2013. november 19., kedd

David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 6.

HADD ADJAK MÉG EGY UTOLSÓ PÉLDÁT: A TÉKOZLÓ FIÚ TÖRTÉNETÉT.

Meggyőződésem, hogy a tékozló fiú azért tért haza, mert ismerte apját. Ez a fiatalember jól ismerte apja jellemét, aki nyilvánvalóan nagy szeretettel bánt vele korábban. Másképpen miért tért volna vissza egy olyan emberhez, aki esetleg haragjában bosszút állt volna rajta – aki megverte volna, és minden eltékozolt fillért visszafizettetett volna vele? Tudnia kellett, hogy ha visszamegy, nem tesznek neki szemrehányást, és nem ítélik el a bűne miatt. Valószínűleg ezt gondolta: Tudom, hogy apám szeret engem. Nem fogja az arcomba vágni, hogy bűnt követtem el. Visszafogad majd engem. – Ha veled is így van, akkor mindig hazatérhetsz.
Jegyezd meg, hogy a tékozló fiút Atyja jóvoltának az áldásaival óvta. A fiatalembernek az volt a szándéka, hogy szívből jövő vallomást tesz atyjának, mert az Ige szerint egész úton hazafelé ezt ismételgette. Azonban amikor apja előtt állt, nem volt lehetősége megtenni ezt a kimerítő vallomást. Apja félbeszakította, hozzá futott, és megölelte. A Biblia ezt mondja: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk 15,20). Apja annyira örült a visszatérésének, hogy csókokkal borította el, ezt mondva:
Szeretlek, fiam! Gyere haza velem, és foglald el újra a helyedet! Az apa mindezt azelőtt tette, hogy a fia teljes vallomást tehetett volna. A fiú csak annyi tudott tenni, hogy belekezdett a mondandójába: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (21. v.). Apja azonban nem várta meg, hogy befejezze. Számára már elrendeződött a fia bűne. Az apa válasza annyi volt, hogy parancsot adott a szolgáinak: Adjatok ruhát a fiamra, és húzzatok gyűrűt az ujjára! Készítsetek lakomát, mert ünnepelni fogunk! Örüljön mindenki, a fiam hazatért!
Mikor nyert a tékozló fiú bocsánatot? Még akkor, amikor a disznók eleségéért hason csúszkált az ólban. Bűne akkor töröltetett el, amikor először megfogant benne a gondolat: Hazamegyek. Meg kell mondanom apámnak, hogy vétkeztem ellene. – Apja már akkor megbocsátott, mielőtt hangot adhatott volna vallomásának; mielőtt még töredelmes bűnbánatot tartott volna, bánatában könnyekben tört volna ki, vagy megpróbálta volna visszafizetni, amit eltékozolt. Apja pedig mindezeket megelőzve elhalmozta őt a jóságából fakadó áldásokkal.
Apja nem foglalkozott a bűnnel. Az egyetlen, amivel törődött, a szeretet volt. Azt akarta, hogy a fia tudja: elfogadta őt még azelőtt, hogy megvallotta volna a bűnét. Isten is éppen ezt akarja tenni mindannyiunkkal. Szeretete összes bűnünknél nagyobb. „...Isten jósága megtérésre ösztönöz.” (Róm 2,4)
Természetesen lehetséges, hogy „megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz” (uo.).
Akik azt gondolják, hogy megmaradhatnak a bűnükben, és újra meg újra kipróbálják, meddig számíthatnak Isten kegyelmére, azok az ismételt bűn miatt megkeményednek. Azt hiszik, hogy vétkezhetnek a jóságos Isten ellen anélkül, hogy valami baj érné őket. A szívükből azonban fokozatosan eltűnik a bűnbánat, és végül már nem is vágynak a megtérésre. Végül a szívük kemény lesz, és harag támad benne önmaguk ellen. Istent nem vádolhatják: ő hűségesen próbálta óvni őket jóvoltának áldásaival. Ők azonban teljesen elutasították. Ez a legnagyobb bűn, amit el lehet követni.
A megtisztulás és helyreállítás útja az, hogy befogadod az Úr szövetségi ígéretét, amely így szól: Azt művelem, hogy járj az én utamon. Félelmemet a szívedbe helyezem. Tudom, hogy magadtól nem vagy képes megtenni. De ne aggódj! Én mindent megteszek érted, ha együttműködsz velem. Ezt a munkát csak akkor tudom elvégezni, ha hiszel Jézusnak a kereszten elvégzett áldozatában. Mindössze annyit kérek tőled, hogy bízzál a neked tett ígéreteimben. A többit én már elvégeztem. Rajtad áll, hogy ezt hittel elfogadd. Ez az én örök szövetségem.
David Wilkerson