- Tallér János és családja 1981 decemberében rendezett, testvéri kapcsolatokat maga mögött hagyva távozott Angliába. 1991-ben látogatott el ismét Magyarországra. Nyári találkozásunkkor tapasztalhattam, hogy ezen a szereteten és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolaton az elmúlt tíz év se változtatott. Elmondta, hogy most is úgy látja: Angliába költözése az Úr vezetése volt. Elhatározásában a Szentlélek különböző formákban erősítette meg. Jelenleg egy teljes evangéliumi gyülekezet megbecsült tagja, sikeres üzletember, feleségével és négy szép gyermekével teljesen kiegyensúlyozott, boldog családi életet élnek. Én az itthonmaradás mellett döntöttem. 1981-től útlevélkérelmemet különböző indokokkal elutasították, egészen 1988-ig. Ez az időszak az életemben a zaklatásoknak és háborúságoknak az ideje volt, ami egy külön történet. De - ahogyan János sem - én sem bántam meg döntésemet.
- Miért vállaltátok, hogy ilyen körülmények dacára mégis inkább Magyarországon építetek gyülekezetet, mi adott kitartást?
- Voltak személyes megtapasztalásaink, a Szent Szellem néha egészen különlegesen megáldott bennünket. Intenzív imádkozással, böjttel kerestük Isten akaratát. Az Úr - egészen csodálatos módon - embereket is küldött és használt a bátorításunkra. Az első ilyen emlékezetes esemény egy Arnaldo nevű spanyol kémiatanárhoz fűződik, aki 1978-ban misszionáriusként járt Magyarországon, és egy szabadkeresztény gyülekezetben szolgált éppen. Nem ismert bennünket, de az Úr szólt hozzá. Ezután látogatott meg bennünket, és azt prófétálta, hogy Jánost tanítói, engem pedig pásztori szolgálatra hívott el az Úr. Egy kanadai prédikátor, Bud McLaine is hasonló üzenetet adott át nekünk. És egy West nevű szolgálótestvér is prófétált a szolgálatunkról. Végül Costa Deir látogatása és szolgálata tette számunkra egyértelművé Isten elhívását, hogy az Úr egy független, karizmatikus gyülekezetet akar létrehozni általunk. A pásztori szolgálat nem volt szimpatikus nekem, én inkább próféta szerettem volna lenni. Ezért egy évig aktív várakozásban töltöltük az időt, hogy teljesen nyilvánvalóvá váljon a szolgálati elhívásunk. Tallér János volt az, aki elsőként bátorított engem arra, hogy kezdjem el a pásztorlást. Első szolgálatunk egy vidéki házaspár felé volt, akik gyógyulást kerestek. A feleség mellrákos volt, megoperálták, de az orvosok egy fél évnél nem jósoltak neki többet. Imádkoztunk, és rohamos javulás állt be nála, olyannyira, hogy még ma is él. Ez nagy bátorítást jelentett számunkra.
Az első vízkeresztség, amit Jánossal végeztünk 1979 augusztus 20-án volt. Ekkor kereszteltük meg az „október 6"-osokat (Nagy Laci és felesége Adrien, Temesvári Mária, Vácz testvérek, Lovas Margit, Cser Béláné, Betti stb.) a Duna vizében, az éppen elhaladó sétahajón utazók nem kis megrökönyödésére.
- Azóta ebből a kicsiny kezdetből nagy gyülekezet lett, és te tekintélyes, nemzetközi hírű vezetővé váltál. Ellenségeid is megsokasodtak, akik közül némelyek azzal vádolnak, hogy te egy diktátor vagy?
- Információim szerint ezzel a váddal minden erős, sikeres vezetőnek szembe kell néznie. Mindig vannak olyan emberek, akikkel valamilyen oknál fogva konfrontálnia kell. Úgy gondolom, hogy ez a jelenség a világ jelenlegi állapota miatta természetesnek mondható. Én ezt a vádat a leghatározottabban visszautasítom. A Hit Gyülekezete nem az én személyemre, hanem Isten Igéjének abszolút tekintélyére épül. Arra törekszem, hogy az életemet továbbra is alárendeljem Isten Igéjének. Vezetői tekintélyem a gyülekezetben korlátozott. Ilyen korlátot jelent a gyülekezet nyilvánossága, a presbitérium, a diakónusi testület és nem utolsó sorban azok a széleskörű nemzetközi kapcsolatok, amelyeken keresztül szolgálati ajándékokkal állok személyes kapcsolatban. Ez a kapcsolatrendszer - úgy érzem - elég fegyelmező erővel bír ahhoz, hogy továbbra is Isten Igéjét szem előtt tartva végezzem a szolgálatot. A diktátorokra az a jellemző, hogy erőszakosan, gyakran törvénytelenül ragadják magukhoz a hatalmat. Egyik sem mondható el rólam. Nagyon sok tanúja van annak, hogy milyen körülmények között kerültem a szolgálatba. A közösséghez tartozók kezdettől fogva első számú vezetőként fogadtak el. E kérdés kapcsán soha nem volt vitánk. Ha ezeknek az embereknek a véleményét figyelmen kívül hagyjuk, akkor nincs is értelme foglalkozni az ilyen vádakkal.
A diktátorok másik jellemzője, hogy utasításokkal, parancsokkal próbálják akaratukat, véleményüket másokra erőltetni, ami erőteljesen korlátozza az egyének szabadságát és zavarja az Úrral fennálló kapcsolatukat. Egy ilyen gyülekezetet, már méreteinél fogva sem tud egyetlen ember vagy egy kis klikk az uralma alatt tartani. Ha ez így lenne, akkor a gyülekezet egy olyan dikatórikus képződménnyé vált volna, amit a történelem már régen halálra és kimúlásra ítélt volna.
A gyülekezet, nyitottsága, miatt bizonyos társadalmi ellenőrzés alatt is áll, az összejöveteleken rendszeresen jelen vannak a sajtó képviselői is.
Az kétségtelen, hogy egy gyülekezet vezetése eltér a társadalomban szokásos vezetési formáktól. A korai Egyház vezetése - az Apostolok Cselekedetei alapján - nem mondható sem demokratikusnak, sem diktatórikusnak. Nem a köz akarata hozta létre a gyülekezeteket, hanem Isten természetfölötti kezedeményezése. Kétségkívül volt a korai egyházban is tekintélyi rend, és különbségek voltak a szolgáló testvérek között is. A Szentírás megkülönböztet presbitereket, diakónusokat, illetve pásztorokat, tanítókat, apostolokat, sőt apostolok apostolait, fő-fő apostolokat is említ. Kétségtelen, hogy a kormányzás tekintetében egy pásztor, vagy apostol nagyobb kompetenciával bír, mint például egy tanító vagy egy csodatevő. Ez a tekintélyi rend nem merev, nem pszichikai, politikai, jogi természetű, hanem elsősorban szellemi, valóságos karizmákra, szellemi ismeretre, a Szent Szellem kenetére és az érdemre épül fel. Mi is ezekre az elvekre építünk, és a gyülekezetben is az a fő cél, hogy a hívők ne ember, hanem Isten uralma alá kerüljenek. Ezt Isten Igéjének a hirdetése, meghallgatása és elfogadása tudja megvalósítani.
Forrás: Új Exodus, 1991.
