2013. november 21., csütörtök

R. Liardon - Evan Roberts 12.

A bírálók tábora azonban még így sem múlta felül azokét, akik támo­gatták Evant, s most azzal a kérelemmel ostromolták Evan titkárát, hogy az evangélista újra álljon ki szolgálni. Rövid pihenő után tehát Evan elfogadta a meghívásokat, s közzétette az újságokban a szolgá­latok ütemtervét.

Az első összejövetel napján valósággal tolongott a tömeg az utcá­kon. Sok százan jöttek el jó korán, hogy még ülőhelyhez jussanak. Amikor már minden készen állt a kezdéshez, Evan titkára jelent meg az emelvényen, és felolvasta az evangélista üzenetét: „Mondd meg az embereknek, hogy nem megyek el az istentiszteletre. A Szellem megtiltotta, hogy elmenjek; ezért nem beszélhetek.” Az emberek csalódásukban és haragjukban kiabálni kezdtek. A Szellem ilyesfajta „vezetése" mellett még Evan barátai sem tudtak kiállni. Legfeljebb annyit hozhattak fel védelmében, hogy nagy megterhelés alatt van.

Evan elzárkózott a nyilvánosság elől, hogy az Igével és imádkozás­sal tölthesse idejét, majd - rövid pihenés után - újra szolgálatba állt. Ezúttal mintha az ébredés első napjai elevenedtek volna fel. Evan ismét úgy tekintett önmagára, mint akit „Isten küldött a gyülekezetekhez - azzal a kü­lönleges üzenettel, hogy keljenek fel, s vezessék üdvösségre a nemzetet”.

Kritikus énje azonban újra feltámadt. Evant többé nem a kedvességéről ismer­ték; egyes köztisztviselőket nyilvánosan megítélt, egy gyülekezetről pedig - szolgálat közben, ott helyben - kijelentette, hogy „nem a Kősziklára épült”. Egy férfiak számára tartott összejövetel - ugyanebben a gyülekezetben - ugyancsak szerencsét­len módon sült el. A pásztor távollétében fellépő evangélista több száz lelkes férfiúval találta magát szemben, ám megérkezése után szolgá­lat helyett két órán át ülve maradt. A jelenlevő lelkészek nyíltan han­got adtak elégedetlenségüknek, mire Evan felállt, és elhagyta a helyiséget. Visszatértekor a pásztor megígérte, hogy az istentiszteletek rendben fognak zajlani, és kérlelte a lelkészeket, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Amikor aznap este Evan elfoglalta helyét a szószék mö­gött, mosolyogva buzdította őket, hogy tanulmányozzák át az igaz Pásztorról szóló részt az Ezékiel 34-ben.

Törékeny egészségi állapota nagyon megnehezítette az érzelmi se­bek gyógyulását. Már egészen apró dolgok is fölzaklatták. Ha egyes friss hívőkről olyasmit hallott, hogy „ugatnak az ördög után”, vagy
„gyógyítókat és prófétanőket követnek”, azonnal magára vette. Emi­att aztán többnyire igen levert hangulatban volt.

A bukásához vezető úton 1906 nyarán érkezett el a kritikus pont­hoz, amikor visszatért Wales északi részére. Megkérték, hogy vegyen részt ő is egy Keswick típusú húsvéti összejövetelen, amelyet lelkészek és egyházvezetők részére tartottak. Evan itt beszélt először „új terhéről; ez pedig a Krisztussal való azonosulás volt a szenvedés által. Röviddel ezután olyan idegfeszültség lett úrrá rajta, hogy ismét összeroppant.