Derek Prince - A NÉV ereje

Mély vágya Istennek, hogy szeretetteljes kapcsolatot ápoljon népével.

E könyv lapjain több bestseller szerzője, Derek Prince bibliatanító segít nekünk Isten tulajdonságainak és mindenható erejének föltárásában, Isten számos nevének és címének – köztük az „Ő, Aki gondot visel”, „Ő, Aki gyógyít” és a „Békesség Fejedelme” – felfedezése révén. Amint mind mélyebben megismered Isten természetét,
▷gyógyulást nyerhetsz,
▷átélheted bűneid bocsánatát,
▷békére és biztonságra lelhetsz,
▷legyőzheted a gonosz erőket,
▷isteni bölcsességre és ismeretre juthatsz,
▷fölfedezheted életcélodat.

És ne feledd, Isten, az Atya épp annyira szeret téged, mint amennyire Fiát, Jézust szereti! (Lásd János 17:23.)
Miközben megismerkedsz Isten tulajdonságaival, és bensőségesebb módon megismered Őt, aratni fogod sok-sok ígéretének áldását, és betöltetnek legmélyebb szükségeid.

A könyv ára: 2250.- Immanuel Kiadói ár: 1750.-

Oldalszám: 180
Várható megjelenés: 2013. december 6.

Reinhard Bonnke - A szükség 3.

Az emberek úgy gondolkodnak, mint az ördög. Ők is bolondságnak találják a keresztet, és nem tudják felfogni Isten dolgait, ahogy Pál megjegyezte. Először Pál sem "látott". Szívét a hívők iránti fagyos düh emésztette. "Sárkányember" volt, fenyegetéstől és öldökléstől lihegett. Tele volt lelkesedéssel, az agya pedig okos hitetlenséggel. Amikor azonban hitre jutott, leesett a hályog a szeméről.

Kíváncsi vagyok, vajon a pokol szeretne kémeket küldeni Isten országába, hogy kikutassák az ottani titkokat? A démonok úgysem értenék ezeket a titkokat. A pokol teljes zavarban van. A Sátán szemében Krisztus áldozata egy ravaszul kigondolt cselszövés, amit Isten a saját előnyére eszelt ki. Az ördög másokat is elpusztít. Ilyen az ő gonosz természete.

Ha az emberi gondolkodás szintjén kellene harcolnunk az ördöggel, arra kellene gondolnunk, hogy ő úgy gondolkodik, ahogy az ember. A Sátán kitalált egy emberi sakkpartit, és ezt játssza az emberi történelem folyamán. Minden lépésünket előre kiszámítja, és már tíz mérfölddel előre tudja, hogy mikor és hogyan adjon nekünk mattot. A Sátán Ádám ideje óta gyűjti a tapasztalatait: és ismeri az emberi lelemény összes fogását a táblán. Nem hozhatunk létre hitet bölcs szavakkal. Akármit mondunk, az ördögnek mindenre van ellenérve.

Az evangélium nem emberi agyból pattant ki. Nem egy egyetemi tanár adta azt nekünk. Be kell lépnünk az isteni dimenzióba, mert az Ellenség oda nem tud követni minket. A Szent Szellem szemében az ördög nem ellenfél. Ha emberileg tervezünk, prédikálunk, teszünk bizonyságot és evangélizálunk, a Sátán megbuktat minket, ő tud bánni a pszichológiával és a propagandával. A megoldás: mozduljunk a Szent Szellemmel és olyannak hirdessük az evangéliumot, amilyen. Akkor a ravasz zavarkeltő jön zavarba. Akkor egyáltalán nem tudja folytatni a játszmát. Az ördög még a Szent Szellem ábécéjét sem ismeri.

Ezt állandóan látjuk evangelizációinkon. Az összejöveteleket teljesen megnyitjuk a Szent Szellem előtt. Az eredmények szenzációsak. Egész országokhoz intéz kihívást Krisztus hatalmas ereje. Ahol előzőleg hamis vallások és démonok tanításai uralkodtak, ott ezek megrázkódnak és összetörnek. Ezt egy prédikátor sem tudná elvégezni, akármilyen népszerű és okos is. Ilyen siker csak akkor jön, ha Isten a Maga módján cselekszik. Amikor Ő színre lép, akkor hatalmas a győzelem. Ő tud sikert aratni, akar is, és mindig meg is teszi, amikor átengedjük Neki az irányítást.

Ezek az áttörések azokhoz az áldásokhoz tartoznak, amelyeket az Úr az utolsó időkre ígért. Pünkösd napja folytatódott nem állt meg Jeruzsálemben, hanem na föld legvégső határáig” jutott. Ezt a kihívást intézem hozzátok: bárki kezdjen el a Szent Szellem szintjén működni, és meg fogja látni az Úr megváltását. Ez a fajta evangélizáció világszerte visszaveri és megfutamítja a Sátánt. Ezt az a szent tűz teszi, amit nem lehet utánozni.

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 8.

Nézzük meg a Máté 28,18-20-at. A hangsúly újra a hatalmon van:

(14) Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

A Sátán elbitorolta az Ádámnak adott hatalmat, Jézus viszont, a második Ádám, kiengesztelte Ádámnak a bűnét. Feltámadása után minden hatalom a mennyen és a földön Jézus kezébe lett téve. Itt van egy újabb "azért" szó. "Menjetek azért..." Miért van itt az "azért"? A hatalom miatt. Mit jelent? "Menjetek és használjátok az én hatalmamat. Én adom nektek a jogot, használjátok a nevemet. Ha az én akaratom teljesítésére és az én Igémnek engedelmeskedve használjátok az én nevemet, akkor ugyanaz, mintha én lennék ott. Visszamegyek a mennybe, mert én már megtettem a én részemet, most ti tegyétek a tiéteket."

(19) Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében.

Az új fajba a hivatalos, nyilvános belépő a vízkeresztség, a tanítványság jegye. Az emberek mondhatnak amit akarnak, nincs ennek az Igének más érvénye és változata (Máté 28,19). Nincs semmilyen más kézirat, semmilyen más szöveg, csak ez. És amennyire engem érint, nekem elég jó ez.

Most továbbmegyünk az első és a második teremtés összehasonlításában. A negyedik dolog, amit Ádámnál megnéztünk, az első és a második teremtésben az, hogy Isten elhívta őt egy intelligens, partneri kapcsolatra. Mikor Isten el akarta nevezni az állatokat, azt mondta: "Ádám gyere nézd meg ezeket az állatokat, és mondd meg, hogy mi legyen a nevük." A név a héberben szorosan összekapcsolódik a természettel. Az állat neve, amit adott neki Ádám, kifejezte az állat természetét, és egymással való kapcsolatukat is. Aminek Ádám nevezte őket, az volt azoknak a neve. Tehát Isten adta Adámnak azt a bölcsességet, amire szüksége volt, a belelátást. Hasonlóan, az új kapcsolatban Jézus Krisztussal, értelmes partneri kapcsolatra vagyunk hívattunk el Istennel.

János 15,15:
Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, hogy mit cselekszik az ő ura: titeket pedig barátaimnak mondottalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.

Az eredeti görög szöveg "rabszolgát" mond. Jézus nem tartott vissza semmit. Nagyon lényeges, hogy többesszámban van. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is mindent tudna, de együttesen lehetővé vált ez számunkra. Tehát ez igaz, ha nem tudunk, az azért van, mert nem szereztük meg magunknak, ami számunkra elérhető.
Jézus úgy cselekedett mindent, ahogy az Atya mutatta Neki. Ha mi ugyanezt tesszük, ugyanez lehetővé válik számunkra. Isten nem akar bennünket tudatlanságban tartani, örül annak, ha megoszthat velünk valamit.

Nézzük meg az 1 Korintus 3,9-et:

"Mert az Isten munkatársai vagyunk, Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok."

Istennel együtt munkálkodók vagyunk, mondja az eredeti görög. Együtt munkálkodunk a szántóföldön és az épületen Istennel. A 2 Korinthus 6,1 ugyanezt a szót használja:

"Mint együtt munkálkodók, intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét."

Tehát Istennel vagyunk együtt munkálkodók. És újra ugyanez használatos az 1 Korinthus 4,1-ben:

"Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkának sáfárait."

Nagyon nagy a sáfár felelőssége, megbízatását hűséggel kell ellátnia, ő nem egyszerű, közönséges szolga.

1 Péter 4,10: Kiki, mint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.

Péter mindenkihez szól. Minden hívőnek sáfársága van Isten jó dolgaiban, van egy szolgálat, amit el kell látnia.

Kenneth E. Hagin - Fejlődés

Õbenne volt az élet [dzoé], és az élet [dzoé] volt az emberek világossága. – JÁNOS 1,4.

Az élet, amit újjászületéskor kaptál, hatással lehet az értelmed fejlõdésére azáltal, hogy irányítja a gondolkodásodat, az intellektusodat. Rám határozottan így hatott. Tinédzserként kaptam meg az örök életet a betegágyamon, 1933. április 22-én. Majd 1934. augusztus 8-án Isten ereje meggyógyított engem a hit és az ima által. Felgyógyulásom után visszamentem a középiskolába.  A tizenhat hónap alatt, amíg fekvõbeteg voltam, egy egész tanévet hagytam ki. A középiskola elsõ két évében ’D’,
vagyis elégséges rendû tanuló voltam. Abban az idõben nem volt görög konkordanciám (a Biblia szavait tartalmazó ún. szókeresõ-szótár – a szerk.), így nem tudtam a dzoé-ról. Bibliám azonban volt és Isten Szelleme vezetett engem. Mindennap ezt mondtam iskolába menet:

„Õbenne van az élet, és az élet az emberek világossága. Ez az élet bennem van. Isten élete bennem van. Ez az élet fejlõdik bennem. Ez az élet fejleszti a szellememet. Ez az élet fejleszti az értelmemet. Isten bennem van. Isten bölcsessége van bennem. Isten élete van bennem. Isten ereje van bennem.”

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat, a János 1,4 alapján, és valld meg, hogy Isten élete van benned, mint a te világosságod.

Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 11.

Eltérő felfogások a kapcsolat intimitási szintjéről. Ez nagyon gyak­­ran előfordul gyülekezetekben és kis csoportokban, ahol min­den­ki­­nek más elképzelése van arról, hogy mennyire kell egy adott kap­cso­lat­nak nyitottnak lennie. Vannak emberek, akik meg­kö­ze­lít­he­tet­len­nek lát­szanak, a valóság viszont az, hogy ők nem tulajdonítanak a kap­cso­lat­nak olyan szintű intimitást, ami bizalmasabb viszonyt je­lentene.

Korábbi kapcsolatokban szerzett érzelmi sérülések és fáj­dal­mak. Ezek rendkívül sebezhetővé teszik az embert az elutasítás le­he­tő­sé­gének gondolatára, és a megértéshez szükséges feltárulkozást ször­nyű csapásnak láthatja.

Különbségek a két ember életkora, neme, műveltségi szintje, tár­sadalmi helyzete és kulturális háttere között. Ezek a dolgok is aka­­dályai lehetnek az eredményes kommunikációnak.

Megtévesztés. Előfordul, hogy a másik ember megpróbál minket meg­­té­vesz­teni, vagy mi akarunk másokat becsapni. Gyakran meg­tör­té­nik, hogy olyan benyomást akarunk magunkról kelteni, ami nem felel meg a va­ló­ság­nak. Ez is megtévesztés, akármilyen ártatlan dolognak tű­­nik is. Aztán ott van az a szélsőséges eset, amikor valaki saját magát is elhiteti, és őszintén hisz ab­ban, amit mond. Ez az ember már annyi­ra hoz­zászokott a hazugsághoz, hogy észre sem veszi: amit mond, az nem igaz.

És végül ott van a tévedés, a helytelen elképzelések és a rossz kommunikáció minden formája. Nincs olyan kommunikáció, amely men­­tes lenne a tévedés lehetőségétől. A legjobb akarattal is meg­tör­tén­het, hogy félreértjük néha ostoba módon félreértjük egymást, akár­mi­lyen gyakorlottak vagyunk is a kommunikáció terén. Az ilyen fél­re­ér­tések a vígjátékok alapelemét jelentik, a valós életben azonban né­ha egyáltalán nem humoros a kimenetelük.

Hiába pontos és tartalmas egy információ vagy üzenet, amit ma­gunkról elmondunk, problémák adódhatnak az üzenet fo­ga­dásának módja miatt.

Ezek a problémák ilyen dolgokból eredhetnek:

Elfogultság, előítéletek és dogmatizmus. A felsorolt fogalmak olyan véleményeket példáznak, amelyek már előzetesen kialakultak a hall­gatóban, a kellő megalapozottság vagy az összes tény ismerete nél­kül. Így az üzenet vagy elakad egy olyan elmében, amely már dön­tésre jutott, vagy pedig a címzettje egészen mást ért ki belőle.

Hasonló hatást eredményeznek az elhamarkodott ítéletek, vagyis ha az egész történet végighallgatása nélkül döntünk.

Az érzéketlenség vagy a képzelőerő hiánya is eltorzíthatja az in­for­mációt, vagyis ha a hallgató képtelen belehelyezkedni annak az em­ber­­nek a gondolatvilágába, aki beszél hozzá, mivel az empátia hiá­nya a másik ember érzelmeinek félremagyarázásához vezethet.

A megfelelő módon történő hallgatásra való képtelenség, vagy a szükséges hajlandóság hiánya. Ez sok félreértés forrása a kom­mu­ni­­kációban. Az odafigyelés azzal ellentétben, hogy alig várjuk, a má­sik embernek mikor fogy már ki a lélegzete, hogy végre mi be­szél­hes­sünk , kemény és áldozatos munka. Talán ez az oka annak, hogy olyan nagyon meg se próbáljuk.

És végül: az elhangzott szavak egyénenként más és más asszo­ci­á­ciót váltanak ki, és különböző érzelmi töltést hordoznak. Múlt­beli ta­pasztalataink miatt bizonyos szavak érzelmi felhangokkal ren­del­kez­nek, vagy asszociációkat váltanak ki belőlünk, a szavak szó sze­rinti je­len­tésén vagy átvitt értelmén kívül. Ezek az asszociációk jó­részt ön­tu­dat­lanok. Valamennyien tudjuk, hogy vannak szavak, me­lye­ket fenye­ge­tőnek, piszkosnak, zsarnokoskodónak vagy gúnyosnak “ér­zünk”. Ma­gától értetődően semmit sem tudhatunk arról, hogy ezek mi­lyen kép­zettársításokat váltanak ki a másik emberből, vagy milyen ér­zelmi töltést hordoznak az ő számára.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 6.

A pásztorok, akik félrevezetik a nyájat

Ne felejtsük el, hogy mindenekelőtt a diktatórikus pápai hatalom rontotta meg mindazokat, akik éltek vele, aztán rajtuk keresztül az egyház is romlásnak indult. A pásztorokat megrontotta a hatalomvágy, ők aztán megrontották a klérust, az pedig az embereket. Sadolet bíboros VII. Kelemenről, akit személyesen ismert, azt mondta, hogy pápává választása előtt rendszeresen tanulmányozta a Bibliát, viszont megválasztása után jelleme teljesen deformálódott, és főpapként „hibák sorozatát követte el, és állandóan meg akarta kerülni a zsinatot, mert félt attól és gyűlölte”. IV. Pál, mielőtt pápa lett volna, erősen szimpatizált az egyház reformálásával, utána viszont saját önző érdekeit hajszolta, illetve unokaöccsei előmenetelével és meggazdagodásával foglalkozott leginkább. IV. Piuszt kortársa a. főpapi méltóságba kerülése előtt úgy jellemezte, mint aki „humánus, toleráns, jó szándékú, szelíd és önzetlen”, viszont pontosan az ellenkező jelzőket használta, amikor úgy írt róla, mint pápáról: „átadta magát a közönséges kéjvágynak és az érzékiségnek, mértéktelen volt evés és ivás tekintetében, dölyfös zsarnokká, ravasz rókává változott”, sőt, még „a kápolnában tartott istentiszteleteket” sem látogatta. Hasonló volt a változás X. Ince, VII. Sándor és egy sereg más pápa esetében is.

Mint mindig, Peter de Rosa most is jól elénk tárja a valóságot: „Tíz évszázadon át a pápaság a házasságtörő és gyilkos pápákkal együtt helyi jelenség maradt. Az egyik gazdag és befolyásos római családnak a feje szeretett gyermekét tizenéves korában a pápai trónra ültette. Az ifjú néhány hónapig vagy egy évig kavarodást okozott, majd a rivális család tagjai, akiknek eljött az órája, megbuktatták.
A XI. századtól kezdve azonban VII. Gergely kifejlesztette a pápaságot. Tekintélye és presztízse megnőtt; már az egész egyházat ellenőrzése alatt tudta tartani, az egyszerű vidéki plébánostól a leghatalmasabb érsekig. Ebből kialakult a legelképesztőbb korrupció, amit a kereszténység valaha is látott vagy látni fog.

Legfelül kezdődött. A pápaságot a konklávéban, akár egy árverésen, a legtöbbet ígérőnek adták, függetlenül attól, hogy a jelölt „méltó vagy méltatlan-e a tisztségre”. Von Döllinger már az egész Kúriát hibáztatja:

"Amikor a bíborosok 1408-ban az akkori pápához, XII. Gergelyhez intézett levelükben arról írtak, hogy az egész egyház, úgy ahogy van, a velejéig romlott, még azt is hozzá kellett volna tenniük, ha a teljes igazságra törekedtek volna, hogy „Mi, a mi munkatársaink, a szentatya elődei és a Kúria az, aki Krisztus testét megmérgezte, és most ezért ilyen súlyos beteg az egyház”."

Szent Bonaventura elmondta, hogy Rómában „vették és adták az egyházi méltóságokat, ott gyűltek össze az uralkodók és az egyház vezetői, akik Isten gyalázói, Sátán hívei és Krisztus nyájának fosztogatói voltak... A Róma által megrontott prelátus gonoszságaival megfertőzte a klérust, a klérus pedig kapzsiságával és paráználkodásával rossz példát mutatva minden keresztényt a kárhozatba vezet”. Mások „a Kúriát egy teljesen korrupt ‘testi egyháznak’... nevezik”. Azok, akik ennek ellenére még mindig reménykednek az egyház reformjában - írja Döllinger -, „egy szent pápa, az Angyali pápa általi nagy megújulást és megtisztulást várják. A Papa Angelicus-t már nagyon régóta várják,
de soha nem akar felbukkanni”.

Petrarca, aki több évig közelről szemlélte a római Kúriát, arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Róma felel meg annak a látásnak, amiről János apostol a Jelenések könyve 17. részében ír. „Ő [Róma] a vértől megrészegedett apokaliptikus asszony, a keresztények elcsábítója és az emberi nem pestise”. Von Döllinger szerint Petrarcának a pápaságról és a Kúriáról festett képe „annyira félelmetes, hogy azt gondolhatnánk, hogy a gyűlölet szította szavait, ha az általa leírtakat többi kortársai is meg nem erősítenék... Egy firenzei Ágoston-rendi szerzetes, Luigi Marsigli [elmondása szerint] a pápai udvar többé nem a képmutatás leple alatt uralkodik - annyira fitogtatja gonoszságait -, hanem az egyházból való kiközösítést és kiátkozást használja megfélemlítésre”.

Szent Bonaventurát a pápák minden földi tisztességgel elárasztották, és mint bíborost és rendjének vezetőjét a legszorosabb szálak fűzték Rómához. Mindennek ellenére Kommentár a Jelenések könyvéről c. írásában kimondja, hogy Róma „az a nagy parázna, aki paráznaságainak borával megrészegíti a királyokat és a nemzeteket”. Dante ugyancsak a pápákra vonatkoztatta a hét hegyen ülő paráznának apokaliptikus próféciáját, aki emberek vérétől részegedett meg, és aki uralkodókat és embereket csábít el. Ez volt az a metamorfózis, amiről János apostol nehezen tudta elképzelni, hogy valaha is bekövetkezik - mégis pontosan úgy valósult meg eddig is, ahogyan ezt Jézus Krisztus előre kijelentette.

R. Liardon - Evan Roberts 13.

A Keswick összejövetelen bemutatkozott Evannek egy Angliából szár­mazó, gazdag és kiterjedt társadalmi befolyással rendelkező hölgy, Mrs. Jessie Penn-Lewis. Penn-Lewis szolgált is, ám a walesiek sú­lyos tanításbeli zavarok miatt üze­netét kigúnyolták. A szenvedésről alkotott tanait elutasították, s az or­szágban sehol sem kértek többé szolgálatából.
Amikor Mrs. Penn-Lewis meg­hallotta Evan prédikációját a ke­resztről, úgy próbált bizalmába fér­kőzni, hogy azontúl nem tágított mellőle. Barátaival bizalmasan kö­zölte: úgy érzi, hogy „Evant is szétzúzták, és szüksége van valamiféle menedékre”. Ezek után meggyőz­te Evant saját álláspontja igazáról, egyúttal kiemelte, hogy az evangé­lista tanításai milyen kitűnőek, és hogy milyen mocskolódásokat kell elszenvednie miattuk. Legyengült állapotában Evan behódolt a nő befolyásának. Alig egy hónappal azután, hogy már szüntelenül csak Penn-Lewis társaságában lehetett látni, Evan negyedszerre is idegösszeroppanást kapott - súlyosabbat, mint valaha.

Mostanában napvilágra került levelek tanúsága szerint Penn-Levvis-nak hátsó szándékai voltak az evangélistával: rendszeresen az ő nevére hivatkozott, hogy ilyen módon elfogadtassa saját módszereit és hiedelmeit. Ugyanakkor elmondta a walesi egyházvezetőknek: sze­mélyéről és tanításairól alkotott véleményük annyira bántó, hogy töb­bé nem teszi be a lábát országukba. És Evan számára is az a legjobb, ha távol marad Walestól, hiszen hozzá hasonlóan ő is „túlságosan összetört ahhoz, hogy bármihez kezdhessen” - tette még hozzá.

Ezen bejelentés után Penn-Lewis titokban és sebtében vonatra rak­ta Evant, és eltávolította szeretett szülőföldjéről, elhívása színhelyéről. Férjével egyetértésben angliai birtokukon, Woodlandsben helyezte nyugalomba az evangélistát. Evan igényeinek megfelelően új otthont épített; külön hálószobával, imakamrával és lépcsőfeljáróval. Ez volt az a hely, ahol a nagyszerű evangélistának ágyban kellett maradnia.

Míg Woodlandsben tartózkodott, Penn-Lewis naponta meglátogatta. Evan tisztelettel meghallgatta, hogy a nő szerint milyen hibákat köve­tett el a szolgálatban, és hol hozott téves ítéletet Képtelen volt átlát­ni, hogy Penn-Lewis teljesen a magánvéleményére alapozta, amit mondott.

Az ágya szélén üldögélő nő természetfeletti ajándékai felől kérdez­gette. Végül levonta a következtetést: Evan depresszióját az ilyenfajta szellemi működések okozták. A férfi ajándékait teljesen elutasítva ar­ról kezdte őt kioktatni, hogy valahányszor nem feszítette meg az én­jét teljesen, csalás áldozatául esett. Evan olyan kárhoztatás alá került, hogy végül már ő is úgy látta: korábbi természetfeletti megtapasztalásai nem lehettek Istentől; s ezek a szellemi működések nemcsak a sokaságot zavarták meg, hanem őt magát is megtévesztették. Ettól kezdve Evan elhatározta, hogy többé nem bízik semmiféle szellemi megtapasztalásban. Ahhoz, hogy valóban a Szent Szellem működjék egy hívőn keresztül - vonta le a következtetést -, annak a személynek sokkal nagyobb bölcsességgel és tapasztalattal kell rendelkeznie, mint ő. A depressziós evangélista törékeny egészsé­gi állapotát tovább rontotta az a frusztráció, amelyet a Penn-Lewis-tól kapott folytonos noszogatás és „kiképzés” jelentett számára.

Kíváncsi lennék: vajon eszébe jutott-e ekkor, hogy azok az ajándé­kok ezreket fordítottak Istenhez, és vezettek üdvösségre? S vajon föl­idézte-e a külföldről érkezett sokaság emlékét, akik azért jöttek, hogy áldást nyeljenek szolgálatából, és haza is vigyék azt az áldást? Hiszen semmi kétség: hallania kellett az országaikból érkező ragyogó hírekről!

Azt is szeretném tudni, vajon visszagondolt-e akkor arra a tömeg­re, amely Isten érintésére éhesen várt rá az utcákon - azért, mert ő olyan őszintén átadta magát a Szent Szellemnek? Vajon fontolóra vet­te-e egyszer is, hogy a pihenés - s nem az odaszántság - hiánya volt az, ami miatt összezavarodott? És az eszébe jutott-e, hogy mindent összevetve a kimerültségéből fakadó tévedései tettek pontot a szolgá­latára? Ha Evan Roberts tekintetbe vette volna mindezt, a gondolatot so­hasem követte volna tett. így azonban mindaz, amivel Isten szellemi módon felruházta őt elhívásakor, olyan súlyos kárt szenvedett, hogy jövőbeni használata eleve kétségessé vált.

Karen Kingsbury - Megváltás

Kiadónk útjára indítja a világ egyik legtermékenyebb és legolvasottabb keresztény regényírója könyveinek magyarországi megjelenéseit. Karen Kingsbury nevét már itthon is sokan ismerik, de egy kivételével csak angolul olvashatták eddig a műveit. Mi most a Megváltás (Redemption) sorozat névadó kötetével indítunk, de hamarosan jön a többi kötet is.

Egy történet a megváltásról és a mindenre képes szeretetről.
BOTRÁNYOS ÁRULÁS . . . Kari Baxter Jacobs dühös, tanácstalan, és sajog a szíve. Férje, Tim, a megbecsült újságírás-professzor, viszonyt kezd egy diákjával. A döbbent Kari visszatér a Baxter család otthonába, hogy számot vessen a helyzettel. Régi szerelmének felbukkanása azonban még jobban összezavarja.
NEHÉZ DÖNTÉS . . . Hogy tudna Kari megbocsátani a férjének? Mivel enyhíthetné a fájdalmat? És mihez kezdjen újra feléledő érzéseivel Ryan iránt, akit kerülnie kellene?
OK A REMÉNYRE . . . Válaszkeresés közben egy váratlan felfedezés reménnyel tölti el Karit a jövőre nézve. Amikor azonban elérkezik élete legsötétebb órája, vajon képes lesz-e megtalálni a hitet és erőt, amire szüksége van ahhoz, hogy továbbmenjen?

Karen Kingsbury írói munkásságát a Los Angeles Times sportrovatánál kezdte. A regényírás első impulzusait Francine Riverstől nyerte. A New York Times bestseller szerző díjnyertes művei ma már több mint 25 millió példányban fogytak el csak angolul... Könyveiben a romantika izgalmai és szépségei rendkívül magas erkölcsi igényességgel párosulnak. Világszerte óriási rajongótábort tudhat maga mögött.

A könyv ára: 3450.- Immanuel Kiadói ár: 2750.-
Oldalszám: 436

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 7.

Továbbmenve a 2 Korinthus 5,19. vers második része így szól:

"...nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetés szolgálatát."

Ugyanaz az üzenet pontosan, amit Jézus prédikált. A békéltetés üzenete. Összefoglalva a 20-as versben:

"Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.

A "követ" szó nagyon érdekelt engem, ugyanis nagy a jelentősége ennek, ahogy mondtam előzőleg, hogy az állampolgárságunk a mennyben van. A mi állampolgárságunk nem a földön van, a kormányunk is a mennyben van. Mit csinálunk akkor a földön? Követek vagyunk. Pontosan úgy, ahogy az Egyesült Államok elküldi a követét Moszkvába, az ő állampolgársága nem a Szovjetunióban van, hanem Amerikában. Mit csinál Moszkvában? Követ. Mit jelent, hogy követ? Felhatalmazottja, személyes képviselője az Egyesült Államok kormányának. Nagyon óvatosan kell viselkednie, mert ha rosszul viselkedik, rosszul képviseli az Egyesült Államok kormányát. Viszont bármit, amit ellene tesznek, úgy vesz az Egyesült Államok kormánya, mint az egész nemzet elleni bűnt, mivel ő a felhatalmazott, aki hivatalosan képviseli az Egyesült Államok kormányát.

És mik vagyunk mi? Követek! A mennyei kormány küldöttei a földön. Képviseljük a mennyet, és ezért nagyon körültekintően kell viselkednünk, tudnunk kell a protokollt. Ha rosszul viselkedünk, akkor az emberek rossz benyomást szereznek a mennyei kormányról. Amikor beszélünk, akkor a menny hivatalosan felhatalmazott képviselőiként szólunk. Ha valaki támad bennünket, elutasít, vagy megbánt, akkor a mennyet bántalmazza. Nekünk nem kell ezzel foglalkozni, a követnek nem kell azzal törődnie, hogy megvédje magát, mert az Egyesült Államok egész felfegyverzett ereje mögötte áll. És ha te és én úgy viselkedünk, mint követek, és valaki megtámad bennünket ebben a minőségünkben, Isten azt mondja: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek. Mozgósítom a hadsereget, a légierőket." Nem kell magunkért bosszút állnunk. Megvan a hatalmunk, a felhatalmazásunk, de a felelősség a hatalom gyakorlására a mennyei kormánynál van. Követek vagyunk Krisztus helyében, és az Ő szolgálatát folytatjuk a földön. Nem kell semmit változtatnunk Jézus Krisztus szolgálatán. Ő mindent jól csinált. Megfelelő evangéliumot prédikált megfelelő módon, megfelelő hatalommal. Isten soha nem kért arra bennünket, hogy javítsuk ki az Ő szolgálatát. Amit mondott, amire kért, az az volt, hogy csináljuk ezt tovább. Semmit nem lehet változtatni úgy Jézus szolgálatán, hogy jobb legyen. Istennek soha nem kellett módosítania semmit, soha nincs második, vagy harmadik lehetőség Istennél. És ez igaz Jézus szolgálatára is.

Egy másik dolog a követekkel kapcsolatban, amit hangsúlyozok - mert úgy érzem, nagy szellemi igazság van benne -, hogy mi az utolsó cselekedet, mielőtt egy kormány hadat üzen a másik nemzetnek. Hogy visszahívja a követeit. Amikor Isten visszahívja a követeit a földről, nem szeretnék tovább itt lenni! Így olvasom én az Igét.

Az lesz a legszebb nap, amikor Isten visszahívja az Ő követeit és ez lesz a végső hadüzenet, mielőtt a mindenható Isten kitölti a hatalmát a Krisztust elutasító földre. Isten akkor összevonja majd a hadseregét, a légierőket, a hadiflottáit. Olyan fegyvereket, amelyeket egyetlen emberi kormány sem tud létrehozni, még a neutron bombával sem, és ezeket rászabadítja a földre. Ez megtalálható a Jelenések könyvében, és hiszem, hogy ez pontosan így fog megtörténni.

Kenneth E. Hagin - Változás

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés. – GALATA 6,15.

Mert (most már) sem a körülmetélkedésnek nincs sem mi jelentõsége, sem a körülmetéletlenségnek,
hanem (kizárólag) az új teremtésnek (az újjászületés és a Krisztus Jézusban, a Messiásban való új
természet eredményének).
– GALATA 6,15. (Amplified)

Az elsõ, amit a dzoé az emberben elvégez, hogy meg változtatja a természetét. Megváltoztatja a szellemét. A dzoé új teremtménnyé teszi. Minden újjá lesz a belsõ emberében, vagyis a szellemében. Amit az új embernek, vagyis új teremtménynek kell megtennie az, hogy átengedje az irányítást a belsõ embernek. Amikor átengedjük a szellemünknek az irányítást, Isten bennünk lévõ életének engedjük meg, hogy irányítson minket. Az emberek meglátják Isten bennünk lévõ életének hatásait. Meglátják
a változásokat a szokásainkban, a viselkedésünkben, beszédünkben és így tovább. A bûnözõkbõl törvénytisztelő állampolgárok lesznek. A tolvajból be csületes ember. A részegesbõl józan életû. A prostituált erkölcsössé válik.
Nincs reménytelen eset! Amikor ez a a dzoé-élet kerül az emberbe, egy újfajta szeretet – az agapé – tölti be. És ha a hívõ megengedi, hogy ez a szeretet uralkodjon felette, megsemmisíti a családi viszályok okát: lerombolja az önzést.

Megvallás: Új teremtmény vagyok. A szellemem részesedett Isten életébõl és természetébõl. Isten maga a szeretet. Megengedem, hogy az Õ élete uralkodjon felettem, hagyom, hogy az Õ szeretete uralkodjon felettem.

Rodney H. Browne - ISTENNEK ÖRÖME VAN AZ Ő NÉPÉBEN

Az Úr, a te Istened közötted van; erős Ő, megtart;örül terajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. Sofóniás 3:17

Ez az egyik legszebb igevers a Bibliában. Van egy Isten, Aki nagy és HATALMAS - Jehova Elohim -, és egyben szeretetteljes, oly kedves és bőkezű az Ő népével. Az Úr akarata az, hogy megmentsen bennünket -, nem pedig az, hogy megbüntessen, vagy hogy elpusztítson. A "megment" szó azt jelenti, hogy Isten szabadságot akar nekünk adni; bosszút akar állni értünk; meg akar bennünket védeni; meg akar bennünket szabadítani; ki akar minket menteni; segíteni akar; meg akar bennünket tartani; győzelemre akar vezetni. Isten örvendezik - derül; vidám; örül; boldog és jókedvű - miattunk örvendezéssel és örömmel - vidámsággal; nevetéssel; élvezettel. Isten hallgat az Ő szerelmében - az Ő szerelme, több mint elég; az Ő szerelme elég nagy; az Ő szerelme mindennek a magyarázata; az Ő szerelme mindent jóvá tesz. Az Úr örül nekünk - körbeforog; boldog - énekléssel - az öröm rikoltásával; az öröm kiáltásával; kinyilatkoztatással; győzelemmel.

Istenünk örvendez, énekel, táncol, kiált felettünk, győzedelmeskedik velünk, mi pedig beburkolózunk az Ő szerelmébe és gyönyörűségébe. Az Istenben való létnek ez a maximuma! Gondolkozz el ezen a versen, és engedd, hogy beleépüljön a szellemedbe -, hogy mennyire szeret téged az Atya, hogy milyen jó Ő, és hogy mennyire jó Ő tehozzád!

Isten örömét leli bennünk, ha hitünk van Őbenne:
Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek. 6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik. Zsidókhoz írt levél 11:5-6

Az Úr gyönyörködik azokban, akik tisztelik és félik Őt:
Az Őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Zsoltár 147:11

Isten örömet talál az alázatosokban:
Mert kedveli az Úr az Ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg. Zsoltár 149:4

Az Úr gyönyörködik az egyenesszívűekben:
Jól tudom, oh én Istenem, hogy Te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. Én mindezeket tiszta szívemből, nagy jókedvvel adtam, s látom, hogy a Te néped is, amely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akaratja szerint adta ezeket Néked. 1 Krónika 29:17

Útálatosok az Úrnál az álnok szívűek; kedvesek pedig Őnála, akik az Ő útjukban tökéletesek.Példabeszédek 11:20

Isten kedvét leli az egyenesszívűek imádságában:
Az istentelenek áldozatja gyűlölséges az Úrnak; az igazak könyörgése pedig kedves Néki. Példabeszédek 15:8

Az Úr örömmel megáldja bővölködéssel az egyenesszívűeket:
És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzádfordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, amiképpen öröme volt a te atyáidban. 10 Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az Ő parancsolatait és rendeléseit, amelyek megvannak írva e törvénykönyben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. V. Mózes 30:9-10

Isten örül annak, hogy jót cselekedhetik velünk:
És népemmé lesznek Nékem, Én pedig nékik Istenük leszek. 39 És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor Engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak őutánuk. 40 És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől, és az Én félelmemet adom az ő szívükbe, hogy el ne távozzanak Tőlem. 41 és örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Jeremiás 32:38-41

Az Úr megszabadítja azokat, akikben gyönyörködik:
Tágas helyre vitt ki engem; kiragadott, mert jóakaróm nékem. 21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint; kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. 2 Sámuel 22:20-21

Mivel Isten kedvét leli bennünk, vígasztalásunk van:
És vígadok Jeruzsálem felett, és örvendek népem felett, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava! Ézsaiás 65:19

Az Úr örökséget ad azoknak, akikben kedve telik:
Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. IV. Mózes 14:8

Isten különösen örül, ha valaki megbánja bűneit és megtér, ill. kapcsolata helyreáll az élő Istennel:
Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Lukács 15:7

Ezenképpen mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. Lukács 15:10

És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnkés vagadjunk. 24 Mert ez az én fiam meghalt és feltámadott; elveszett és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. Lukács 15:23-24

Az Úr örömét leli bennünk, ahogy a vőlegény örül a menyasszonyának:
Mert mint elveszi a legény a szüzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. Ézsaiás 62:5

Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 10.

A megértés akadályai

Most vegyünk szemügyre néhány olyan dolgot, amelyek félreértéseket okoz­­hatnak a kap­cso­la­tok­ban, vagy megnehezítik egymás megértését. Nem is annyira az általános félreértések érdekelnek most minket, ha­nem az a mé­lyebb kérdés, hogy hogyan jönnek létre ezek a fél­re­ér­tések.

Egymás kölcsönös megismerése és megértése két dologtól függ. Kel­lenek hozzá pontos és tartalmas üzenetek saját magunkról, és szük­sé­ges még ezeknek pontos és helyes értelmezése a másik fél részéről.

A megértés legelső és legáltalánosabb akadálya ezért a kom­mu­nikáció hiánya, vagy a nem megfelelő kommunikáció. Nagyon ne­héz, ha ugyan nem lehetetlen megérteni azt az embert, akivel kap­cso­latban nem megfelelő vagy nem is létező információkra vagyunk utal­va, mert következtetések, sejtések alapján kell eldöntenünk, mi­lyen is annak az embernek az igazi természete. Való igaz, hogy min­dig folyik egy ilyen jellegű kommunikáció is. Még a hallgatásunk is ki­fejez va­la­mit. De ha nem vagyunk képesek arra, hogy érthető mó­don kifejezzük gondolatainkat, félelmeinket, érzelmi állapotunkat és vé­leményünket, a fél­reértés lehetősége megnövekszik.

A nem megfelelő vagy tökéletlen kommunikációnak számos oka lehet

Szégyenlősség vagy zárkózottság. Ezt a problémát okozhatja az, hogy izgulunk, amikor saját belső életünkről kell beszélnünk, vagy az, hogy nincs elég önbizalmunk, és nem merjük kiszolgáltatni magunkat má­soknak még egy beszélgetés erejéig sem, mivel nem tanultuk meg gyer­mekkorunkban, hogyan kell ezt tennünk. Okozhatja egy még en­nél is egészségtelenebb titkolózás: vannak rejtegetett vágyaink és gon­do­la­ta­ink, amiket nem merünk napvilágra hozni. Ez lakatot tesz a szánk­ra, mivel félünk, hogy a rossz dolgok kiszivároghatnak.

Kisebbségi érzések, bizonytalanságok, az alkalmatlanság érzé­se, vagy más gátlások elhitethetik velünk, hogy nincs bennünk semmi ér­ték, amit másoknak adhatnánk, és egyébként sem érdekel senkit a mon­­da­ni­valónk. Ennek következtében vagy egyáltalán nem kom­mu­ni­ká­lunk, vagy annyira mesterkélten és ostobán tesszük, hogy azt min­den va­ló­szí­nű­ség szerint figyelmen kívül fogják hagyni, ami viszont meg­erősíti ér­zé­se­in­ket.

Az önismeret hiánya. Kicsi gyermekek nem tudnak sok mindent el­­mondani saját magukról, mivel egy bizonyos életkor eléréséig nem ren­delkeznek megfelelő mértékű öntudattal. Amikor anyukája el­ke­se­red­­ve megkérdezi Jancsikától: “Mondd meg, miért tetted ezt?”, és Jan­csi­ka üres tekintettel ránéz, és így válaszol: “Nem tudom”, akkor va­ló­szí­nűleg a teljes igazságot mondja. Szinte semmit sem tud saját bel­ső lé­nyéről. Érzelmileg súlyosan sérült felnőttek gyakran küsz­köd­nek ugyan­ezzel a nehézséggel.

Olyan kép alakult ki bennünk a másik emberről, hogy zár­kó­zott vagy elutasító. Ez megtörténhet a gyermekeknek a szüleikkel és kü­lönösen az édesapjukkal való kapcsolatában, emberek és ve­ze­tő­ik, ta­nulók és tanáraik kapcsolatában, és más, hatalommal ren­del­ke­ző em­be­rekkel fenntartott kapcsolatokban. Erőteljesen befolyásol ben­nün­ket az egymásról kialakított kép, még akkor is, ha ez teljes mér­ték­ben té­ves, és gyakorta megesik, hogy nem is vagyunk tudatában annak a kép­nek, amelyet másokra kivetítünk.

A kommunikációra fordítható idő vagy a lehetőség hiánya. Ez na­­gyon gyakori a házasságokban és a családi kapcsolatokban. A kom­mu­­nikációhoz idő kell, és ha szükséges, kényszerítenünk kell ma­gun­kat arra, hogy hagyjunk magunknak időt az egymással folytatott kom­mu­nikáció megtanulására és gyakorlására. Amikor időnket beosztjuk, a sürgős dolgok soha nem kaphatnak elsőbbséget a fontos dolgokkal szem­ben, és a kommunikáció az intim kapcsolatokban a fontos dol­gok lis­tájának élén szerepel.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 5.

Szabadság - római módra

A Vatikán ma már nem kényszerítheti az emberekre rendeleteit olyan diktatórikus módon, ahogyan ezt régebben tette. Ezért aztán látszólag kiáll a vallás- és lelkiismereti szabadság mellett, mert szeretné, hogy ez megillesse saját híveit is azokban az országokban, ahol a katolikusok kisebbségben vannak. A II. vatikáni zsinatról tanítása egy egész részt szentel ennek a kérdésnek, „Nyilatkozat a vallásszabadságról” címmel, és ebben olyan állítások szerepelnek, mint például az, hogy „az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz”. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem avatkozhat ebbe bele, és nem különböztetheti meg az embereket vallási tekintetben. Mindez azt a tisztességtelen látszatot kelti,hogy Róma a teljes vallásszabadság híve. Nem tesz említés arról, és a megbánásnak a leghalványabb jelét se mutatja azokkal a milliókkal kapcsolatban, akik az évszázadok során mártírhalált szenvedtek, akiket lemészároltak, mert nem voltak hajlandók a Bibliának a katolikus
értelmezését elfogadni.

A II. vatikáni zsinat valójában nem engedi meg az őszinte lelkiismereti szabadságot sem. Bár állítja, hogy mindenkinek joga van az igazság kereséséhez, ugyanakkor viszont azt is kijelenti, hogy ez az igazság kizárólag a katolikus egyházon belül létezik. A zsinat nem tekinti a Bibliát, Isten Igéjét az igazság forrásának, amit mindenki olvashat és megérthet. Ahogy a középkorban, most is csak az egyház képes arra, hogy értelmezze azt. Csak az egyház rendelkezik a szentségekkel, és csak ezek által lehet üdvözülni. A katolikus egyház tartja kezében az igazságot, ő annak őrzője, és ő az, aki igazságot oszt minden időben.

Annak ellenére tehát, hogy a II. vatikáni zsinat dokumentumának ez a részlete a vallási és lelkiismereti szabadságról ír, nincs szó igazi szabadságról, ugyanis ez a dokumentum világosan szól arról is, hogy az igazság megismerése és az üdvösség elnyerése kizárólag a Rómának való tökéletes és vak engedelmesség által lehetséges. Nézzük meg, mit ír a „vallási szabadságról”:

"Hitünk tárgya, hogy ez az egyedül igaz vallás a katolikus és apostoli egyházban áll lenn, és hogy ezt az egyházat bízta meg az Úr Jézus: vigye el az igaz vallást minden emberhez....
Továbbá, az a szabadság, amelyet az emberek Isten köteles tiszteletének teljesítéséhez követelnek, nem mást jelent, mint a kényszertől való mentességet a polgári társadalomban; a vallásszabadság tehát
érintetlenül meghagyja azt a hagyományos katolikus tanítást, hogy az embereknek és a csoportoknak erkölcsi kötelességük keresni az igaz vallást és Krisztus egyetlen egyházát...
[A római katolikus egyház az isteni Mestertől és az apostoloktól kapott tanítást az idők során megőrizte és továbbadta...]
Krisztus hívei lelkiismeretük alakításánál gondosan vegyék figyelembe az egyház szent és biztos tanítását. Mert Krisztus akaratából a katolikus egyház az igazság tanítója: az a feladata, hogy hirdesse és hitelesen tanítsa az Igazságot, aki Krisztus, és hogy tekintélyével rámutasson az erkölcsi rendnek magában az emberi természetben gyökerező alapelveire, és igazolja azokat."

Így tehát elvileg lelkiismereti szabadság van, valójában azonban nincs. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az igazságot keresse, de az igazság nem a Bibliában található, és nem olyan formában, hogy ez
mindenki számára felismerhető és hozzáférhető, hanem ez az igazság csak és kizárólag a katolikus egyházon belül létezik, és csakis annak elöljárói azok, akik ezt képesek felismerni és megosztani. Senki sem kérdőjelezheti meg az egyház „igazságát” lelkiismerete vagy Isten Igéje alapján, dogmáit vakon el kell fogadni, mert ő az egyetlen igaz egyház, amit Krisztus Péterre épített, a pápák pedig Péter utódai.

Az Antikrisztus maga is el fogja ismerni ezt (az asszony rajta fog ülni a fenevadon), de ő sem teszi ezt nagyobb őszinteséggel, mint Konstantin tette. Nagyon jó trükk lesz ez majd arra, hogy az egyházat saját céljaira használja egy ideig, míg végül a templomokban is kiteszik majd képmását, és az embereknek istenként kell imádniuk. Akkor aztán a fenevad az asszony ellen fordul, és felfalja (Jelenések 17,16).

Reinhard Bonnke - A szükség 2.

AZ EMBER FIÁNAK JELE

A tűz az evangélium ismertetőjele, az Ember Fiának jele. Csak Jézus merít be tűzbe. Amikor ilyen bemerítéseket látunk, ezek bizonyítják, hogy itt Ő működik, senki más. Ez az Ő tevékenységének és általában az igaz keresztény hitnek a fémjele. Ha megérinted az ilyen tevékenységeket, a kezeddel érzed a hőt. Illés próféta ugyanerre mutatott rá: "amely isten tűz által felel, az az Isten" (1. Kir. 18:24.). Ezt csak egy Isten teszi meg. Illés biztos volt benne, hogy Baál erre képtelen.

Mit mutat a szellemi hőmérőd? Jelez egyáltalán valamit? Lehűltél? Hidegek az oltárok a templomban? Istentisztelet melegség nélkül? Hitelvek, amiket csak viszályok fűtenek?
Vannak olyan nehéz és éghetetlen tanítások és teológiák, mint az ólom. Egyes vallásos könyvek csak akkor adnak meleget, ha meggyújtod őket. Az ilyen hitfagyasztó dolgoknak semmi közük a Pünkösd Krisztusához. Amit Jézus megérint, az tüzet fog. Jézus megolvasztja a jeget. Egyes gyülekezeti erőfeszítések, amelyek egy kis lelkesedést igyekeznek kelteni, szellemi szempontból úgy hatnak, mint két fadarab összedörzsölése.

VAKTÖLTÉNY

Isten tüze különleges és egyedi. Mózes oltárán csak Isten tüze éghetett, semmi emberi eszközökkel gyújtott tűz nem volt jó oda. Nádáb és Abihu maguk gyújtottak tüzet, ás meggyújtották vele tömjénüket. Ezt "idegen tűznek" nevezték. Isteni tűz csapott ki a szent  sátorból, elnyelte a hamis tüzet, és a két lázadó pap halálát okozta (4. Móz. 26:61).
Ma is áldoznak idegen tűzzel. Idegen evangéliumokkal, amelyek egyáltalán nem evangéliumok, a hitetlenség teológiáival. Emberi gondolatokkal és filozófiákkal, kritizálással és elméletekkel. Ezekben nyoma sincs a mennyei dicsőség hevének. Ezekben semmi sem gyújt tüzet, esetleg a vitatkozás tüzét.

Mindezek mögött olyasmi rejlik, amit barátom, Paul G. Schoch mutatott meg nekem, ő a Máté 16:23-at idézte, ahol Jézus a Sátánhoz intézte Péter apostolnak címzett szavait: "Távozz tőlem Sátán. Bontásomra vagy nékem,, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra".

Két ellentétes szinten léteznek gondolatok. Vannak Isten gondolatai és az ember gondolatai. A magas és az alacsony gondolatok, ahogy Isten mondta az Ézsaiás 55:8-9-ben. A Sátán úgy gondolkodik, ahogy az emberek. Az az igazság, hogy a Sátán egyszerűen képtelen még csak megpillantani is Isten szemléletmódját. Ez furcsa, ha arra gondolunk, hogy Lucifer eredetileg Isten trónjánál álló angyal volt. Jézus széttaposta a kígyó fejét, és szerintem valami agykárosodást okozott az ördögnek! Az ördög el van tájolva. Egykor telve volt bölcsességgel, de ma, a levegőbeli hatalmasság e fejedelmét zavarba hozzák Isten tettei, és különösen az, amit az Úr tett a kereszten. Ezt a fajta zavart idézi elő a bűn.

Kenneth E. Hagin - Megvan!

Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete [dzoé] VAN; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
– JÁNOS 5,24.

Van! Neked örök életed van, most! Nem akkor kapod meg, amikor a mennybe kerülsz; neked már most megvan a dzoé-d! De ha nincs ismereted errõl a dzoé-életrõl – ha nem tudod, hogy mi ez, illetve hogyan járj ennek a világosságában – sohasem leszel képes élvezni a valóságát. A természetes életben is megtörténhet, hogy van valamid, de nem tudsz róla, és így semmi haszna. 1947-ben még karácsony elõtt elhatároztam, hogy félreteszek egy kis pénzt a feleségem ajándékára. El is kezdtem azzal, hogy betettem egy húszdollárost a pénztárcám titkos rekeszébe. Késõbb azonban teljesen megfeledkeztem róla. Néhány hétre rá kifogyott a benzinem. Nem volt nálam semmi pénz, így fel kellett hívnom a gyülekezet egyik diakónusát, hogy jöjjön értem. Késõbb, amikor a pénztárcámban kutattam, rátaláltam erre a húszdollárosra. Valójában nem mondhatom, hogy nem volt pénzem benzinre, hisz volt nálam húsz dollár, csak nem tudtam róla, és így nem volt semmi haszna.
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan – az örök életet –, és járjunk a világosságában.

Megvallás: Én meg fogom tanulni, hogyan járjak annak a világosságában, amim már megvan – az örök életem világosságában.

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 6.

A harmadik párhuzamhoz értünk; ahhoz a célhoz, amiért az első Ádám lett teremtve, a célhoz, amiért az új faj teremtetett. Láttuk, hogy Ádám azért teremtetett, hogy uralmat gyakoroljon az egész föld fölött. Azt mondhatjuk, hogy ő volt Isten felhatalmazott személyes képviselője, aki megmutatta látható módon Isten képét, és gyakorolta Isten hatalmát a földön. Ha valaki ezt tanulmányozza, akkor rájön, hogy Ádámot azért teremtették, hogy uralkodó legyen, azzal a feltétellel, hogy megtartja az alávetettséget a mindenható Istennel.

Az új teremtésben ugyanazért vagyunk teremtve, ugyanilyen célból, hogy hatalmat gyakoroljunk. Kevés hívőnek van fogalma erről a hatalomról, ami miénk Krisztusban. Van egy könyv, amit olvastam egyszer, és megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Egy misszionárius írta, aki most már az Úrral van, John Lake-nek hívták. A címe az volt: "John Lake beszédei", de az alcíme az volt: "Uralom a démonok, a betegségek és a halál fölött". Ő rámutat, hogy az uralkodás a miénk Krisztusban a démonok, a betegségek és a halál fölött.
Láttam az Igében, hogy ez az igaz. Az új teremtés nem azért teremtetett, hogy rabszolga legyen, nem azért, hogy űzzék, hogy megtapossák, hanem hogy a szellemi szinten isteni hatalmat gyakoroljon. Nézzük meg a 2 Korinthus 5. fejezetét, ami az új teremtésről szóló kijelentést tartalmazza. Most nézzük a 14-20-at:

(14) -(18) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, Íme újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

A lényeg tehát, hogy a megbékélést Istennel kezdjük. Először békét kell kötnünk Istennel. Azután továbbmegy, és azt rncmdja: "miután megbékéltünk Istennel, nékünk adta a megbékéltetés szolgálatát." Tehát a bűnöst, aki megtért, én úgy hívom, hogy "megbékélt megbékéltető". A békéltetés szolgálata azon a tényen alapul, ami a 19-es versben van:

(19) Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetésnek az Igéjét.

Tehát Jézus nem mutogatott emberekre, hogy te bűnös vagy. Pedig ez elfogadott képe az evangéliumi prédikátornak a társadalomban, a prédikációját a Róma 3,23-al kezdi:

"Mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten kegyelmi dicsősége nélkül."

Majd folytatja a Róma 6,23-mal:

"Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban."

Jézus nem így csinálja. Nem mondogatta az embereknek, hogy bűnösök. Amikor találkoztak vele, úgyis rájöttek, hogy bűnösök. Azt akarta nekik mondani, hogy "Isten szeret téged és meg akar gyógyítani." Én azt hiszem, ha az egyház így tenne, akkor egészen más dolgok történnének. Ez a mi feladatunk, a békéltetés szolgálata, nem a kárhoztatás szolgálata. Mózes törvényéé volt a kárhoztatás
szolgálata. A 2 Korintus 3,9 azt mondja másképpen: "Mózesé volt a halál, ez az élet szolgálata."

"Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?"

Mózesnek is volt dicsősége, amikor az arca fénylett a hegyről lejövet; ez az elmúlandó dicsősége. Az evangélium dicsősége tartós. Ez Mózesénél is dicsőségesebb szolgálat.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 4.

Üldözöttből üldöző

A Konstantin utáni fejleményekre utalva Peter Brown így ír: „ez a szövetség [az állammal] nemcsak hogy nem bizonyult a fejlődés forrásának, hanem sokkal nagyobb veszélyt és kísértést jelentett, [mint maga az üldözés]... A kereszténység úgy terjedt el Afrikában, hogy válogatás nélkül megteltek a templomok, és így elmosódtak azok a tiszta erkölcsi mérföldkövek, amik az ‘egyházat’ elválasztották a ‘világtól’”. Politikai megfontolások is kezdték finoman befolyásolni a keresztény életvitelt és a doktrínákat (ez így van ma is), mivel ami a legjobb volt az államnak, az egyházi ügyekben is megmutatkozott, és a császár most már mindkettő élén állt. A Római Birodalom bukása után a pápák
magukra vették a császár szerepét is, így tehát a világgal kötött házasság tökéletessé vált.

A „kereszténységet”, a birodalom kedvelt (és végül hivatalossá tett) vallását, a világi hatalom utáni mohó vágy szennyezte be. A korai egyház tisztasága és szellemi ereje olyan félelmetes volt, hogy a hitetlenek nem is mertek közéjük menni (Apostolok cselekedetei 5,13). Azt, hogy mivé vált az egyház Konstantin után, Peter de Rosa festi le a legjobban:

"Ámde nem volt távol az az idő, amikor Péter utódai többé már nem szolgák, hanem a világ urai lettek. Bíborba, bársonyba öltöztek, mint Néró, és pontifex maximusnak hívatták magukat. A halászt az első pápának nevezték el, de nem a szeretet erejére hivatkoztak, hanem arra a hatalomra, amelyet megszereztek - és úgy is cselekedtek, mint Néró.
A keresztények elfordultak Jézustól, és azt tették másokkal, amit korábban velük cselekedtek, sőt még rosszabbat. A vallás, amely büszke volt arra, hogy szenvedéssel győzte le az üldözéseket, a legüldözőbb vallás lett, amit valaha is látott a világ....
Majd Krisztus nevében megparancsolták a kínzásokat, és keresztre feszítették a másként gondolkodókat. Megkötötték a szövetséget a trón és az oltár között, és azt akarták, hogy a trón az oltár oltalmazója és a hit védelmezője legyen.
Az lett a meggyőződésük, hogy a trónnak (az államnak) minden alattvalóját kényszerítenie kell a keresztény vallás felvételére. Nem vették észre, hogy Péter tiltakozott az ilyen összefonódások ellen, és ezért halt mártírhalált."

Az üldözött egyház tehát a fő üldöző szerepébe került, és nemcsak a vallási hit, hanem minden lelkiismereti meggyőződés szabadságának üldözőjévé vált. Hasler szerint az átváltozás így történt: „Amikor a kereszténység már a hivatalos államvallás rangjára emelkedett, az ettől való eltérés mind a birodalom, mind az egyház egységét veszélyeztette. A császárnak fűződött legnagyobb érdeke ahhoz, hogy lezárja a különböző doktrinális vitákat. Ő elnökölt az ökumenikus zsinatokon, és nagymértékben befolyásolta azok kimenetelét”. A pápáknak azonban volt valami a kezükben, ami senki másnak nem: „a mennyek országának kulcsai” - és arra használták, hogy megfélemlítsék a királyokat, császárokat, hogy világi végrehajtó hatóságokat állítsanak fel, akik teljesítik parancsaikat, különösen az inkvizíció alatti kivégzéseket.

1864-ben IX. Piusz kiadta a Tévedések Listája (Syllabus ofErrors) c. írást, melyben elítélte „a lelkiismereti, a vallási hittel és a foglalkozásokkal kapcsolatos jogokról alkotott nézeteket”. A Lista szerint „súlyos hiba volt az, hogy a protestánsoknak ugyanolyan jogokat biztosítottak, mint a katolikusoknak, illetve, hogy megengedték a protestáns bevándorlóknak saját vallásuk gyakorlását. Szent kötelesség őket elnyomni... Az egyház természetesen nagy körültekintéssel fogja használni hatalmát, és mindenkor az adott körülményekhez igazodik majd...”

A Bibliát tekintették a legveszélyesebb könyvnek az egész világon, és minden embert távol akartak tartani tőle. A klérus válogatta ki az egyszerű emberek számára, mit olvashatnak a Szentírásból, és a klérus magyarázta el nekik, hogyan kell értelmezni azokat. Az a protestáns nézet, miszerint bárki képes arra, hogy olvassa és értse a Bibliát, szerintük romboló hatással lenne a katolicizmusra. XI. Kelemen konstitúciójában (1713) visszautasította a Pasquier Quesnel által tett következő janzenista javaslatot:

"„A keresztényeknek az Úr napját Istenről szóló könyvek, elsősorban a Biblia olvasásával kell megszentelniük.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”
„Kivenni az Új Testamentumot a keresztények kezéből annyi, mint bezárni számukra Krisztus száját.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”
„Megtiltani a keresztényeknek, hogy a Szentírást, különösen, hogy az Evangéliumot olvassák, olyan, mint megtiltani a világosság fiainak a fény használatát, és kiközösítéssel büntetni őket.”
Kelemen ítélete: „ÁTKOZOTT!”"

Reinhard Bonnke - A szükség 1.

Amikor a gyújtogatás nem bűntény

Valaki azt mondta, hogy Isten meggyújtja az úsztatott fát is. Halleluja! Száraz, régi botok épp úgy éghetnek Istenért, ahogy Mózes csipkebokra.
Nem imádkozom így; "Hadd égjek el Érted, drága Uram!” Nem akarok egy kupac hamu lenni. A csipkebokor meglepő vonása volt, hogy nem égett el. Az Úr túl sok szolgája kiég. Ezt valami másféle tűz okozza. Ehelyett azt kérem: "Hadd égjek Érted tovább, drága Uram!" Az oltár tüze sosem húnyhat ki.

Tűz nélkül nincs evangélium. Az Újszövetség tűzzel kezdődik. Az első dolog, amit Krisztusról első tanúja mondott, a tűzzel volt kapcsolatos. Bemerítő (Keresztelő) János, aki maga is "égő és fénylő szövétnek" volt, kijelentette:

"Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szórólapát van az Ő kezében és megtisztítja az Ő szérűjét, és az Ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. (Mt. 3:12.).

Bemerítő (Keresztelő) János Bemerítő Jézust mutatta be, aki egészen másként merít be. János vizet, egy anyagot használt de Krisztus egy szellemi tényezőt, a Szent Szellemet. Tűz és víz micsoda ellentét! Ez nem azt jelenti, hogy Bemerítő János valami vizes vallást képviselt elég sok ilyen van mostanában, gyakran jéggel keverve! Bemerítő János a Jordán hideg vizében állt és merített be, de Bemerítő Jézus folyékony tűzfolyóban állt.
Jánosnak jelentős munkája volt a bemerítés. Ő kijelentette, hogy Jézusnak is jelentős munkája a bemerítés. A bemerítés most is az Úr nagy munkája. Jézus a Szent Szellembe merít be. Ha újászületett hívő vagy, Krisztus elsősorban ezt a tapasztalatot szánja neked.

GYÚJTOGATÓK

Az evangélium tüzet gyújt. A Szent Szellemet nem csak azért kaptad, hogy ékesszólóan tudj prédikálni. A Szent Szellemnek tüzet kell gyújtania az emberi szívekben. Ha Krisztus nem gyújt meg téged, akkor nem tudsz tüzet hozni a földre. "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" mondta az Úr (Jn. 15:5 ). Jézus arra utasította a tanítványokat, hogy semmit se tegyenek, amíg "fel nem ruháztatnak mennyei erővel". Amikor ez az erő eljött, a Szent Szellem úgy jelentette ki Magát, hogy mindegyik tanítványra egy lángnyelv ült.
Jézus ezt megelőzően páronként küldte ki a tanítványokat (Lk. 10:1.). Ez arra emlékeztet engem, amikor Sámson kettesével rókákat kötözött össze, égő csóvákat kötött a farkukra, és így gyújtotta fel az ellenség álló vetését és szőlőit (Bír. 15.). A tanítványokat is kettesével küldte ki Jézus, ők az isteni fáklyákat hordozták, Isten gyújtogatói voltak, igyekeztek felperzselni az ördög területét a tüzes evangéliummal. Új Illések voltak ők, akik tüzet hoztak a Mennyből.

Amíg a tűz le nem száll, az evangelizáció és a gyülekezeti tevékenység nagyon megszokott és unalmas lehet. A szószékről elhangzó tanulmányok, szentbeszédek, erkölcsi tanítások és prédikációk arról, hogyan kellene szerintünk az ország gazdaságpolitikáját irányítani mindez jéghideg munka. Egy isteni szikra sem olvasztja meg a jeget. Senki nem megy haza lángra gyúlva. Ezzel szemben az a két tanítvány, aki Jézust hallgatta az emmausi úton, felmelegedett szívvel tért haza. Biztos vagyok benne, hogy Jézus nem politizált velük, nem is adott javaslatokat és tanácsokat. Ez nem gyújtotta volna meg a tanítványok szívét. Jézus azért jött, hogy "tüzet bocsásson a földre". Jézus küldetése nem ünnepi kirándulás. A sátán eltökélten gondoskodik róla, hogy ne legyen az. Az ördög pusztító. Amikor az Úr kiküldi szolgáit, figyelmezteti őket a fizikai veszélyekre: "Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik, hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában" (Máté 10:28). Mit számít a pusztán fizikai sérülés, összehasonlítva Jézus örömével és az Iránta való lelkesedéssel égő élettel? Mit számít a test veszélyeztetése, összehasonlítva az élet koronájával, amit két barátom elnyert, vagy azzal a csodálatos munkával, amit Isten ránk bíz? "Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, démonokat űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok!" (Mt. 10:8.).

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 5.

Tehát az evangélium beleviszi Krisztus kijelentését a hívőbe. Galata 2,20-ban Pál visszatér erre a témára.

"Krisztussal együtt megfeszít tettem. Élek pedig nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta énértem."

Mégis, a hívőben Krisztust elfátyolozza a test. A testről úgy beszél az Ige, mint fátyolról, kárpitról. A Zsidó 10,20-ban láthatjuk ezt. Itt Jézusról szól, aki bement a Szentek Szentjébe új és élő kárpit által. Tehát Jézus volt Isten, akit elfátyolozott a kárpit.

"Azon az úton, amelyet Ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az Ő teste által."

Amikor Jézus testét megszaggatták a kereszten, akkor szétvált a kárpit. Tehát a kárpit a test. Jelenleg Krisztus a hívőben lakozik, őbenne nyilvánul meg, él a hívőben, de újra el van kárpitozva a test által. A Kolosse 3,10 az igazságnak egy másik oldalát mutatja meg. Beszél az új emberről, arról, akik mi vagyunk a Krisztusban, az új fajról.

"És fölöltözzétek amaz új embert; melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt."

Szó szerinti értelemben: "állandó újulása van, Annak ábrázatja szerinti ismeretre.” A magyar fordítás jó. Kifejezi azt, hogy a Teremtő megismerteti velünk Krisztust azáltal, hogy kimunkálja bennünk a Vele való hasonlatosságot. A végső cél, hogy az Ő képe újra megvalósuljon. Egy másik fordítása a
versnek: "megújulva a Teremtő megismerésére, hogy visszaállítsuk az Ő képét, amelyet tönkretett a bukás.” Természetesen ennek a célnak a tetőpontja a feltámadáskor valósul meg, amikor a test átváltozik Krisztus feltámadott testének hasonlatosságára.

Filippi 3,20-21: Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk. Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, amely által maga alá is vethet mindeneket.

A mi országunk, vagyis állampolgárságunk a mennyben van, tehát innét valók vagyunk. Itt van szavazati jogunk és innen van a mi útlevelünk. Amikor amerikai állampolgárságot kaptam, akkor nagyon élővé vált számomra, hogy mennyi minden jár együtt az állampolgársággal. Amikor megkaptam az állampolgárságot, akkor kellett egy útlevél, és sok minden, ami azelőtt nem volt meg nekem, mint ott tartózkodónak. Azt mondja az Ige, hogy a mi állampolgárságunk a mennyben van. Jelen pillanatban nyomorúságos testben élünk. Nem számít, hogyan díszíted a testedet, hogyan táplálod, hogyan öltözteted, hogyan készíted ki az arcodat, és bármit csinálsz, Isten áldjon meg érte, hogy ezt teszed, de ez még mindig a nyomorúságos test. Mindig fürdőszobába kell menned, orvoshoz kell menned, ez nyomorúságos test. A természetes embernek, különösen a modern Amerikában, az a törekvése, hogy megszüntesse a test nyomorúságát, de ez nem megy. Bármit csinálhatsz, bármiféle módszert használhatsz, amit használnak a modern Amerikában, és a kereskedelem nagy része azt szolgálja, hogy a testnek ezt a nagy nyomorúságát megszüntesse, de bármennyire igyekeznek, mégsem megy. Ez a nyomorúságos test a bukásnak az eredménye, és ebben kell élned, amíg el nem változik. De elváltozik, amikor Jézus megjelenik! Akkor meg fog változni, olyan testünk lesz, mint neki; ezt mondja az Ige. Én elhiszem ezt. Amikor látjátok a "képet, ábrázatot" az üdvösséggel kapcsolatban, mindig a teremtésre gondoljatok!

1 Korinthus 15,49-53
(49) És amiképpen hordozzuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.

Ez a külső, fizikai megjelenésre vonatkozik.

(50) Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

Ahogy én megértettem, ez azt jelenti, hogy a feltámadott testben nincs vér, de most ebbe nem megyünk bele. A romlandó test soha nem tud a romolhatatlanságban élni. Amikor az emberek kimentek az űrbe, el kellett vinniük magukkal földi légkört, mert nem tud élni az ember a földön kívül, mert olyan teste van, ami erre a bolygóra adatott, és máshol nem tud működni.
Ha másik területre megy át erről a bolygóról, akkor egy más testnek kellene neki. A romolhatatlanságot nem örökölheti a romlandóság.

(51) - (52) Íme, titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra: mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.

Csak becsukod a szemed, egy pillanatra ránézünk egymásra, és egy szempillantás után ránézek a feleségemre, és azt mondom, "Nem tudtam soha, hogy ilyen szép vagy!" Ő is rám néz, és azt mondja: "Nem tudtam, soha, hogy ilyen csinos vagy!" Körülbelül így. Egy pillanatra az utolsó trombitaszóra. Mindenki, aki az "örökkévalóságba" megy Istenhez, fizikai változáson kell, hogy átmenjen, ugyanúgy, ahogy a szellemin átment a belső hasonlóság érdekében.
Ezt pedig követi a külső hasonlóság elnyerése a feltámadáskor.

Kenneth E. Hagin - Fogadd be Őt!

Valakik pedig befogadák Õt [Jézus Krisztust], hatalmat [jogot] ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Õ nevében hisznek.
– JÁNOS 1,12.

Jézus Krisztus befogadása az akaratunk cselekedete. Isten Igéjének alapján cselekszi ezt az ember, saját akaratából. Tudván, hogy megváltó nélkül nem tud közeledni Istenhez, nincs örök élete, felnézhet Istenre és röviden ezt imádkozhatja:
Atyám, hozzád jövök az Úr Jézus Krisztus nevében. Tudom, hogy Te nem utasítasz és nem vetsz el engem, mert azt mondtad az Igédben: „…aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”. Én hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Hiszem, hogy Õ meghalt az én bûneimért, az Írások szerint. Hiszem, hogy Õ feltámadt a halálból az én megigazulásomért, az Írások szerint. A ’megigazulás’ azt jelenti, hogy Õ igazzá tett engem Isten elõtt. Én hiszem, hogy az Õ halála, eltemettetése és feltámadása igazzá tett engem Isten elõtt. Ezért elfogadom Jézust, mint az én Megváltómat, és megvallom Õt Uramnak. A te Igéd azt mondja: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

Megvallás: Én most segítségül hívlak Téged, ezért tudom, hogy üdvözültem. Te azt mondtad: „Ha a szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Õt a halálból, üdvözülsz.” Ezért most megvallom a számmal: Én meg vagyok váltva! Köszönöm, Uram!

R. Liardon - Evan Roberts 12.

A bírálók tábora azonban még így sem múlta felül azokét, akik támo­gatták Evant, s most azzal a kérelemmel ostromolták Evan titkárát, hogy az evangélista újra álljon ki szolgálni. Rövid pihenő után tehát Evan elfogadta a meghívásokat, s közzétette az újságokban a szolgá­latok ütemtervét.

Az első összejövetel napján valósággal tolongott a tömeg az utcá­kon. Sok százan jöttek el jó korán, hogy még ülőhelyhez jussanak. Amikor már minden készen állt a kezdéshez, Evan titkára jelent meg az emelvényen, és felolvasta az evangélista üzenetét: „Mondd meg az embereknek, hogy nem megyek el az istentiszteletre. A Szellem megtiltotta, hogy elmenjek; ezért nem beszélhetek.” Az emberek csalódásukban és haragjukban kiabálni kezdtek. A Szellem ilyesfajta „vezetése" mellett még Evan barátai sem tudtak kiállni. Legfeljebb annyit hozhattak fel védelmében, hogy nagy megterhelés alatt van.

Evan elzárkózott a nyilvánosság elől, hogy az Igével és imádkozás­sal tölthesse idejét, majd - rövid pihenés után - újra szolgálatba állt. Ezúttal mintha az ébredés első napjai elevenedtek volna fel. Evan ismét úgy tekintett önmagára, mint akit „Isten küldött a gyülekezetekhez - azzal a kü­lönleges üzenettel, hogy keljenek fel, s vezessék üdvösségre a nemzetet”.

Kritikus énje azonban újra feltámadt. Evant többé nem a kedvességéről ismer­ték; egyes köztisztviselőket nyilvánosan megítélt, egy gyülekezetről pedig - szolgálat közben, ott helyben - kijelentette, hogy „nem a Kősziklára épült”. Egy férfiak számára tartott összejövetel - ugyanebben a gyülekezetben - ugyancsak szerencsét­len módon sült el. A pásztor távollétében fellépő evangélista több száz lelkes férfiúval találta magát szemben, ám megérkezése után szolgá­lat helyett két órán át ülve maradt. A jelenlevő lelkészek nyíltan han­got adtak elégedetlenségüknek, mire Evan felállt, és elhagyta a helyiséget. Visszatértekor a pásztor megígérte, hogy az istentiszteletek rendben fognak zajlani, és kérlelte a lelkészeket, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Amikor aznap este Evan elfoglalta helyét a szószék mö­gött, mosolyogva buzdította őket, hogy tanulmányozzák át az igaz Pásztorról szóló részt az Ezékiel 34-ben.

Törékeny egészségi állapota nagyon megnehezítette az érzelmi se­bek gyógyulását. Már egészen apró dolgok is fölzaklatták. Ha egyes friss hívőkről olyasmit hallott, hogy „ugatnak az ördög után”, vagy
„gyógyítókat és prófétanőket követnek”, azonnal magára vette. Emi­att aztán többnyire igen levert hangulatban volt.

A bukásához vezető úton 1906 nyarán érkezett el a kritikus pont­hoz, amikor visszatért Wales északi részére. Megkérték, hogy vegyen részt ő is egy Keswick típusú húsvéti összejövetelen, amelyet lelkészek és egyházvezetők részére tartottak. Evan itt beszélt először „új terhéről; ez pedig a Krisztussal való azonosulás volt a szenvedés által. Röviddel ezután olyan idegfeszültség lett úrrá rajta, hogy ismét összeroppant.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 3.

Előkészületek az aposztáziára

A legnagyobb üldöztetés tetőpontján meghökkentő irányból jött a szabadulás: egy új császáron, Konstantinon keresztül. Nagyon tehetséges hadvezér volt, aki megszerezte a nyugati birodalom fölötti befolyást, míg szövetségese, Licinius a keleti részt hódította meg. Közösen aláírták a milánói ediktumot 313-ban, amely a keresztényeknek újra biztosította a teljes polgárjogot.

Az üldöztetéstől való megszabadulás Istentől kapott ajándéknak tűnt, viszont ez készítette elő az aposztáziát. Krisztus menyasszonyát összeházasították a pogánysággal. Nem csoda, hogy János apostol megdöbbent!
A János apostol által ismert kereszténység az a „kicsiny nyáj” (Lukács 12,32) volt, akit a világ megvetett, és aki Krisztust követte az elutasítottság és a szenvedés ösvényén. Az Úr megígérte: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.... Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd...” (János 15,19-20) És ez így is történt.

Lehetetlennek tűnt János apostol számára, hogy ez a szentségéért és Krisztushoz való hűségéért üldözött kicsiny embercsoport valaha is átváltozzon egy olyan gonosz intézménnyé, amelyik a világi hatalom nyergében ül, és földi királyok és birodalmak fölött uralkodik. Látásában mégis ezt látta.

Az először vonakodó, majd később egyre nagyobb lelkesedést mutató püspökök részvételével az egyház elindult az aposztázia útján, ami a római katolicizmushoz vezetett, és ami még a mai napig is tart, és várja Istennek a nagy paráznára kimondott ítéletét. Will Durant, a világi, mindenféle vallásos elfogultságtól mentes történész, így ír a kereszténységnek és a pogányságnak a házasságáról, amelyik Konstantin állítólagos „megtérése” és az egyház élére kerülése által köttetett:

"A pogányság fennmaradt... a gyakran elnéző egyház által elfogadott, átváltoztatott, megengedett ősi rítusok és szokások formájában.
A pogány istenek kultuszát a szentek intim és megbízható imádása váltotta fel... Izisz és Hórusz szobrait új névvel illették, és lett belőle Mária és Jézus; a római Lupercalia és Izisz megtisztulásának ünnepe vált Krisztus születése ünnepévé; a Saturnaliát a karácsonyi ünnepek váltották fel...; a halottak egy régi ünnepét a halottak napja, amit újra keresztény szenteknek szenteltek; a más kultuszokban az emberek által kedvelt tömjént, gyertyát, virágokat, körmeneteket, ruhadarabokat, himnuszokat az egyházi rítusok során átvették és megtisztították...; az emberek és a papok hamarosan a kereszt jelét mint varázslási eszközt kezdték használni arra, hogy kiűzzék, illetve elűzzék a démonokat...
[A pogányság], mint az anyai vér, átöröklődött az új vallásba, és a meghódított Róma legyőzte hódítóját.
...a világ megtérítette a kereszténységet.."

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 4.

Nézzük meg még a Róma 8,10-et is:

"Hogyha pedig Krisztus tibennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért."

A test az óádámi természetet jelenti, és az holt a bűn miatt, tehát ahol Krisztus bejön, ott az ótermészet halott kell, hogy legyen. Utána van egy új élet. Mi az új élet? A Szellem, - itt nagy betűvel. A Szent Szellem élet az igazságért. Ez azt jelenti, hogy az igazság alapján Jézus bűnné lett a mi
bűnösségünkkel, hogy mi hit által igazak lehessünk az Ő igazságával. És az Ő igazságának alapján, amit hit által elfogadunk, a Szent Szellem bejön és ez ad isteni, örökkévaló életet. Az újjáteremtés folyamata és a Szentlélek bejövetele az új teremtés, az új faj tagjává tesz bennünket. Rámutattam a negyedik tanulmányban, amikor a teremtéssel foglalkoztunk, hogy a különleges teremtés miatt valami volt Ádámban, amely őt rendkívül alkalmassá tette az Istennel való közvetlen, személyes kapcsolatra. Ez volt teremtésének egyik célja. Ugyanúgy az új teremtés ugyanazért a célért van, egy közvetlen, személyes kapcsolatért, közösségért Istennel. Amit elveszített Ádám, az helyreállt Krisztusban.

1 Korinthus 1,9: Hű az Isten, ki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.

Ez az elhívás az evangélium által. Az evangélium végcélja az Istennel való közösség Krisztusban. A közösség, amelyet elveszített Ádám a bűn miatt, helyreállt az evangélium által Krisztusban. Azután nézzük a második tényt a teremtésben: Ádám természetét.

Rámutattunk két dologra Ádám teremtésével kapcsolatban; hogy Isten hasonlatosságára és képére lett teremtve. A hasonlóság azt jelenti, hogy Ádám kapott egy Isten szerinti belső természetet, erkölcsi, értelmi, szellemi képességet. A kép a külső fizikai formát jelenti. Mind a két dolog egyedülálló
kapcsolatot jelent a Teremtővel, olyat, amilyenben semmilyen más teremtmény nem részesült. Ez az isteni képmás és hasonlatosság a bűn miatt elveszett, és az ördög mindennél jobban kedveli megcsúfolni Isten képmását az emberben.
Gonosz gyönyörűségét leli abban, hogy az embert lealjasítsa, állatá, tisztátalanná tegye. Ha ezt teszi, az olyan, mintha megtaposná Isten képmását az emberben. Az új teremtés visszahozza Isten képét és hasonlatosságát. Két fázisban, először a belsőt, a szellemit, majd a külsőt; a fizikait. Nézzük meg
először a belső szellemi hasonlatosságot.

Galata 1,15-16: De amikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyámnak méhétől fogva és elhívott az Ő kegyelme által, hogy kijelentse az Ő fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.

Figyeljétek meg, a kereszténység alapvetően Krisztus, aki kijelentetett a hívőben. Emlékszem, egyszer hallottam egy prédikátort, akit Isten hatalmasan használt az ébredésben, aki azt mondta, hogy emlékezzünk, hogy a kereszténység az nem a neked kijelentett Krisztus, hanem a benned kijelentett
Krisztus. És hogyha csak azok prédikálnának, akikben kijelentetett a Krisztus, akkor a dolgok mások lennének. Ez egy nagyon magas mérce, amit Isten állított fel az Ő Igéjében azzal, hogy kijelentette az Ő Fiát énbennem, hogy hirdessem Őt a pogányok között.

Kenneth E. Hagin - Amit hinni kell

Mert azt adtam elõtökbe fõképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért
az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint.
– 1KORINTHUS 15,3. 4.

Nemrég olvastam a következõt az evangélium egy úgynevezett, amúgy eléggé ismert szolgálójáról. Interjút készítettek vele, amikor megérkezett a városba, egyik cikkével kapcsolatban. Abban a cikkben ugyanis kijelentette: „Kérdés, hogy Jézus feltámadt-e egyáltalán a halálból.” Valamint, hogy: „Semmi sem múlik azon, hogy Õ feltámadt-e vagy sem.” A világon minden ezen múlik! Ezen múlik, hogy van-e szellemi életed vagy szellemi halott vagy-e – mert ezáltal kapod meg az örök életet. Mert azáltal születsz újjá – hogy hiszed, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, hogy Õ meghalt a te bûneidért az Írások szerint, és hogy feltámadt a halálból!

Megvallás: Én hiszem, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia. Hiszem, hogy Õ meghalt az én bûneimért az Írások szerint. Hiszem, hogy Õ feltámadt a halálból az én megigazulásomért, vagyis azért, hogy én igaz legyek Isten elõtt. Hiszem a szívemben, hogy én vagyok Isten igazsága. Igazzá lettem Isten elõtt, az által, amit Jézus tett.

David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 6.

HADD ADJAK MÉG EGY UTOLSÓ PÉLDÁT: A TÉKOZLÓ FIÚ TÖRTÉNETÉT.

Meggyőződésem, hogy a tékozló fiú azért tért haza, mert ismerte apját. Ez a fiatalember jól ismerte apja jellemét, aki nyilvánvalóan nagy szeretettel bánt vele korábban. Másképpen miért tért volna vissza egy olyan emberhez, aki esetleg haragjában bosszút állt volna rajta – aki megverte volna, és minden eltékozolt fillért visszafizettetett volna vele? Tudnia kellett, hogy ha visszamegy, nem tesznek neki szemrehányást, és nem ítélik el a bűne miatt. Valószínűleg ezt gondolta: Tudom, hogy apám szeret engem. Nem fogja az arcomba vágni, hogy bűnt követtem el. Visszafogad majd engem. – Ha veled is így van, akkor mindig hazatérhetsz.

Jegyezd meg, hogy a tékozló fiút Atyja jóvoltának az áldásaival óvta. A fiatalembernek az volt a szándéka, hogy szívből jövő vallomást tesz atyjának, mert az Ige szerint egész úton hazafelé ezt ismételgette. Azonban amikor apja előtt állt, nem volt lehetősége megtenni ezt a kimerítő vallomást. Apja félbeszakította, hozzá futott, és megölelte. A Biblia ezt mondja: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk 15,20). Apja annyira örült a visszatérésének, hogy csókokkal borította el, ezt mondva:

Szeretlek, fiam! Gyere haza velem, és foglald el újra a helyedet! Az apa mindezt azelőtt tette, hogy a fia teljes vallomást tehetett volna. A fiú csak annyi tudott tenni, hogy belekezdett a mondandójába: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (21. v.). Apja azonban nem várta meg, hogy befejezze. Számára már elrendeződött a fia bűne. Az apa válasza annyi volt, hogy parancsot adott a szolgáinak: Adjatok ruhát a fiamra, és húzzatok gyűrűt az ujjára! Készítsetek lakomát, mert ünnepelni fogunk! Örüljön mindenki, a fiam hazatért!

Mikor nyert a tékozló fiú bocsánatot? Még akkor, amikor a disznók eleségéért hason csúszkált az ólban. Bűne akkor töröltetett el, amikor először megfogant benne a gondolat: Hazamegyek. Meg kell mondanom apámnak, hogy vétkeztem ellene. – Apja már akkor megbocsátott, mielőtt hangot adhatott volna vallomásának; mielőtt még töredelmes bűnbánatot tartott volna, bánatában könnyekben tört volna ki, vagy megpróbálta volna visszafizetni, amit eltékozolt. Apja pedig mindezeket megelőzve elhalmozta őt a jóságából fakadó áldásokkal.

Apja nem foglalkozott a bűnnel. Az egyetlen, amivel törődött, a szeretet volt. Azt akarta, hogy a fia tudja: elfogadta őt még azelőtt, hogy megvallotta volna a bűnét. Isten is éppen ezt akarja tenni mindannyiunkkal. Szeretete összes bűnünknél nagyobb. „...Isten jósága megtérésre ösztönöz.” (Róm 2,4)

Természetesen lehetséges, hogy „megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz” (uo.).

Akik azt gondolják, hogy megmaradhatnak a bűnükben, és újra meg újra kipróbálják, meddig számíthatnak Isten kegyelmére, azok az ismételt bűn miatt megkeményednek. Azt hiszik, hogy vétkezhetnek a jóságos Isten ellen anélkül, hogy valami baj érné őket. A szívükből azonban fokozatosan eltűnik a bűnbánat, és végül már nem is vágynak a megtérésre. Végül a szívük kemény lesz, és harag támad benne önmaguk ellen. Istent nem vádolhatják: ő hűségesen próbálta óvni őket jóvoltának áldásaival. Ők azonban teljesen elutasították. Ez a legnagyobb bűn, amit el lehet követni.

A megtisztulás és helyreállítás útja az, hogy befogadod az Úr szövetségi ígéretét, amely így szól: Azt művelem, hogy járj az én utamon. Félelmemet a szívedbe helyezem. Tudom, hogy magadtól nem vagy képes megtenni. De ne aggódj! Én mindent megteszek érted, ha együttműködsz velem. Ezt a munkát csak akkor tudom elvégezni, ha hiszel Jézusnak a kereszten elvégzett áldozatában. Mindössze annyit kérek tőled, hogy bízzál a neked tett ígéreteimben. A többit én már elvégeztem. Rajtad áll, hogy ezt hittel elfogadd. Ez az én örök szövetségem.

David Wilkerson

Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 9.

A másik emberrel szembeni tiszteletlenséget kifejező maga­tar­­tásformák

A legfontosabb a sorban az, amikor valakit egy cél érdekében kihasználnak, ahelyett hogy ő maga számítana. Sokféleképpen hasz­nál­hatjuk ki egymást saját céljaink érdekében. Uralkodhatunk puszta aka­raterőnk segítségével, alkalmazhatunk társadalmi, vallási, pszi­cho­ló­giai, érzelmi nyomást, kényszert vagy zsarolást. Tehetjük kör­mön­fon­tabb módon, manipulálással, rábeszéléssel, furfanggal vagy cso­port­­­kényszerrel.

Ha a munkásoknak az a benyomásuk támad, hogy vezetőik csak lé­leg­­ző robotoknak vagy szabadon felhasználható gazdasági ágyú­töl­te­lék­­nek tekintik őket, már kész is a munkaügyi viszály. Amikor a fe­le­ség arra a meggyőződésre jut, hogy férjének csak azért kell, hogy el­lás­sa a gyerekeket, megfőzze az ételt és lefeküdjön vele, akkor az a há­zas­ság már mély válságban van.

A második dolog, a kritizálás, korholás, a hibák keresése, ká­ro­sít­­­ja az ember önbecsülését. Eszembe jut egy édesapa, aki egy férfiak szá­­­mára tartott csendesnapon könnyek között vallotta meg, hogy mind­két fiát elüldözte otthonról, mivel kicsi koruktól kezdve egyebet sem tett, mint hibákat keresett bennük. Kétségkívül jó szándékkal tet­te, de ez­zel azt sugalmazta fiainak, hogy ők értéktelenek.

Gyakran készek vagyunk a legrosszabbat elfogadni magunkról, és ami­­kor ezt olyan ember fogalmazza meg, aki fontos a számunkra, az meg­erősíti legsötétebb félelmeinket. Ez szó szerint átokká válhat, és egész életünket megronthatja.

Ehhez kapcsolódik az a hajlamunk, hogy néha szeretjük za­var­ba hozni embertársunkat mások előtt, időnként csak a tréfa ked­vé­ért. Rend­kívül fájdalmas, amikor a férj kigúnyolja felesége vé­le­mé­nyét má­sok előtt, kritizálja erőfeszítéseit, vagy olyan módon tré­fál­ko­zik ve­le, hogy az zavarba ejti őt. Amikor ez megtörténik, a kapcsolat a zá­tony felé sodródik, ha ugyan már nem futott rá. Hasonlítsd össze a fen­ti­eket azzal, amit a Példabeszédek 31: 29. mond, ahol a férjből ki­tör a fe­lesége miatt érzett büszkeség: “Sok leány munkálkodott se­rény­ség­gel; de te meghaladod mindazokat!”

Ezt a hibát nemcsak a férj és a feleség kapcsolatában követik el. Szü­­­lők teszik gyerekekkel, és néha a gyerekek a szüleikkel vagy más gye­­­rekekkel. Megesik a munkahelyen, az osztályteremben, és elég gyak­­­ran a szószéken is.

Ugyanilyen pusztító hatású, bár nehezebben felismerhető do­log a mellőzés, a figyelmen kívül hagyás. Ha véleményünkre nem is rea­gál­­nak, jelenlétünket észre sem veszik, vagy kívánságainkat nem is annyi­­ra visszautasítják, hanem egy kézlegyintéssel elintézik, akkor meg­­­gyalázottnak, senkinek és semminek érezzük magunkat. A gyer­me­­­kek kis idegenekként élnek saját otthonukban, a feleség a kony­ha­fel­­­szerelés részének érzi magát: ez a végeredménye annak a lassan el­ha­­­talmasodó bénaságnak, ami valószínűleg évekkel korábban kez­dő­dött.

Az udvariatlan és tiszteletlen beszéd és viselkedés minden for­má­ja. Rendkívül súlyos dolog, mivel nagyon fájdalmas, amikor dur­ván, meg­gon­dolatlanul, megvetően beszélnek vagy viselkednek olyan em­berekkel, akik nem képesek megfelelő módon megvédeni magukat, pél­­dául sze­gé­nyekkel, öregekkel, fiatalokkal vagy magatehetetlen em­be­rek­kel.

Egy másik ilyen dolog embertársunk hibáinak vagy gyen­ge­sé­gei­nek kifigurázása nyilvánosság vagy mások előtt. Nagy ud­va­ri­as­ság és bölcsesség rejlik abban a bibliai parancsban, hogy ha a test­vé­rünk vétkezik ellenünk, akkor négyszemközt kell megintenünk. Ami­kor valakit helyre kell igazítanunk, amikor rá kell mutatnunk a hibáira, azt mindig bizalmasan kell elintéznünk. Sokkal nagyobb ered­mé­nyek­re számíthatsz, ha vigyázol a másik ember önbecsülésére, annak el­le­né­re, hogy nagyon közvetlenül kell foglalkoznod a hibáival.

Ha leszólunk valakit, vagy úgy bánunk vele, mint aki sem­mi­hez sem ért. Ebből a lekicsinylésből származik az a magatartás, ami­kor va­la­ki nem hajlandó megmagyarázni vagy megbeszélni semmit, mi­vel úgy gondolja, hogy mások nem elég okosak vagy műveltek ah­hoz, hogy megértsék, vagy a legegyszerűbb dolgot is olyan részletesen és pe­dánsan meg­ma­gya­ráz­zák, amivel kimutatják, mi a véleményük a hall­­gató intelligenciaszintjéről.

A fent említett viselkedésmódok és van még több is tisz­te­let­len­sé­get és lenézést fejeznek ki. Van, amikor szándékosan és nyíltan te­szik, máskor szándékosan, de burkoltan és alattomosan, és vannak al­kal­mak, amikor az ember nincs tudatában annak, hogy tiszteletlenül vi­sel­kedik. De a tiszteletlenség legyen az akár nyílt, akár burkolt , min­dig károkat okoz, és gyakran letaroló hatású, mivel meg­kér­dő­je­le­zi an­nak az embernek az értékét és fontosságérzetét, aki felé irányul.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 2.

Üldözések a korai egyházban

Ahogy Tertullianus mondta, több mint két évszázadon át a mártírok vére volt az a mag, amiből a mennyeiekre figyelő, földi ambíciókat nélkülöző egyház kinőtt, és ennek az egyháznak a Római Birodalomból mindössze tíz százalék volt tagja. Krisztus egyháza üldöztetéseknek volt kitéve. Mivel a világ rosszul bánt vele, ezáltal tiszta, világi vágyaktól mentes tudott maradni, és csak arra vágyakozott, hogy Krisztussal lehessen a mennyben. A keresztények teljesen mások voltak, mint a
pogányok: nem voltak igazán a környezetükbe illők, megvetették őket, és minden katasztrófáért őket hibáztatták, ugyanis azt mondták, hogy mivel nem imádják a bálványokat, az istenek haragja sújtja az
embereket. Tertuilianus így ír erről a III. század elején:

"Ha a Tiberisz vize a falakat csapdossa, ha a Nílus nem önt ki, ha a felhők nem szállnak, ha a föld mozog, ha éhínség üti fel a fejét, ha pestis tör ki, azonnal ezt kiabálják: „Vessétek a keresztényeket az oroszlánok elé!”"

Tertuilianus, a sikeres római jogtudós, aki a sztoicizmus képviselője volt, majd keresztény lett, az egyház egyik első és legkiemelkedőbb teológusa és apologétája volt. Sokszor nyíltan támadta a pogány kultúrát és a pogány vallást. A vele szembeszálló pogányoknak kijelentette: „Nap mint nap azon keseregtek, hogy a keresztények száma egyre nő, hogy a keresztények mindenütt ott vannak, és teljesen elárasztják az államot”. A korai egyház egyik vezetője a keresztényekről a következőket írja:

"Ha Görögországba vagy más barbár városokba veti őket a sors, az ottani ruházkodási, étkezési és egyéb, a mindennapi élettel kapcsolatos szokásokat ők is megtartják, mégis valami egészen csodálatos és - be kell ismerni - különös módon élnek...
Testben élnek, de nem test szerint. Itt élnek a földön, de mennyei állampolgárok. Betartják a földi törvényeket, de saját életükben felülemelkednek ezen. Minden embert szeretnek, és mindenki üldözi
őket."

A III. századi üldözések sokkal borzalmasabbak voltak, mint az azt megelőző időkben. Források beszámolnak arról, hogy Alexandriában a keresztényeket „megégették, karóba húzták és lefejezték” i. sz. 200. körül. Az üldözési hullámokat a viszonylagos nyugalom és tolerancia rövid időszakai törték meg. A császárok totalitárius rendszere azt a nézetet alakította ki, hogy az uralkodó: istenség (élet és halál fölött korlátlan hatalommal rendelkezett). A hagyományos pogány kultuszok iránti hűség, melyek élén a császár állt mint Pontifex Maximus, a hazafiasság egyik formájává lett. Az, hogy a keresztények elutasították a pogány isteneket, és nem voltak hajlandók a császárt imádni, hazaárulásnak számított, és csak szította az általános gyűlölet tüzét ez ellen a „minden hazafiasságot nélkülöző” kisebbség ellen.

Felbőszülve azon, hogy „a pogány templomok kezdtek kiüresedni, míg a keresztény egyházban tolongott a tömeg”, Decius császár emberek ezreit küldte mártírhalálba, többek közt Róma, Antiókhia, Jeruzsálem püspökeit, és saját hadseregének olyan tagjait, akik nem voltak hajlandók áldozni a bálványoknak. „A birodalomnak egyetlen városa, egyetlen falva sem menekült meg ettől” - írja Philip Hughes történész, majd mint fontos információt hozzáteszi, hogy „a császár szándéka nem annyira a keresztények lemészárlása, mint inkább a régi valláshoz való visszatérítése volt...; [és olyan eszközökhöz folyamodott, mint] a hosszú, kimerítő tárgyalások, állandó vallatások és a szörnyű
kínzások annak reményében, hogy fokozatosan megtörje ellenállásukat”. Chadwick még hozzáteszi:

"[Decius úgy kívánta], hogy mindenkinek legyen egy igazolása (libellus) arról, hogy bizonyos megbízottak előtt áldozott a bálványoknak...Ennek [az igazolásnak] a bevezetése szándékosan az emberek elfogását célozta, és addig ez jelentette a legsúlyosabb támadást az egyház ellen. Különösen a vagyonnal rendelkezők között az aposztaták (azok, akik megtagadják a hitüket, hogy megmentsék életüket és vagyonukat) száma óriási volt..."

Úgy tűnik, hogy mindez előképe annak, hogy milyen is lesz majd a helyzet az Antikrisztus ideje alatt, amikor a Római Birodalom újjáéled. Egy rövid szünet után Valerianus császár (253-60) újra megkezdte a keresztényüldözést, betiltott minden keresztény istentiszteletet, de különösen az egyház vezetőinek kivégzését tűzte ki célul. Megszámlálhatatlanul nagy volt a mártírok száma az egyszerű keresztények között is. A legnagyobb borzalmak azonban még csak ezután jöttek. A nagy üldöztetés 303-ban kezdődött Diocletianus császár és társuralkodója, Galerius idején. Minden Bibliát be kellett szolgáltatni a hatóságoknak, minden templomot le kellett rombolni, minden keresztény istentiszteletet betiltottak, az egyház vezetőit bebörtönözték, és a birodalom minden polgárát arra kötelezték, hogy a pogány isteneknek áldozzon. Sok hely vérfürdővé vált. Frígiában például, „ahol az egész lakosság keresztény volt, a teljes várost kiirtották”.

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 3.

(17) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

Találkoztam ortodox, fundamentalista, pünkösdi gyülekezetek tagjaival, akik jó tagok. Mindenféle imát, ceremóniát, követelményt teljesítettek, de soha nem születtek újjá, mert nem találkoztak Jézussal. Nincs más út Isten országába, csak Jézuson keresztül. Azt mondja: "Én vagyok az ajtó, énáltalam lép be minden ember." Nem lehet Isten Fiát félretolni, és úgy belépni Isten országába. Őt kell személyesen megismerni, egyénileg. Amikor az Úr a katonai barakk szobában megmentett engem 1941-ben, még azt sem tudtam, hogy mi az az üdvösség. Nem is ismertem a Bibliát, nem ismertem az engesztelésnek a tanát,de találkoztam Jézussal, és soha nem kételkedtem 30 évig utána, hogy Jézus
él-e vagy sem. Senki nem találkozott úgy Jézussal, hogy ne történt volna változás. Bármilyen vallási felekezethez tartozhatsz is, megmaradsz vallásos bűnösnek, de ha Jézussal találkozol, akkor valami történik. Ha semmi sem történt, akkor megkérdőjelezem, hogy találkoztál Jézussal valójában. Lehet,
hogy nem drámai, de valóságos, mély és tartós. Ez az új teremtés. Ez a találkozás az új faj Fejével. Megismerése személyesen, belélegzése Isten Fia lehelletének személyesen. Szépen mutatja Jézus első megjelenése a tanítványainak a feltámadás után, amikor csoportosan találkoztak Vele. János 20,19-22 - ez Jézus első megjelenése a tanítványoknak együttesen a feltámadás után.

(19-20) Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és amikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljőve Jézus és megálla középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. 

Jézus megmutatta, hogy Ő ugyanaz, aki meghalt, és azzal, hogy hordozta a jegyeket a testében, bebizonyította, hogy Ő volt az, aki függött a kereszten. Soha nem találkoztam olyannal, aki látta volna az Urat és ne lett volna boldog!

(21) Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket.

Egy kicsit meg voltak zavarva a tanítványok, bár boldogok voltak, nagyon hatalmas érzelmi élmény volt látni egy embert, aki a sírban volt és utána kijött. Figyeljétek mi következik ezután.

(22) És amikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet.

"Rájuk lehelt": ugyanez a görög szó használatos a fuvolajátékosra, amikor játszik a fuvolán és fújja a hangszerét, belefúj a hangszerébe. Számomra ez azt mutatja, hogy Jézus nem mindenkire egyszerre lehelt rá, hanem egyenként. Ez volt a szemtől szembe való személyes találkozás a feltámadott Krisztussal. Minden ilyen találkozáskor bejut a szent lehellet. Az eredetiben nem szerepel itt névelő. A szellem szó ugyanaz, mint a lehellet. Én nem azt mondom, hogy ez a Szent Szellem eljövetele volt, hanem ez a Szent Szellem, mint belélegzett levegő, Isten lehellete, a feltámadott élet. Ekkor a tanítványok újjászülettek, és az új teremtés első tagjaivá lettek. Ma ez nem ugyanígy történik a külső formát és a szituációt illetően, de ez a folyamat meg kell, hogy ismétlődjön mindenkivel személyesen, aki új teremtéssé lesz. Ott kell lennie a személyes találkozásnak Jézus Krisztussal és el kell fogadnia azt a belélegzett lehelletett, ami Isten Szelleme, ami Istené, aki örökkévaló feltámadott életet hoz.

R. Liardon - Evan Roberts 11.

1905-ben Evan Roberts gondolatai összezavarodtak. Gyakran azt mondta, hogy részesedni akar „a Mester szenvedéseiből”. Előfordult, hogy finom módon, örömmel elkezdett egy összejövetelt, azután hir­telen fölugrott; karjával hadonászva élesen rendreutasította azokat, akiknek szíve nem volt tiszta, majd távozással fenyegetőzött. Barátjá­nak, Sidney Evansnek megjegyezte: attól tart, hogy olyan szavakat mond ki, amelyek nem Istentől valók. Sokszor hallott hangokat, s né­ha bizonytalan volt abban, hogy Istentől származnak, vagy önmagától.

Megvallatlan bűnök után kutatva állandó önvizsgálatnak vetette alá magát. Leginkább attól félt, hogy az emberek Isten helyett őt fog­ják magasztalni.

Az ébredés folytatódásával, ahogy egyes szükségek mind nyilván­valóbbak lettek, Evan szolgálatában elkezdtek működni a szellemi ajándékok. Az emberek - tudatlanságból - telepatikusnak bélyegezték Evan képességeit, hiszen képtelenek voltak fölfogni, hogyan mondhat meg valamit olyan pontosan a Szellem által. Ő azonban tovább taní­tott az ajándékok használatáról, és ő maga sem mondott le a gyakor­lásukról.

Olykor prédikálás közben megállt; fölnézett a karzatra, és kijelen­tette, hogy egy személynek ott üdvösségre van szüksége. Ilyen esetek­ben másodperceken belül térdre esett valaki, s bűnbánó szívvel Isten­hez kiáltott. Sokszor megesett ilyesmi az istentiszteleteken.

Máskor konkrét bűnöket nevezett meg, és azonnali megtérésre in­tett. Az is előfordult, hogy tudomást szerzett arról, ha valaki az épüle­ten kívül tusakodott az Úr előtt. Ilyenkor hirtelen elhagyta a helyisé­get, kiment az utcára, és megtalálta a térdepelve könyörgő személyt.

Gyakran hallott hangokat, s ez egyre inkább aggasztotta. Ahelyett azonban, hogy tanácsot kért volna érettebb vezetőktől, úgy döntött: tovább követi ezeket a jeladásokat, és nem vesz tudomást nyugtalaní­tó érzéseiről. Ekkor következett be életében az első érzelmi összeom­lás. Arra kényszerült, hogy egy barátja otthonában meghúzza magát, és törölje tervezett összejöveteleit.

Amikor az emberek megtudták, hogy lemondta a szolgálatokat, komo­lyan megbántódtak. Noha még mindig igen kimerült volt, a nyomás miatt kénytelen volt az összejöveteleket újra beiktatni programjába.

Azonban - amint számítani is lehetett rá - ködös elmeállapotában újra csak erélyesen dorgálta az embereket. Mindenütt csak akadályo­kat látott. Az emberek már többet törődtek a problémákkal, amelyek­re mutogatott, mint Isten iránti éhségükkel. Ezek után persze pana­szok és kritikák áradata zúdult Evanre Wales minden sarkából. Hipno­tizőrnek, magamutogatónak, okkultistának bélyegezték. Ő pedig megtorlásul egész gyülekezeteket ítélt meg, ha egy-két hideg szívű ember megjelent az összejövetelen. Egyszer még azt is megtette, hogy elkárhozottnak nyilvánította egy ember „lelkét”, és megtiltotta az embereknek, hogy imádkozzanak érte.

A vádlás és ítélkezés préritűzként terjedt. Naponta fogalmaztak meg - újságokban és levelekben egyaránt - egyre újabb, keserű vád­pontokat. És most már minden egyes összejövetelre tömegével jöttek agnosztikusok, akik „hamis tűz hordozójának” és „szentségtörőnek” nevezték. Barátai igyekeztek védelmükbe venni Evant: fiatal még - mondták nincsenek tapasztalatai a szolgálatban, és „a kezdők hibá­it” ő sem kerülheti ki.

Evan Robertsre rövidesen újabb fizikai és érzelmi összeomlás várt. Kritikusai nagy örömére törölnie kellett összejöveteleit. Kiegyensúlyo­zatlannak mondták, s az ébredés során megtért emberek eltűnődtek: vajon nem a Sátán csapta be őket? Egy pszichológus, aki megvizsgál­ta Evant, a következő megjegyzéssel válaszolt az ellene irányuló kiro­hanásokra: „Ha ilyen könyörtelen feszültségek, újra és újra jelentkező erőszakos sokkhatások érnek valakit, az nagy idegi megrázkódtatással jár, és teljesen kimeríti az agyműködést és a testet - a szervezet ilyen­kor felmondja a szolgálatot.” Így aztán Evan egy időre visszavonult.