféciát említi később): „...nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson” (Zsoltárok 16,10; Apostolok cselekedetei 2,27; 13,35). Jézus Krisztus teste nem indult romlásnak a sírban. A szentelt és „átlényegült” ostyán, amit a betegeknek adnak, és amit imádás céljából a hívek elé tesznek, hamarosan kukacok és más férgek jelennek meg, ha nem használják fel bizonyos időn belül. Ha valóban Krisztus teste lenne, ez nem történhetne meg.

Tragikus tény, hogy a mise a katolikusok számára kárhoztatásra és vádlásra ad okot, ugyanis halálos bűnnek számít, ha valaki vasárnap és ünnepnapokon nem megy misére. Nemrégiben végeztek egy felmérést, mely során napvilágra került, hogy az Egyesült Államokban élő katolikusoknak mindössze 33%-a jár misére „egy bizonyos vasárnap”, és ennél jóval kevesebben járnak minden vasárnap. Franciaországban (ahol a lakosság 90%-a katolikus) csak 12% a vasárnapi misére rendszeresen járó hívők számaránya. Ez azt jelenti, hogy a katolikus emberek igen nagy százaléka él halálos bűnben, megfosztva a „megszentelő kegyelemtől” és „mennybe jutáshoz való jogtól”.

Rómának annyira fontos az átváltozás dogmája, hogy képes volt emberek tömegeit máglyára küldeni, ha nem fogadták el. Ezért vált a lángok martalékává 288 angol mártír Véres Mária ötéves uralma alatt, aki, bár a pápai zsarnokság elnyomása után rövid ideig szabadság köszöntött az országra, ezt követően újra visszahozta a katolicizmust Angliába.

Nagyon sok őszinte és odaszánt római katolikus kívánta megmenteni Angliát a szeretett „anyaszentegyház” számára, és sokan örültek, amikor a reformáció meghátrálni kényszerült. Ma sok olyan evangéliumi keresztény van, aki örül, ha semmibe veheti a reformáció vívmányait, és ezzel megtagadják Jézus Krisztust és az ő evangéliumát is. Eközben pedig gúnyt űznek azokból, akik életükkel fizettek azért, hogy az evangélium hozzánk is eljuthasson.