1905-ben Evan Roberts gondolatai összezavarodtak. Gyakran azt mondta, hogy részesedni akar „a Mester szenvedéseiből”. Előfordult, hogy finom módon, örömmel elkezdett egy összejövetelt, azután hirtelen fölugrott; karjával hadonászva élesen rendreutasította azokat, akiknek szíve nem volt tiszta, majd távozással fenyegetőzött. Barátjának, Sidney Evansnek megjegyezte: attól tart, hogy olyan szavakat mond ki, amelyek nem Istentől valók. Sokszor hallott hangokat, s néha bizonytalan volt abban, hogy Istentől származnak, vagy önmagától.
Megvallatlan bűnök után kutatva állandó önvizsgálatnak vetette alá magát. Leginkább attól félt, hogy az emberek Isten helyett őt fogják magasztalni.
Az ébredés folytatódásával, ahogy egyes szükségek mind nyilvánvalóbbak lettek, Evan szolgálatában elkezdtek működni a szellemi ajándékok. Az emberek - tudatlanságból - telepatikusnak bélyegezték Evan képességeit, hiszen képtelenek voltak fölfogni, hogyan mondhat meg valamit olyan pontosan a Szellem által. Ő azonban tovább tanított az ajándékok használatáról, és ő maga sem mondott le a gyakorlásukról.
Olykor prédikálás közben megállt; fölnézett a karzatra, és kijelentette, hogy egy személynek ott üdvösségre van szüksége. Ilyen esetekben másodperceken belül térdre esett valaki, s bűnbánó szívvel Istenhez kiáltott. Sokszor megesett ilyesmi az istentiszteleteken.
Máskor konkrét bűnöket nevezett meg, és azonnali megtérésre intett. Az is előfordult, hogy tudomást szerzett arról, ha valaki az épületen kívül tusakodott az Úr előtt. Ilyenkor hirtelen elhagyta a helyiséget, kiment az utcára, és megtalálta a térdepelve könyörgő személyt.
Gyakran hallott hangokat, s ez egyre inkább aggasztotta. Ahelyett azonban, hogy tanácsot kért volna érettebb vezetőktől, úgy döntött: tovább követi ezeket a jeladásokat, és nem vesz tudomást nyugtalanító érzéseiről. Ekkor következett be életében az első érzelmi összeomlás. Arra kényszerült, hogy egy barátja otthonában meghúzza magát, és törölje tervezett összejöveteleit.
Amikor az emberek megtudták, hogy lemondta a szolgálatokat, komolyan megbántódtak. Noha még mindig igen kimerült volt, a nyomás miatt kénytelen volt az összejöveteleket újra beiktatni programjába.
Azonban - amint számítani is lehetett rá - ködös elmeállapotában újra csak erélyesen dorgálta az embereket. Mindenütt csak akadályokat látott. Az emberek már többet törődtek a problémákkal, amelyekre mutogatott, mint Isten iránti éhségükkel. Ezek után persze panaszok és kritikák áradata zúdult Evanre Wales minden sarkából. Hipnotizőrnek, magamutogatónak, okkultistának bélyegezték. Ő pedig megtorlásul egész gyülekezeteket ítélt meg, ha egy-két hideg szívű ember megjelent az összejövetelen. Egyszer még azt is megtette, hogy elkárhozottnak nyilvánította egy ember „lelkét”, és megtiltotta az embereknek, hogy imádkozzanak érte.
A vádlás és ítélkezés préritűzként terjedt. Naponta fogalmaztak meg - újságokban és levelekben egyaránt - egyre újabb, keserű vádpontokat. És most már minden egyes összejövetelre tömegével jöttek agnosztikusok, akik „hamis tűz hordozójának” és „szentségtörőnek” nevezték. Barátai igyekeztek védelmükbe venni Evant: fiatal még - mondták nincsenek tapasztalatai a szolgálatban, és „a kezdők hibáit” ő sem kerülheti ki.
Evan Robertsre rövidesen újabb fizikai és érzelmi összeomlás várt. Kritikusai nagy örömére törölnie kellett összejöveteleit. Kiegyensúlyozatlannak mondták, s az ébredés során megtért emberek eltűnődtek: vajon nem a Sátán csapta be őket? Egy pszichológus, aki megvizsgálta Evant, a következő megjegyzéssel válaszolt az ellene irányuló kirohanásokra: „Ha ilyen könyörtelen feszültségek, újra és újra jelentkező erőszakos sokkhatások érnek valakit, az nagy idegi megrázkódtatással jár, és teljesen kimeríti az agyműködést és a testet - a szervezet ilyenkor felmondja a szolgálatot.” Így aztán Evan egy időre visszavonult.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
