Ésaiás 52,13 Eredményes lesz szolgám munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz.
Ézsaiásnak a „szenvedő szolgáról” szóló négy éneke az Ószövetség leggazdagabb és legtöbbet tanulmányozott fejezetei közé tartozik (42,1–9; 49,1–13; 50,4–9; 52,13–53,12).
Az 52. fejezet jól mutatja, miért váltottak ki ezek az énekek olyan heves vitákat a rabbik között, miközben igyekeztek megérteni azokat. Az első rész azt a dicsőséges jövőt vetíti elénk, amikor Isten helyreállítja a szent várost, és a nép így kiált Jeruzsálemhez: „A te Istened uralkodik!” Úgy tűnik, hogy Izrael népe végül bosszút áll ellenségein. A szerző azonban továbbmegy, és arról beszél, miként szabadítja meg Isten Jeruzsálemet. Ekkor jelenik meg a szenvedő szolga titokzatos személye, akinek „emberhez nem méltó volt alakja”. Ki ez a szenvedő szolga? Egy ennyire erőtlen személy miként arathat hatalmas győzelmet, világosságot hozva minden nemzetnek?
A zsidó tudósok évszázadok óta töprengenek ezen a rejtélyen. Sokan az egész héber Szentírás legfontosabb részének tekintik ezeket a fejezeteket, mégsem tudnak egyetértésre jutni abban, mire is gondolhatott a próféta.
Nép vagy személy?
Néha a versek úgy beszélnek a szolgáról, mint Izrael népének egészéről: „Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet!” (49,3). Más helyeken úgy tűnik, hogy a szolga egy bizonyos személyre vonatkozik, talán egy hatalmas vezetőre, aki rettenetes szenvedéseken megy keresztül.
Bár Ézsaiás úgy mutatja be a szolgát, mint az egész emberiség szabadítóját, a róla szóló kép azonban inkább tragikus, mintsem hősies: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (53,7).
Az Újszövetség válasza
A szenvedő szolga gondolata nem nyerte meg Izrael népének tetszését. Ők a győzelmes Messiást várták. A szenvedő szolga képét évszázadokon át a feledés homálya borította. Szolgálatának elején egy drámai jelenetben Jézus a szenvedő szolgáról szóló énekekből idéz: „Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: »Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.«” (Lukács 4,20–21).
Jézus hallgatói közül némelyek megértették az utalást, de nem mindenki. A Messiás végre eljött – nem mint győztes hadvezér, hanem mint a názáreti ács fia.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
