- A keresés kezdeti stádiumában elkezdtem figyelni azokat a közösségeket, embereket, akik azt állították magukról, hogy betöltekeztek már Szent Szellemmel. Több ízben beszélgettem velük erről a témáról, és gyakorta vitába is keveredtem, védve a Római Katolikus Egyház ezzel kapcsolatos álláspontját. Már ebben az időszakban felismertem ezeknél az embereknél azt, hogy teológiai pontatlanságuk, hiányosságaik, sokszor zavaraik ellenére őszinte hitük van. Zavaróak voltak azonban számomra azok a túlzások és ferdítések, amelyeket bizonyságtevéseikben hallottam. Úgy voltam vele, ha csak a fele igaz annak, amit mondanak, akkor is valóságos értékei vannak ennek a mozgalomnak. Tehát egyszerre vonzott és taszított az akkori pünkösdi-karizmatikus mozgalom. Ebből az állapotból egy idős hölggyel, Szántó Rózsika nénivel, való megismerkedem mozdított el pozitív irányba. Kathryn Kuhlman nagy tisztelőjeként, meglepően tájékozott volt a nyugati egyházban zajló ébredési és reformmozgalmak felől. Gyakran böjtölt és folytonosan imádkozott. Valóban tele volt Szentlélekkel, Akinek ajándékai is megnyilvánultak általa, ő prófétálta nekem, hogy menjen el egy református házi gyülekezetbe, ott megkapom, amit keresek. Pontosan így is történt. A megtérésem és újjászületésem 1976 áprilisában, virágvasárnap volt. Berecky Sándor, akkor még egy református házi közösség vezetője, imádkozott értem. Az ő szolgálatának és csoportja hitének nagy szerepe volt abban, hogy megtértem és újjászülettem. Megtérésem után beszámoltam teológus hallgatóknak arról, mi is történt velem. Többen is érdeklődtek, és megtértek az Úrhoz. Köztük volt például Bicskei István és egy ötödéves hallgató,
Tallér János - utóbbival ekkor kerültem szorosabb baráti kapcsolatba. Az újjászületés utáni keresztény hitélet kezdeti nehézségeiben kölcsönösen segítettük és támogattuk egymást. Jánossal katolikus csoportokba jártunk el bizonyságot tenni az Úr munkájáról. Egy ilyen szolgálat során ismertem meg feleségemet, Jutkát is.
1978 elején a történelmi egyházon belüli és a független karizmatikus csoportok között vita keletkezett a felnőtt vízkeresztség kérdésében. Mi azon az állásponton voltunk, hogy a vízkeresztség csupán üres formaság azután, hogy megkereszteltettünk Szentlélekkel. Azonban ezek a viták és a Szentírás beható tanulmányozása meggyőztek bennünket arról, hogy nekünk is szükségünk van a megkeresztelkedésre, mert a csecsemőkeresztség a valóságos szellemi tartalom és a személyes hit hiánya miatt nem bibliai.
Ennek a meggyőződésnek a kialakulásához az a tapasztalat is hozzájárult, hogy a felnőttkeresztséget elutasító karizmatikus csoportok erejét a bűnnel szembeni hadakozás kötötte le, bűncentrikussá váltak. A karizmatikus reformátusok előtt idegen volt a karizmatikus istentiszteleti forma, csupán imaösszejöveteleket tartottak, amelyeken kizárólag a bűnbánat és a bűnvallás kapott nagy hangsúlyt.
A lendületes kezdet után elsősorban emiatt nem volt egészséges szellemi fejlődés, növekedés. Feleségemmel, Jutkával és Jánossal együtt éreztük, hogy ennek a szellemi megrekedésnek a következtében egyre erősebb kárhoztatás és bűntudat fejlődik ki rajtunk. Ez alól a sűrűn ismétlődő bűnvallások nagy száma sem szerzett szabadulást.
Felismertük, hogy a fejlődés feltétele a bibliai igazságok betöltése, az engedelmesség. A vízkeresztség is ilyen engedelmességi cselekedet. 1978 júniusában feleségemmel együtt megkeresztelkedtünk. Ez vízválasztó volt az életünkben. Sok barátot, ismerőst elvesztettünk, elszigetelődtünk, és a személyünk elleni támadások, híresztelések, rágalmazások is ekkor kezdődtek el. Ugyanakkor elindult az életünkben a szellemi növekedésnek és kiteljesedésnek az időszaka is.
- Ez az elszigetelődés volt az oka annak, hogy Budaörsre kerültetek?
- Részben igen. Volt azonban egy ennél sokkal gyakorlatiasabb ok is. Ahogy említettem, 1977-ben megnősültem, és a katolikus teológia helyett a karizmatikus teológia tanulmányozását választottam. Hajnalonként újságot hordtam, ebből éltünk. Feleségem, Jutka, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban volt orosz-angol szakos tanár. Megtérését követően hamarosan megfagyott körülötte a levegő, és el kellett hagynia az állását. Ennek közvetlen kiváltója az volt, hogy két tanítványa megtért, és az iskolában nyugaton nyomtatott, keresztény témájú irodalmat osztogatott a gyerekek között. Két BM-es szülő feljelentése miatt ebből rendőrségi ügy lett, ami figyelmeztetéssel záródott le. Ezután nem sikerült jó állást találnia. Furcsa módon minden ilyen kísérlet kudarcba fulladt. Ezek után helyezkedtünk el háztakarítóként. Söpörtük a járdákat, mostuk a lépcsőket, a kukákat. Fiatal, lelkes hívőkként a mostoha körülmények ellenére dicsértük az Urat mindennap.
Házasságunk első hónapjaiban Budakalászon laktunk, egy spiritizmussal foglalkozó ember volt a főbérlőnk. Nem tudtunk pihenni: hosszú órákon keresztül csak álmatlanul forgolódtunk az ágyban. Ha néha mégis sikerült elaludnunk, utána fáradtabban ébredtünk, mint ahogy lefeküdtünk. Magas vérnyomásom lett, szinte elveszítettem a fizikai erőmet. Jutkának nőgyógyászati problémái keletkeztek, és volt egy vetélése három hónapra. E nyomások közepette néha úgy éreztem, nem az Úr akarata volt, hogy megházasodtam. Emiatt keserűen és szemrehányóan viselkedtem Jutkával szemben, s ez nagy feszültségeket okozott. Sok más nagyon furcsa dolgot is tapasztaltunk a budakalászi házban, melyekre idősebb, tapasztaltabb keresztények sem tudtak magyarázatot adni. Végül rendkívül depressziós állapotban felkerestük Szántó Rózsika nénit - majdnem közvetlenül az Úrhoz való elköltözése előtt s őszintén feltártuk előtte gondjainkat, majd közösen imádkoztunk. Az Úr megmutatta, hogy a feszültség oka a spiritizmus, pontosabban az, hogy a házban, melyben lakunk, spiritiszta praktikák folytak. Az Úr azért engedte meg ezt a helyzetet, hogy megmutassa az okkultizmus sötétségét és következményeit. Ezután valóban minden kétséget kizáróan megtudtuk a házigazdától, hogy valóban az említett bűnben élnek. így hát szükségesnek tartottuk, hogy elköltözzünk a házból.
Forrás: Új Exodus, 1991.
