És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélõ, és bûngyûlölõ.
Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?
Nem te vetted-é körül õt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?!
Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak õ magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elõl.
Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.
(Jób 1,8-12,22)
Jób is megkeseredett ember lett. Az a sok szörnyűség, ami vele megesett, nem csupán az ő hibájából történt, mert Isten megengedte, hogy szerencsétlenségek sújtsák, azért, hogy megpróbálja a szívét, és hogy bizonyságot szolgáltasson vele az ördög ellen.
Kezdetben nem vádolta Istent a bajokért:
Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék. (Jób 1,22)
De ahogy a „barátai" - a támási Elifáz, a sukhi Bildád és a naámáni Czófár - kikezdték a bizalmát Istenben, keserűség növekedett fel a szívében.
Ezért olyan fontos, hogy pozitív beszédű emberekkel érintkezz! Ne hagyd, hogy lerántsanak! Ne vállalj közösséget olyanokkal, akik a homályt és a kárhozatot szeretik dicsőíteni.
Egy idő után Jób elkezdte a panaszkodást. A panaszkodás igen veszélyes, mert valójában azt fejezed ki vele:
- Nem hiszek abban, hogy Isten bármit tehetne. Nem hiszek abban, hogy az emberek meg tudnak változni.
Ha keserűség van a szívedben, ha elkezdesz panaszkodni - nagy bajba kerültél. Jobb, ha hallgatsz. Őszinte leszek: ha én vagyok a Jób helyében, ha én megyek keresztül mindazokon, amin ő, biztos, hogy én is megkeseredtem volna. Elveszítette a gyerekeit, elveszítette a vagyonát, elveszítette az egészségét. Raadásul három dicstelen cimbora volt mellette.
Ő pedig így sóhajtozott: „... szólok az én lelkem keserűségében." (Jób 10,1)
Ezen a ponton kerülünk bajba, mert úgy gondoljuk, jogunk van keseregni. Pedig nincs jogunk hozzá! Túl nagy árat kell fizetnünk érte.
Megismered az igazságot...
Ha belegondolunk Jób helyzetébe, szinte ösztönszerűen tör fel belőlünk:
- Szegény Jób, igazán jobb sorsot érdemelt volna!
De ha rosszul megy a sorunk, nem együttérzésre van szükségünk, hanem az Igére, amely megszabadít! Az együttérzés és a sajnálat csak még jobban a szerencsétlenség uralma alá hajthat bennünket!
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak. (Zsidó 12,11)
Ha te Isten felé őszinte megbánást tanúsítasz, elnyered az „igazságnak békességes gyümölcsét". Olthatatlan bánatoddal azonban, örökre depressziós maradsz. A depresszió pedig elkeseredésbe taszít!
- Szegény Jób, igazán jobb sorsot érdemelt volna!
De ha rosszul megy a sorunk, nem együttérzésre van szükségünk, hanem az Igére, amely megszabadít! Az együttérzés és a sajnálat csak még jobban a szerencsétlenség uralma alá hajthat bennünket!
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak. (Zsidó 12,11)
Ha te Isten felé őszinte megbánást tanúsítasz, elnyered az „igazságnak békességes gyümölcsét". Olthatatlan bánatoddal azonban, örökre depressziós maradsz. A depresszió pedig elkeseredésbe taszít!
A félelem átka
Vajon még milyen érzés lett úrrá Jóbon? A félelem.
Mert amitől remegve remegtem, az jőve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam. (Jób 3,25)
Félelem szállá rám és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. (Jób 4,14)
Úgy látszik jól ismerte Jób gyengeségét az ördög, mert alaposan ki tudta használni. A félelem elősegítheti, hogy egy átok belépjen az életedbe:
A szeretetben nincsen félelem: sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár; aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (I. János 4,18) A félelem az ördög egyik kedvenc, rafinált eszköze. A kis gond közepes méretű aggodalommá válhat, az pedig hatalmas rettegéssé fajulhat. Ha maga alá gyűr egy ilyen óriás-félelem, teljesen alkalmatlanná válsz a szellemi harcra!
Emlékszem egy asszonyra, aki későn ment férjhez, és két gyereket szült. Akkora felhajtást csinált a gyerekek körül, hogy ha csak eltüsszentette magát valamelyik, már vette is a lázmérőt, és rögtön meleg pulóverekbe csomagolta őket. Ha csak egy kis kiütést vagy duzzadt szemhéjat vett észre, máris a kezét tördelte:
- Jaj, Istenem! Szörnyű allergiája van szegénykémnek!
Az a kisgyermek hallotta, hogy az anyja így beszél, és elkezdett válogatni az ételben.
- Jaj, ezt az ételt nem ehetem meg, mert anyuka azt mondta, hogy allergiás vagyok rá.
A gyerekben rövid időn belül valóban allergia fejlődött ki egyes ételekre, és az allergiák már az életét fenyegették.
Úgy hiszem, az asszony szó szerint belerettegte és beleaggódta az allergiákat a gyerekbe. Tehát inkább járt kétségek és félelmek között, minthogy Isten Igéjében bízott volna. A saját félelme adott alkalmat az ördögnek, hogy alattomos támadást intézzen a család ellen. Az indokolatlan félelem bűn volt, a bűn pedig mindig átkot hoz.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1990.
