Van egy lényeges különbség a természetes és természetfeletti jóindulat között. A természetes jóindulatot kiérdemeljük, a természetfeletti pedig nem.
Ha te vagy én elég sokat és elég hosszú ideig munkálkodunk, elérhetjük, hogy az emberek elfogadjanak és megszeressenek bennünket. De Isten nem azt akarja, hogy sok időt és energiát töltsünk azzal, hogy kiérdemeljük az Ő vagy mások jóindulatát. Azt akarja, hogy azzal töltsük időnket és energiánkat, hogy beteljesítsük az Ő akaratát, akár tetszik akár nem.
A természetfeletti jóindulatot nem lehet kiérdemelni; ezt ajándékba kapjuk. Egyfajta szívesség Isten részéről, hogy nekünk akarja adni, és az egyetlen, nagyon egyszerű módja annak, hogy megkaphassuk az, hogy hiszünk Isten kegyelmében és átvesszük Tőle ezt az ajándékot.
Az emberi jóindulat mulandó, ezért nem is érdemes időt és energiát pocsékolni rá. Az Úr a következő leckét akarja megtanítani nekünk:
Ha saját cselekedeteiddel akarod elérni, hogy az emberek elfogadjanak, el kell azt is érned, hogy megtartsd ezt az állapotot.
És ez az a pont, ahol sokan elvesznek. Ezen a ponton kerülnek a manipuláció és ellenőrzés démonainak hatása és hatalma alá. Ezek a démonok az embereken keresztül nyilvánulnak meg, ha megengedjük nekik.
Ha úgy próbáljuk meg az emberekkel megszerettetni és elfogadtatni magunkat, hogy mindig azt tesszük, vagy mondjuk, amit hallani akarnak, akkor a barátság és az elfogadás megtartása érdekében ezután már mindig így kell viselkednünk. És ez nem más, mint megkötözöttség. Ahelyett, hogy szabadon átvennénk az Úr vezetését, arra koncentrálunk, hogy elnyerjük az emberek tetszését, mert ha nem, elutasíthatnak.
A természetfeletti jóindulat nem jár együtt az állandó tetszeni akarással. Isten kegyelmén múlik, hogy elfogadást nyerjünk. Ezért imádkozom nap, mint nap a természetfeletti jóindulatért. El sem tudom nektek mondani, hányszor avatkozott be Isten az életembe természetfeletti módon és gyakorolta kegyelmét. A szolgálatom során már sokszor belépést engedett olyan területekre, ahová saját erőm és tudásom alapján nem lettem volna képes. Néha elcsodálkozom azon, Isten milyen dolgokat enged megcselekedni az Úr és milyen területekre enged be – nem is beszélve azokról az értékes emberekről, akiket az istentiszteletekre elhoz.
Csak annyit mondhatok: „Köszönöm, Uram”
Amint feladjuk a saját erőnkből való próbálkozást és átengedjük a terepet Istennek, egy hálás, örömteli szívet teremt bennünk.
Amikor szenvedünk, küszködünk és kínlódunk, hogy saját erőnkből elérjük azt, hogy elfogadjanak az emberek, úgy érezzük, miénk az érdem, saját tudásunknak és képességeinknek köszönhetjük, amit elértünk. Amint elismerjük, hogy mindenünk, amink van, Isten ajándéka, az Ő természetfeletti jóindulatának eredménye, már csak annyit kell mondanunk: „Köszönöm, Uram”.
Mindig sokkal hálásabbak vagyunk, amikor valami olyat kapunk, amiről tudjuk, nem érdemeltük meg, mint olyan esetekben, amikor azt gondoljuk, ezért megdolgoztunk, ez jár nekünk. Az emberi természet már csak ilyen. Ezért áll ellen az Úr a kevélyeknek, az alázatosoknak pedig (ki nem érdemelt, természetfeletti) kegyelmet ad (Jakab 4:6)
Fordította: Berényi Irén
