Lukács 18,13. "A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.”
A Lukács 18-ban olvasható történetek középpontjában a társadalom perifériáján élő emberek állnak: jogfosztott özvegyasszony, megvetett vámszedő, kisgyerekek, vak koldus. Felbukkan egy gazdag ifjú is, de mint negatív példa, akárcsak a legtöbb vagyonos ember, aki Jézust körülvette. Még Jézus legközelebbi tanítványai is nehezen fogadják el azt a tanítását, hogy a pénz súlyos veszélyt jelent. Jézus arra figyelmeztet, hogy a gazdagság távol tarthatja az embert Isten országától, mert arra kísérti, hogy Isten helyett önmagában bízzon. A farizeus és a vámszedő példázata is megerősíti ezt az igazságot. Nem csak a gazdagság, de a büszkeség és az önteltség minden formája eltávolíthat minket Istentől.
Az én legyőzése
Akár a „szentségre” való törekvés is az ellenkező hatást válthatja ki, ha szellemi gőghöz és a felsőbbrendűség érzéséhez vezet. Minden emberben ott lappang a gyógyíthatatlan hajlam, hogy
saját egóját táplálja, és elbizakodottá váljon. Az Istenhez vezető út, mondja Jézus, éppen ennek az ellenkezője: bízz Istenben, mint egy kisgyerek, ismerd be, ha hibáztál, és tartsd távol magad a
rossztól.
Már a fejezet legelső története elárulja a valódi siker titkát. Ez a példázat a fáradhatatlan imádkozásról szól. A kitartó özvegyasszony sok csalódást és nyilvánvaló igazságtalanságot elszenved, mire a bíró végre teljesíti kérését. Hasonlóképpen – vetíti ki hallgatóságára az üzenetet Jézus – bárki átmehet olyan sivár időszakokon, amikor úgy tűnik, mintha Isten figyelmen kívül hagyná szíve vágyait. Végül azonban maga Isten rendezi a számlát. Akinek a nehéz időkben sem
inog meg a hite, megláthatja, amint az igazság helyreáll.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
