2013. november 7., csütörtök

R. Liardon - Evan Roberts 9.

Ahhoz, hogy hosszú távon együttműködhessünk a Szent Szellemmel, engedelmeskednünk kell az Isten által megalapított egyetemes törvé­nyeknek. Egy ilyen törvény az is, hogy törődjünk a fizikai testünkkel. A Szellem hatalmasabb a testnél, igaz. Mégis, ha nem gondozzuk tes­tünket földi ittlétünk idején, akkor kárt szenved, vagy akár el is pusz­tul. Ha pedig a test meghal, akkor a szellemnek távoznia kell a földről. Isten hozott egy olyan univerzális törvényt, amely szerint testünknek megfelelő pihenésre és táplálékra van szüksége. A teremtés munkája után Ő maga is megpihent a hetedik napon, amivel számunkra is ér­vényes elvvé tette a pihenést.

Amikor kenet alatt működöm, az minden porcikámra kihat. Tes­tem erőtől duzzad, az elmém pedig meghódol Isten akaratának. Mi­ért? Azért, mert a kenet életet hoz. Azonban - kenet ide, kenet oda - a testem fizikai szükségei ilyenkor sem szűnnek meg. Továbbra is nél­külözhetetlen, hogy folyamatos legyen a vérem oxigén- és tápanyag­ellátása, és az elmémnek is szüksége van pihenésre, mert még nem vagyok megdicsőült testben. Igenis lehetséges, hogy szellemből él­jünk, kenet alatt működjünk, és ugyanakkor pihenjünk is, amikor szükséges. Ha ezzel nem számolunk, tragédiának nézünk elébe. A Szent Szellem vezet, nem pedig hajszol bennünket. Nem követheted Istent, személyes üzenetét sem hallhatod meg, ha a tested elcsigázott, agyonhajszolt. Amikor bekövetkezik az ébredés, a nyomások és szük­ségek bőséggel körülvesznek majd, mert az emberek egyszeriben rá­döbbennek önnön szellemi állapotukra. Az ébredésben élenjáró evan­gélistáknak tudniuk kell vezetni és pihenni is, ha Isten eszközei akar­nak maradni. Úgy hiszem, az egyik fő ok Evan Roberts szolgálatának félbeszakadása mögött az, hogy nem tanulta meg ezt az elvet.

Evanen nemsokára az érzelmi feszültség több jele is megmutatko­zott. Túlterheltsége ellenére folytatta a városról városra való utazást; azért esedezve mindenütt, hogy az emberek viseljék szívükön az elve­szettek sorsát. Valahányszor pihenésre intették a barátai, erősen ellen­kezett velük. Noha egyre kimerültebb lett, Isten erejével továbbra is betöltötte az emberek szellemi éhségét. Egy újságcikk beszámolója szerint egyesek a meggyőző erő hatása alatt kiabálni kezdtek, mások pedig szó szerint reszkettek.