2016. február 19., péntek

Heidi Baker - A csoda születése - Ragadd meg az ígéretet! 1.

"A hatodik hónapban Isten elküldte Gábriel angyalt Názáretbe, egy galileai városba, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy József nevű embernek, Dávid leszármazottjának. A szűz neve Mária volt. Az angyal odament hozzá, és azt mondta: Üdvözlet neked, igen kedvelt! Az Isten veled van. Mária felettébb megzavarodott a szaván, és csodálkozott, miféle köszöntés ez. De az angyal azt mondta: Ne félj Mária, kedvet találtál Istennél. Gyermeked lesz és életet adsz egy fiúnak, nevezd őt Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának fogják hívni. Az Úristen neki fogja adni az ő atyjának Dávidnak a trónját, és uralkodni fog Jákób házán örökké, és királyságának sosem lesz vége."

Észak-Mozambikban élek. Minden hetem egy részét azzal töltöm, hogy Isten háta mögötti falvakat látogatok. Ismerem az egyszerű falusi életet, ahol nincs áram, vezetékes víz, vagy túl nagy kapcsolat a külvilággal. Gyakran azt gondolom, hogy Mária olyan helyről származott, ami nem sokban különbözött ezektől a kis afrikai településektől. Azon gondolkodom, mit is csinálhatott éppen, mikor megjelent neki az angyal. Úgy képzelem, valami hétköznapi tevékenységgel volt elfoglalva: vizet hozott a kútról, a ruháját mosta egy agyaggödörben, vagy a tűz fölött halat sütött. Nem hiszem, hogy azon a napon azt az angyali látogatást várta, ami fel fogja forgatni az ő kis világát. Vajon mi lenne a te reakciód, ha egy angyal megjelenne, és azt mondaná: felettébb kedvelt?

Láttam angyalokat. Éreztem Isten jelenlétét leszállni, ami a szobában lévőket a térdükre kényszerítette. Azt hiszem, a legtöbben arcra borulnánk félve, és rettegnénk. Remegnénk egy szent Isten előtt. Mária reakciója is ez volt. Egy kicsit több történt vele, mint hogy érdeklődni kezdett. Rettegett. A Biblia azt írja, nagyon gondterheltté vált. A magam részéről nem gondolnám, hogy ő elkápráztatóan ügyes, vagy látványos lett volna a szellemi életben. Valószínűleg egy hétköznapi tinilány volt, aki csak úgy egyszerűen szerette Istent. Olyannak képzelem őt, mint bármelyikünket: egy kis agyagedénynek.

Honnan is tudná egy fiatal lány, mit válaszoljon, ha egy angyal felbukkan a szobájában, és közli, hogy Isten jókedvéből terhes lesz? Mit tenne? Hogyan mondaná el a szüleinek? Mami, örülj kicsit! Annyira izgatott vagyok! Egy angyal eljött, és azt mondta, terhes vagyok! Bulizzunk egy jót!

És a vőlegénye? József, alig várom, hogy elújságoljam! Annyira izgatott vagyok! Isten kedvét leli bennem - kisbabám lesz! Ugyan nem a tiéd, de sose aggódj. Ez egy csodálatos ajándék. József, örülj már!

Mindannyian úgy gondoljuk, hogy szeretnénk, ha Isten szólna hozzánk, de akarnánk-e ehhez hasonlót kapni? A legtöbben akarunk csodákat látni az életünkben. Mária példája viszont arra tanít minket, hogy a lenyűgöző csodák néha ugyanannyira lenyűgöző bajba visznek minket. Mária ajándéka kemény következényekkel járt. Nem tudta csak addig elrejteni, míg végül az ígérete elkezdett megmutatkozni, és számot kellett adnia róla. Kíváncsi lennék, hányan hittek neki, mikor azt mondta, hogy attól terhes, hogy a Szent Szellem beárnyékolta.

Néha Isten ígéretei bizarrnak, valószínűtlennek, egyenesen őrültnek tetszhetnek. Időnként a nagy ígéretek félreértést váltanak ki a körülöttünk lévőkből - egészen akár a megszégyenülés pontjáig.

Fordította: Mihályi Dorottya