Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 4.

Üldözöttből üldöző

A Konstantin utáni fejleményekre utalva Peter Brown így ír: „ez a szövetség [az állammal] nemcsak hogy nem bizonyult a fejlődés forrásának, hanem sokkal nagyobb veszélyt és kísértést jelentett, [mint maga az üldözés]... A kereszténység úgy terjedt el Afrikában, hogy válogatás nélkül megteltek a templomok, és így elmosódtak azok a tiszta erkölcsi mérföldkövek, amik az ‘egyházat’ elválasztották a ‘világtól’”. Politikai megfontolások is kezdték finoman befolyásolni a keresztény életvitelt és a doktrínákat (ez így van ma is), mivel ami a legjobb volt az államnak, az egyházi ügyekben is megmutatkozott, és a császár most már mindkettő élén állt. A Római Birodalom bukása után a pápák
magukra vették a császár szerepét is, így tehát a világgal kötött házasság tökéletessé vált.

A „kereszténységet”, a birodalom kedvelt (és végül hivatalossá tett) vallását, a világi hatalom utáni mohó vágy szennyezte be. A korai egyház tisztasága és szellemi ereje olyan félelmetes volt, hogy a hitetlenek nem is mertek közéjük menni (Apostolok cselekedetei 5,13). Azt, hogy mivé vált az egyház Konstantin után, Peter de Rosa festi le a legjobban:

"Ámde nem volt távol az az idő, amikor Péter utódai többé már nem szolgák, hanem a világ urai lettek. Bíborba, bársonyba öltöztek, mint Néró, és pontifex maximusnak hívatták magukat. A halászt az első pápának nevezték el, de nem a szeretet erejére hivatkoztak, hanem arra a hatalomra, amelyet megszereztek - és úgy is cselekedtek, mint Néró.
A keresztények elfordultak Jézustól, és azt tették másokkal, amit korábban velük cselekedtek, sőt még rosszabbat. A vallás, amely büszke volt arra, hogy szenvedéssel győzte le az üldözéseket, a legüldözőbb vallás lett, amit valaha is látott a világ....
Majd Krisztus nevében megparancsolták a kínzásokat, és keresztre feszítették a másként gondolkodókat. Megkötötték a szövetséget a trón és az oltár között, és azt akarták, hogy a trón az oltár oltalmazója és a hit védelmezője legyen.
Az lett a meggyőződésük, hogy a trónnak (az államnak) minden alattvalóját kényszerítenie kell a keresztény vallás felvételére. Nem vették észre, hogy Péter tiltakozott az ilyen összefonódások ellen, és ezért halt mártírhalált."

Az üldözött egyház tehát a fő üldöző szerepébe került, és nemcsak a vallási hit, hanem minden lelkiismereti meggyőződés szabadságának üldözőjévé vált. Hasler szerint az átváltozás így történt: „Amikor a kereszténység már a hivatalos államvallás rangjára emelkedett, az ettől való eltérés mind a birodalom, mind az egyház egységét veszélyeztette. A császárnak fűződött legnagyobb érdeke ahhoz, hogy lezárja a különböző doktrinális vitákat. Ő elnökölt az ökumenikus zsinatokon, és nagymértékben befolyásolta azok kimenetelét”. A pápáknak azonban volt valami a kezükben, ami senki másnak nem: „a mennyek országának kulcsai” - és arra használták, hogy megfélemlítsék a királyokat, császárokat, hogy világi végrehajtó hatóságokat állítsanak fel, akik teljesítik parancsaikat, különösen az inkvizíció alatti kivégzéseket.

1864-ben IX. Piusz kiadta a Tévedések Listája (Syllabus ofErrors) c. írást, melyben elítélte „a lelkiismereti, a vallási hittel és a foglalkozásokkal kapcsolatos jogokról alkotott nézeteket”. A Lista szerint „súlyos hiba volt az, hogy a protestánsoknak ugyanolyan jogokat biztosítottak, mint a katolikusoknak, illetve, hogy megengedték a protestáns bevándorlóknak saját vallásuk gyakorlását. Szent kötelesség őket elnyomni... Az egyház természetesen nagy körültekintéssel fogja használni hatalmát, és mindenkor az adott körülményekhez igazodik majd...”

A Bibliát tekintették a legveszélyesebb könyvnek az egész világon, és minden embert távol akartak tartani tőle. A klérus válogatta ki az egyszerű emberek számára, mit olvashatnak a Szentírásból, és a klérus magyarázta el nekik, hogyan kell értelmezni azokat. Az a protestáns nézet, miszerint bárki képes arra, hogy olvassa és értse a Bibliát, szerintük romboló hatással lenne a katolicizmusra. XI. Kelemen konstitúciójában (1713) visszautasította a Pasquier Quesnel által tett következő janzenista javaslatot:

"„A keresztényeknek az Úr napját Istenről szóló könyvek, elsősorban a Biblia olvasásával kell megszentelniük.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”
„Kivenni az Új Testamentumot a keresztények kezéből annyi, mint bezárni számukra Krisztus száját.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”
„Megtiltani a keresztényeknek, hogy a Szentírást, különösen, hogy az Evangéliumot olvassák, olyan, mint megtiltani a világosság fiainak a fény használatát, és kiközösítéssel büntetni őket.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”"