A bírálók tábora azonban még így sem múlta felül azokét, akik támogatták Evant, s most azzal a kérelemmel ostromolták Evan titkárát, hogy az evangélista újra álljon ki szolgálni. Rövid pihenő után tehát Evan elfogadta a meghívásokat, s közzétette az újságokban a szolgálatok ütemtervét.
Az első összejövetel napján valósággal tolongott a tömeg az utcákon. Sok százan jöttek el jó korán, hogy még ülőhelyhez jussanak. Amikor már minden készen állt a kezdéshez, Evan titkára jelent meg az emelvényen, és felolvasta az evangélista üzenetét: „Mondd meg az embereknek, hogy nem megyek el az istentiszteletre. A Szellem megtiltotta, hogy elmenjek; ezért nem beszélhetek.” Az emberek csalódásukban és haragjukban kiabálni kezdtek. A Szellem ilyesfajta „vezetése" mellett még Evan barátai sem tudtak kiállni. Legfeljebb annyit hozhattak fel védelmében, hogy nagy megterhelés alatt van.
Evan elzárkózott a nyilvánosság elől, hogy az Igével és imádkozással tölthesse idejét, majd - rövid pihenés után - újra szolgálatba állt. Ezúttal mintha az ébredés első napjai elevenedtek volna fel. Evan ismét úgy tekintett önmagára, mint akit „Isten küldött a gyülekezetekhez - azzal a különleges üzenettel, hogy keljenek fel, s vezessék üdvösségre a nemzetet”.
Kritikus énje azonban újra feltámadt. Evant többé nem a kedvességéről ismerték; egyes köztisztviselőket nyilvánosan megítélt, egy gyülekezetről pedig - szolgálat közben, ott helyben - kijelentette, hogy „nem a Kősziklára épült”. Egy férfiak számára tartott összejövetel - ugyanebben a gyülekezetben - ugyancsak szerencsétlen módon sült el. A pásztor távollétében fellépő evangélista több száz lelkes férfiúval találta magát szemben, ám megérkezése után szolgálat helyett két órán át ülve maradt. A jelenlevő lelkészek nyíltan hangot adtak elégedetlenségüknek, mire Evan felállt, és elhagyta a helyiséget. Visszatértekor a pásztor megígérte, hogy az istentiszteletek rendben fognak zajlani, és kérlelte a lelkészeket, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Amikor aznap este Evan elfoglalta helyét a szószék mögött, mosolyogva buzdította őket, hogy tanulmányozzák át az igaz Pásztorról szóló részt az Ezékiel 34-ben.
Törékeny egészségi állapota nagyon megnehezítette az érzelmi sebek gyógyulását. Már egészen apró dolgok is fölzaklatták. Ha egyes friss hívőkről olyasmit hallott, hogy „ugatnak az ördög után”, vagy
„gyógyítókat és prófétanőket követnek”, azonnal magára vette. Emiatt aztán többnyire igen levert hangulatban volt.
A bukásához vezető úton 1906 nyarán érkezett el a kritikus ponthoz, amikor visszatért Wales északi részére. Megkérték, hogy vegyen részt ő is egy Keswick típusú húsvéti összejövetelen, amelyet lelkészek és egyházvezetők részére tartottak. Evan itt beszélt először „új terhéről; ez pedig a Krisztussal való azonosulás volt a szenvedés által. Röviddel ezután olyan idegfeszültség lett úrrá rajta, hogy ismét összeroppant.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
