Elmenének azért ebben az idõben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen; Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj! Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany [álló]képet; A ki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égõ, tüzes kemenczébe. Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttattál, nem imádják.
Azon a napon az egész imádásra leborult tömegben három ember állva maradt. Dániel három barátja volt az: Sidrák, Misák és Abednégó. Dániel megúszta a bajt, mert történetesen nem volt jelen. Barátai azonban nem törhették meg Isten parancsolatát: Ne legyenek néked idegen isteneid előttem. Ne csinálj bálványokat és ne imádd azokat! (lásd 2Móz 20, 3-4).
Általában betartották Babilon királyának minden parancsát, de semmiképpen nem tarthatták magukat olyan rendelethez, mely Isten törvényei ellen való. Ez volt az ő hitük.
Ez a hit példaképül szolgál a mai keresztények számára is. Engedelmeskednünk kell a kormányunk által kibocsátott törvényeknek mindaddig, míg azok Isten parancsolataival nem ellenkeznek. Nincsen olyan tekintély, amelyet ne Isten alapított volna meg. Isten privilégiuma, hogy nemzeteket támasszon s élükre vezetőket állítson. Ezért aztán alá kell vetnünk magunkat a kormányzó hatalomnak (lásd Róma 13,1).
Azonban, ha a kormányhatalom arra kényszerít bennünket, hogy Isten parancsa ellenére cselekedjünk, ha rá akar bírni, hogy bálványokat imádjunk Isten elé más isteneket helyezve, akkor inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint a világi hatalomnak behódolnunk. Még életünk kockáztatása árán is meg kell őriznünk hitünket tántoríthatatlanul.
Mikor Sidrák, Misák és Abednégó Nabukodonozorral szemben Istennek engedelmeskedett, a gondok hamar jelentkeztek. Ezek a zsidó emberek már régóta szálkát jelentettek a babiloni nemesek szemében, mivel más nemzetből való száműzöttek voltak, akiket viszont a király jelentős kedvezményekben részesített. Következésképpen a babiloniak minden kínálkozó lehetőséget megragadtak, hogy hibát találjanak bennük.
Rögtön a király elé vitték vádpontjaikat. És ez a vád nem kicsi dolog volt. Egyszerre három vádat is emeltek Dániel barátai ellen.
Az első vádpont az volt, hogy nem becsülik a királyt A második, hogy nem szolgálják a király istenét. A harmadik vádpont pedig, hogy nem imádják a szobrot, melyet a király felállított.
Más szavakkal: a vád úgy szólt, hogy ezek a zsidók nem tisztelik a királyt, nem szolgálják őt és nyilvánosan szembeszegülnek vele. Viselkedésük tehát nyílt támadás a király szuverenitása és hatalma ellen, egyszóval: árulás, így tekintélyére és becsületére való tekintettel Nabukodonozor meg kellett, hogy büntesse ezt a három embert.
Dániel barátainak hitvallása (3,13-15)
Akkor Nabukodonozor [nagy] haraggal és felgerjedéssel meghagyá, hogy hozzák elõ Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozák a férfiakat a király elé. Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany [álló]képet, a melyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az [álló]képet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égõ, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimbõl?
Mikor Nabukodonozor úgy látta, hogy kihívást intéztek hatalmának szuverenitása ellen alattvalói és más királyságok diplomatái előtt, dühe nem ismert határokat. Sidrák, Misák és Abednégó azonban már több, mint tizenöt éve tartományi kormányzókként szolgálták a királyt. Ez idő alatt nagy megbecsülést vívtak ki bölcs és könyörületes intézkedéseikkel. Ha alacsonyabb pozícióban lettek volna, Nabukodonozor valószínűleg egyből a tüzes kemencébe küldte volna őket. De mivel magas rangú tisztviselők voltak, Nabukodonozor visszafojtotta feltörő dühét és adott nekik még egy lehetőséget.
A király hozzájuk intézett szaval lényegében ezt jelentették: "Igaz, hogy a múltban a zsidók Istene megjelentette nekem az álmomat Dánielen keresztül. De meg tud-e szabadítani titeket az égő kemencéből?” Ez volt az utolsó lehetőség, amit adhatott nekik anélkül, hogy a becsületén csorba esett volna.
A hivatalnokok és külföldi vendégek lélegzetvisszafojtva figyelték az incidens kimenetelét. El tudom képzelni, ahogy a király arca egyre vörösebb lett a dühtől. Eközben azok a babiloniak, akik a három zsidót feljelentették, bensőjükben már győzelmi dalokat énekeltek.
Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égõ, tüzes kemenczébõl, és a te kezedbõl is, oh király, kiszabadít minket.18 De ha nem [tenné is,] legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk. (3,16-18)
Micsoda ünnepélyes és bátor hitvallás ez! A kereszténység története során üldöztetést szenvedett számtalan mártír és szent merített erőt e három ember hitének állhatatosságából és bátor hitvallásából. Hitük példája inspiráljon és bátorítson minket is!
