2014. szeptember 12., péntek

John Bevere: Mit tesz Jézabel szelleme? 13.

Megpróbálom összefoglalni az elhangzottakat. A Jézabel szelleme elcsábítja Isten embereit, hogy bálványoknak feláldozott dolgokat egyenek. Mit is jelent ez? Mi is a bálványimádás? Az 1. Sámuel 15-ben azt olvassuk: Az engedetlenség varázslás, és az ellenszegülés pedig bálványimádás. Itt vagytok? Te válsz a saját bálványoddá, mert nem Isten akaratát, hanem a saját akaratodat magasztalod fel. És ez a Jézabel szelleme jön, és nagyon szelleminek adja ki magát, csakhogy kivonjon téged az alól a befedezés alól, ahova Isten helyezett, úgy hogy rávesz arra, hogy ne vesd alá magad annak, csak engedelmeskedj. Mert lehet, hogy engedelmeskedsz, de nem vagy alávetve neki!

Itt vagytok még? Ugyan ez igaz az otthonra is, a munkahelyre is! Ez egy alapelv! Ahhoz, hogy ki tudjon vonni téged, olyan embert fog felhasználni, akinek valószínűleg lesznek ajándékai, és jól tud bánni a szavakkal. De a célja ennek a szellemnek, hogy kivonjon téged az Isten által kirendelt hatalom alól. És még az is lehet, hogy igazuk van azokkal a hibákkal kapcsolatban, amit észrevesznek.

Nézzük még meg a 4. Mózes 12, és megpróbálom ezzel befejezni. Hűű mekkora csönd van itt! De tudom én, hogy mi történik! Gondolkoztok!
4. Mózes 12:1 – “Miriám pedig…” Nézzetek rám! Ki is az a Miriám?? Mózes nővére, ugye? És még mi? Prófétanő, ugye? Szóval itt egy nagyágyúról beszélünk – Mózes nővéréről beszélünk, akit Isten is prófétának nevezett. Szóval… „Miriám pedig és Áron…” És Áron kicsoda? Ő a báty, ugye? És még mi Áron? A főpap, ugye? Szóval mit csináltak?? „…Mózes ellen szóltak” Nézzétek, mit csináltak? Csak ellene szóltak. Ugye? Ellene szóltak, az etióp asszony miatt, akit feleségül vett, mert etióp asszonyt vett feleségül. Na most, nézzetek rám. Mózes elvett egy etióp nőt. Elvett egy fekete nőt. Jó dolgot tett? Nem, ugye? Mivel a törzsén kívülről vett magának feleséget. Pedig Isten azt akarta, hogy a törzsön belül házasodjanak, hogy megőrizze a magot. 

Na most, ami az Ótestamentumban van azt mind a kereszt munkáján keresztül kell nézni. Ugye tudjuk, hogy ma már nincs se görög, sem zsidó, sem fekete, sem fehér, sem ázsiai, sem indiai, hanem mind új teremtések vagyunk Krisztusban. Ma már semmi baj sincs azzal, ha egy fekete férfi fehér nőt vesz el. Azzal sincs gond, ha egy indiai nő egy ázsiai férfihoz megy hozzá. Értitek? Abban az időben viszont Isten meg akarta őrizni a magot. Értitek? Úgyhogy ennek a fényében, amit Miriám és Áron mondtak, az igaz volt, ugye? DE MÉGIS TÉVEDTEK! Ki hatalmazta fel őket arra, hogy megbírálják a vezetőjüket? Még hogyha ő is a nővére?
És ez egy másik dolog, amit a Jézabel szelleme megpróbál elérni nálad, hogy megszokottá váljon neked a föléd helyezett vezetés/vezetők. Mert abban a pillanatban, hogy megszokottá válnak neked, elveszted a tiszteletet az ő pozíciójuk iránt.
Mielőtt tovább olvasunk, hadd kérdezzek valamit: mi táplálta bennük azt, hogy a vezetőjük ellen szóltak? Nézzük meg együtt a 2. verset, mert Isten megválaszolja ezt a kérdést ott: „És mondának: Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? Avagy nem szólott-é mi általunk is? És meghallotta az Úr.” Ti is kihalljátok ebből a szellemi büszkeséget?? Ugye?
Igen, Isten szólt Miriámon keresztül próféciákat, le is van írva a Bibliában. Áronon keresztül is beszélt, hiszen ő volt a szószóló a fáraó előtt. De most jól figyeljetek, ahhoz hogy megmagyarázzam ezt, át kell ugornom az 1. Korinthus 12-be. Azt hiszem a 3-as, vagy a 4-es versben mondja ezt: „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem.” Na most, ki a ’felülvigyázója’ az ajándékoknak? A Szent Szellem, ugye?
A következő vers pedig ezt mondja: „A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.”
Ki a ’felülvigyázója’ a szolgálatoknak? Az Úr Jézus, ugye? Az Effézus 4. is azt mondja, hogy ’Jézus maga adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul’. Na most a királyság hatalma kin keresztül érvényesül? A Szent Szellemen keresztül, vagy az Úr Jézuson keresztül? Gyerünk!! Kinek adta meg az Atya az összes hatalmat?? Jézusnak! Ő a királyok királya, ugye? Ő kapta meg a hatalmat egészen addig, míg egy nap visszaadja ezt az Úrnak. Tehát a királyság hatalma az Úr Jézuson keresztül érvényesül. Tehát a hatalom a szolgálatokon keresztül érvényesül, és nem az ajándékokon. Értitek?
Szóval visszatérve: Isten használta Miriámot és Áront, ajándék volt az életükön. A hibájuk csak az volt, hogy megengedték a saját ajándékuknak, hogy magukat az Isten által föléjük helyezett hatalom fölé emeljék. Sokan hajlamosak úgy vélekedni, hogy ’Hát velem is történt már, hogy emberekért imádkoztam, Isten megáldotta őket, megérintette őket, de hát a pásztorom nem engedi, hogy a szellemi ajándékok áradjanak a gyülekezetben, ő ilyen, meg olyan, bla, bla, bla…’ Mit csinál egy ilyen ember? Saját magát, az ajándéka miatt, az Isten szerinti hatalom fölé emeli.