HADD ADJAK MÉG
EGY UTOLSÓ PÉLDÁT: A TÉKOZLÓ FIÚ TÖRTÉNETÉT.
Meggyőződésem,
hogy a tékozló fiú azért tért haza, mert ismerte apját. Ez a fiatalember jól
ismerte apja jellemét, aki nyilvánvalóan nagy szeretettel bánt vele korábban.
Másképpen miért tért volna vissza egy olyan emberhez, aki esetleg haragjában bosszút
állt volna rajta – aki megverte volna, és minden eltékozolt fillért
visszafizettetett volna vele? Tudnia kellett, hogy ha visszamegy, nem tesznek
neki szemrehányást, és nem ítélik el a bűne miatt. Valószínűleg ezt gondolta:
Tudom, hogy apám szeret engem. Nem fogja az arcomba vágni, hogy bűnt követtem
el. Visszafogad majd engem. – Ha veled is így van, akkor mindig hazatérhetsz.
Jegyezd
meg, hogy a tékozló fiút Atyja jóvoltának az áldásaival óvta. A fiatalembernek
az volt a szándéka, hogy szívből jövő vallomást tesz atyjának, mert az Ige
szerint egész úton hazafelé ezt ismételgette. Azonban amikor apja előtt állt,
nem volt lehetősége megtenni ezt a kimerítő vallomást. Apja félbeszakította,
hozzá futott, és megölelte. A Biblia ezt mondja: „Még távol volt, amikor apja
meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk
15,20). Apja annyira örült a visszatérésének, hogy csókokkal borította el, ezt
mondva:
Szeretlek,
fiam! Gyere haza velem, és foglald el újra a helyedet! Az apa mindezt azelőtt
tette, hogy a fia teljes vallomást tehetett volna. A fiú csak annyi tudott
tenni, hogy belekezdett a mondandójába: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és
teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (21. v.). Apja
azonban nem várta meg, hogy befejezze. Számára már elrendeződött a fia bűne. Az
apa válasza annyi volt, hogy parancsot adott a szolgáinak: Adjatok ruhát a
fiamra, és húzzatok gyűrűt az ujjára! Készítsetek lakomát, mert ünnepelni
fogunk! Örüljön mindenki, a fiam hazatért!
Mikor
nyert a tékozló fiú bocsánatot? Még akkor, amikor a disznók eleségéért hason
csúszkált az ólban. Bűne akkor töröltetett el, amikor először megfogant benne a
gondolat: Hazamegyek. Meg kell mondanom apámnak, hogy vétkeztem ellene. – Apja
már akkor megbocsátott, mielőtt hangot adhatott volna vallomásának; mielőtt még
töredelmes bűnbánatot tartott volna, bánatában könnyekben tört volna ki, vagy
megpróbálta volna visszafizetni, amit eltékozolt. Apja pedig mindezeket
megelőzve elhalmozta őt a jóságából fakadó áldásokkal.
Apja
nem foglalkozott a bűnnel. Az egyetlen, amivel törődött, a szeretet volt. Azt
akarta, hogy a fia tudja: elfogadta őt még azelőtt, hogy megvallotta volna a
bűnét. Isten is éppen ezt akarja tenni mindannyiunkkal. Szeretete összes
bűnünknél nagyobb. „...Isten jósága megtérésre ösztönöz.” (Róm 2,4)
Természetesen
lehetséges, hogy „megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és
nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz” (uo.).
Akik
azt gondolják, hogy megmaradhatnak a bűnükben, és újra meg újra kipróbálják,
meddig számíthatnak Isten kegyelmére, azok az ismételt bűn miatt
megkeményednek. Azt hiszik, hogy vétkezhetnek a jóságos Isten ellen anélkül,
hogy valami baj érné őket. A szívükből azonban fokozatosan eltűnik a bűnbánat,
és végül már nem is vágynak a megtérésre. Végül a szívük kemény lesz, és harag
támad benne önmaguk ellen. Istent nem vádolhatják: ő hűségesen próbálta óvni
őket jóvoltának áldásaival. Ők azonban teljesen elutasították. Ez a legnagyobb
bűn, amit el lehet követni.
A
megtisztulás és helyreállítás útja az, hogy befogadod az Úr szövetségi
ígéretét, amely így szól: Azt művelem, hogy járj az én utamon. Félelmemet a
szívedbe helyezem. Tudom, hogy magadtól nem vagy képes megtenni. De ne aggódj!
Én mindent megteszek érted, ha együttműködsz velem. Ezt a munkát csak akkor
tudom elvégezni, ha hiszel Jézusnak a kereszten elvégzett áldozatában.
Mindössze annyit kérek tőled, hogy bízzál a neked tett ígéreteimben. A többit
én már elvégeztem. Rajtad áll, hogy ezt hittel elfogadd. Ez az én örök
szövetségem.
David Wilkerson
