A kép, melyet Dániel az emberiség történelméről látott, megmutatja, hogy az emberi civilizáció az idők során egyre értéktelenedik. Nabukodonozor birodalma még arany, az azt követők egyre alábbvalók: ezüst, réz, vas és végül agyag.
Ma nagyon sok ember azt állítja, hogy az ismeretek fejlődésével az emberi civilizáció egyre előre halad. A valóságban azonban az idő múlásával egyre silányabbá válik, míg eléri az „agyag” színvonalat. Dániel ezt a realitást látta meg Isten kijelentésén keresztül huszonhat évszázaddal ezelőtt.
A másik oldalon Dániel látomása azt sugallja, hogy a világ egyre militaristábbá válik. Ha fajsúly szerint osztályozzuk, az aranyé 19, az ezüsté 11, a rézé 8,5, a vasé 7,8. A keménység tekintetében viszont az ezüst felülmúlja az aranyat, a réz az ezüstöt, és a vas jóval felülmúlja a rezet. Ez azt jelenti, hogy minél tovább fejlődik az emberi civilizáció, annál rettenetesebb fegyvereket fog birtokolni.
Mindezeken túl a politikai rendszerek tekintetében a szobor azt árulja el, hogy mindegyik birodalom politikai ereje egyre kisebb lesz. Az arany fej például egy mindenek feletti hatalommal rendelkező kormányt jelöl. Nabukodonozor tökéletesen megszervezte Babilon egész birodalma feletti uralmát, és minden alattvalójának sorsát egy kézben tartotta.
A Méd-Perzsa királyság, bár nagyobb terület fölött uralkodott, mint Babilon, politikailag gyengébb volt. Ez a jelenség még feltűnőbb a Görög, illetve az azt követő Római Birodalom esetében. A Római Birodalom végül is két részre, keleti és nyugati területekre szakadt I. Valentin császár uralkodása alatt (i.sz. 364). Ezt követően Rómát leigázták a betörő barbárok. A lábujjak időszakában a vas és agyag keveredik egymással, ami azt mutatja, hogy ebben a korban még a totalitarizmusnál is gyengébb politikai erő lesz a jellemző.
47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, õ az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentõje, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!
48 Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek elõljárójává tevé õt.
49 És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala.
Mikor Dániel elmondta a látomást, melyet látott, és meg is magyarázta, Nabukodonozorra ez akkora hatást tett, hogy arcra borult és imádta Dánielt. Egy hatalmas birodalom királya a szó szoros értelmében leszállt trónjáról és imádott egy száműzöttet! Mivel azt gondolta, hogy Dániel Isten küldöttje, megparancsolta, hogy étellel és jó illattal áldozzanak a fiatalember tiszteletére.
Természetesen ez a magatartás nem Dániel személye felé irányult. Az áldozatot, a leborulást Nabukodonozor Dániel Istenének szánta, aki bölcsességgel és értelemmel ruházta fel őt. Ugyanígy imádta most Istent, ahogy azelőtt az ő saját istenét, Merodákot.
Nem szabad ezt a helyet félreértenünk, és azt gondolnunk, hogy Dániel elfogadta az imádást, mintha Isten volna. Jól tudta, hogy a király imádásának tárgya valójában maga az Úr.
Ezek után Nabukodonozor magas pozícióba helyezte Dánielt, uralkodóvá tette Babilon egész birodalma fölött, mivel minden bölcsének elöljárójává tette. Ráadásul Dániel kérésére a király Sidrákot, Misákot és Abednégót, akik együtt imádkoztak Dániellel, az egész Babilon ügyintézőivé nevezte ki.
Vizsgáljuk meg figyelmesen, mennyire megváltoztak Dániel körülményei. Úgy kezdte, mint egy száműzött fogoly, akit a királyi udvar hároméves iskolájába küldtek. Kis híján őt is elpusztították a Nabukodonozor álma körül támadt zűrzavar során. De amikor barátaival összegyűlt és imádkozott Istenhez, megkapta a mennyei kijelentést, mely által minden nehézség áldásba fordult.
Itt van a különbség az Istenben hívők és a hitetlenek közötti. Mikor egy hitetlen olyan problémával találja magát szemben, melyet nem tud megoldani, tehetetlenül, megtörten áll a nehézségek előtt. Egy Istenben hívő ember viszont keresztény társaival közösen imádkozva szembeszáll a nehézségekkel. Ezáltal legyőzi a felmerült akadályokat, és megtapasztalja Isten csodálatos beavatkozását, aki a végén mindent jóra fordít. Ily módon a hívők elnyerik a Mózes 5. könyvében megígért áldásokat: nem farokká, hanem fejjé lesznek, nem alábbvalóvá, hanem egyre feljebbvalóvá lesznek, nem kérnek kölcsön, hanem kölcsönadnak.
Ezért van az, hogy mi hívők hálát adunk Istennek életünk minden szituációjában. Ha jó dolgok történnek velünk, hálásak vagyunk, ha pedig rossz dolgok, biztosak lehetünk abban, hogy azokból is jó fog kisülni.
