Lukács 15,32 „Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Jézus egyszerű, a hétköznapi életből vett képeket használva fejez ki szellemi igazságokat, miközben lebilincseli hallgatói figyelmét. Példázatai azokból is elismerést váltanak ki, akik nem fogékonyak azok szellemi üzenete iránt. A legismertebb történetek némelyike Lukács evangéliumában található.
A 15. fejezet három példázata olyan érzéseket kavar fel, amelyek a veszteséggel állnak kapcsolatban. A pásztor elkeseredett igyekezettel járja be a hegyvidéket, hogy megtalálja az elveszett juhot. Az asszony képes felforgatni az egész házat egyetlen elveszített ezüst pénzérme miatt. A tékozló fiú megveti a kényelmes életet, amelyben apja házában része van, míg végül az éhhalál határán a disznók vályúja mellett köt ki. Jézus példázatai néhány rövid mondatban felszínre hozzák a veszteség és a lelkiismeret-furdalás érzését, amely mindannyiunkban ott szunnyad.
Boldog befejezés
Mindhárom történet hasonló módon zárul: a szomorúságot felváltja a túláradó öröm, amely kitörő ünneplésbe torkollik. Minden példázat Istennek a szükségben lévők iránti korlátlan szeretetére mutat rá. Isten készen áll arra, hogy megbocsásson mindazoknak, akik hozzá kiáltanak.
A tékozló fiú példázata valójában két testvér történetét beszéli el, akik közül az egyik felelőtlenül viselkedik, míg a másik keményen dolgozik. Az egyik eltékozolja az életét, és megalázott állapotban tér haza, a másik azonban büszkeségében nem hajlandó megünnepelni testvére hazatérését. A történet azzal ér véget, hogy míg odabent a házban az egyik testvér családi körben, örömmel ünnepel, a bátyja odakint várakozik keserűen, és nem akar megbocsátani. Vajon melyik fiú volt az igazán elveszett?
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
