Most vegyünk szemügyre néhány olyan dolgot, amelyek félreértéseket okozhatnak a kapcsolatokban, vagy megnehezítik egymás megértését. Nem is annyira az általános félreértések érdekelnek most minket, hanem az a mélyebb kérdés, hogy hogyan jönnek létre ezek a félreértések.
Egymás kölcsönös megismerése és megértése két dologtól függ. Kellenek hozzá pontos és tartalmas üzenetek saját magunkról, és szükséges még ezeknek pontos és helyes értelmezése a másik fél részéről.
A megértés legelső és legáltalánosabb akadálya ezért a kommunikáció hiánya, vagy a nem megfelelő kommunikáció. Nagyon nehéz, ha ugyan nem lehetetlen megérteni azt az embert, akivel kapcsolatban nem megfelelő vagy nem is létező információkra vagyunk utalva, mert következtetések, sejtések alapján kell eldöntenünk, milyen is annak az embernek az igazi természete. Való igaz, hogy mindig folyik egy ilyen jellegű kommunikáció is. Még a hallgatásunk is kifejez valamit. De ha nem vagyunk képesek arra, hogy érthető módon kifejezzük gondolatainkat, félelmeinket, érzelmi állapotunkat és véleményünket, a félreértés lehetősége megnövekszik.
A nem megfelelő vagy tökéletlen kommunikációnak számos oka lehet
Szégyenlősség vagy zárkózottság. Ezt a problémát okozhatja az, hogy izgulunk, amikor saját belső életünkről kell beszélnünk, vagy az, hogy nincs elég önbizalmunk, és nem merjük kiszolgáltatni magunkat másoknak még egy beszélgetés erejéig sem, mivel nem tanultuk meg gyermekkorunkban, hogyan kell ezt tennünk. Okozhatja egy még ennél is egészségtelenebb titkolózás: vannak rejtegetett vágyaink és gondolataink, amiket nem merünk napvilágra hozni. Ez lakatot tesz a szánkra, mivel félünk, hogy a rossz dolgok kiszivároghatnak.
Kisebbségi érzések, bizonytalanságok, az alkalmatlanság érzése, vagy más gátlások elhitethetik velünk, hogy nincs bennünk semmi érték, amit másoknak adhatnánk, és egyébként sem érdekel senkit a mondanivalónk. Ennek következtében vagy egyáltalán nem kommunikálunk, vagy annyira mesterkélten és ostobán tesszük, hogy azt minden valószínűség szerint figyelmen kívül fogják hagyni, ami viszont megerősíti érzéseinket.
Az önismeret hiánya. Kicsi gyermekek nem tudnak sok mindent elmondani saját magukról, mivel egy bizonyos életkor eléréséig nem rendelkeznek megfelelő mértékű öntudattal. Amikor anyukája elkeseredve megkérdezi Jancsikától: “Mondd meg, miért tetted ezt?”, és Jancsika üres tekintettel ránéz, és így válaszol: “Nem tudom”, akkor valószínűleg a teljes igazságot mondja. Szinte semmit sem tud saját belső lényéről. Érzelmileg súlyosan sérült felnőttek gyakran küszködnek ugyanezzel a nehézséggel.
Olyan kép alakult ki bennünk a másik emberről, hogy zárkózott vagy elutasító. Ez megtörténhet a gyermekeknek a szüleikkel és különösen az édesapjukkal való kapcsolatában, emberek és vezetőik, tanulók és tanáraik kapcsolatában, és más, hatalommal rendelkező emberekkel fenntartott kapcsolatokban. Erőteljesen befolyásol bennünket az egymásról kialakított kép, még akkor is, ha ez teljes mértékben téves, és gyakorta megesik, hogy nem is vagyunk tudatában annak a képnek, amelyet másokra kivetítünk.
A kommunikációra fordítható idő vagy a lehetőség hiánya. Ez nagyon gyakori a házasságokban és a családi kapcsolatokban. A kommunikációhoz idő kell, és ha szükséges, kényszerítenünk kell magunkat arra, hogy hagyjunk magunknak időt az egymással folytatott kommunikáció megtanulására és gyakorlására. Amikor időnket beosztjuk, a sürgős dolgok soha nem kaphatnak elsőbbséget a fontos dolgokkal szemben, és a kommunikáció az intim kapcsolatokban a fontos dolgok listájának élén szerepel.
Szégyenlősség vagy zárkózottság. Ezt a problémát okozhatja az, hogy izgulunk, amikor saját belső életünkről kell beszélnünk, vagy az, hogy nincs elég önbizalmunk, és nem merjük kiszolgáltatni magunkat másoknak még egy beszélgetés erejéig sem, mivel nem tanultuk meg gyermekkorunkban, hogyan kell ezt tennünk. Okozhatja egy még ennél is egészségtelenebb titkolózás: vannak rejtegetett vágyaink és gondolataink, amiket nem merünk napvilágra hozni. Ez lakatot tesz a szánkra, mivel félünk, hogy a rossz dolgok kiszivároghatnak.
Kisebbségi érzések, bizonytalanságok, az alkalmatlanság érzése, vagy más gátlások elhitethetik velünk, hogy nincs bennünk semmi érték, amit másoknak adhatnánk, és egyébként sem érdekel senkit a mondanivalónk. Ennek következtében vagy egyáltalán nem kommunikálunk, vagy annyira mesterkélten és ostobán tesszük, hogy azt minden valószínűség szerint figyelmen kívül fogják hagyni, ami viszont megerősíti érzéseinket.
Az önismeret hiánya. Kicsi gyermekek nem tudnak sok mindent elmondani saját magukról, mivel egy bizonyos életkor eléréséig nem rendelkeznek megfelelő mértékű öntudattal. Amikor anyukája elkeseredve megkérdezi Jancsikától: “Mondd meg, miért tetted ezt?”, és Jancsika üres tekintettel ránéz, és így válaszol: “Nem tudom”, akkor valószínűleg a teljes igazságot mondja. Szinte semmit sem tud saját belső lényéről. Érzelmileg súlyosan sérült felnőttek gyakran küszködnek ugyanezzel a nehézséggel.
Olyan kép alakult ki bennünk a másik emberről, hogy zárkózott vagy elutasító. Ez megtörténhet a gyermekeknek a szüleikkel és különösen az édesapjukkal való kapcsolatában, emberek és vezetőik, tanulók és tanáraik kapcsolatában, és más, hatalommal rendelkező emberekkel fenntartott kapcsolatokban. Erőteljesen befolyásol bennünket az egymásról kialakított kép, még akkor is, ha ez teljes mértékben téves, és gyakorta megesik, hogy nem is vagyunk tudatában annak a képnek, amelyet másokra kivetítünk.
A kommunikációra fordítható idő vagy a lehetőség hiánya. Ez nagyon gyakori a házasságokban és a családi kapcsolatokban. A kommunikációhoz idő kell, és ha szükséges, kényszerítenünk kell magunkat arra, hogy hagyjunk magunknak időt az egymással folytatott kommunikáció megtanulására és gyakorlására. Amikor időnket beosztjuk, a sürgős dolgok soha nem kaphatnak elsőbbséget a fontos dolgokkal szemben, és a kommunikáció az intim kapcsolatokban a fontos dolgok listájának élén szerepel.
