Mária-kultusz és Mária-imádás
IX. Piusz már 1854-ben fellőtte a pápai tévedhetetlenség kísérleti léggömbjét. Az egyház jól fogadta, ugyanis tartalmazta az örök népszerűségnek örvendő „szűz Mária” témát. IX. Piusz saját kezdeményezése alapján - anélkül, hogy valamelyik zsinat vagy a magisterium (egyházi tanítóhivatal) támogatta volna vagy tudomást szerzett volna róla - dogmaként jelentette be, hogy minden katolikus hívőnek el kell fogadnia Mária szeplőtelen fogantatását, vagyis, hogy Mária „fogantatása első pillanatától fogva... mentes volt minden bűntől, még az eredendő bűntől is...” Ezáltal valójában saját tévedhetetlenségét nyilvánította ki a pápa, vagyis megmutatta, hogy nincs szüksége a bíborosok támogatására, sem az egyházi zsinatra ahhoz, hogy ilyen nagy horderejű dogmát elfogadtasson.
1950. november 1-jén pedig XII. Piusz pápa tette meg állítólag tévedhetetlen kijelentését apostoli alkotmányában, a Munificentissimus Deus-ban, miszerint „a szeplőtelen istenanya és örökszűz Mária élete végén testben felvitetett a mennybe”. A pápa egyébként azt állította, hogy a mennybemenetel dogmáját az egyház már kezdetektől fogva egyhangúan elfogadta, illetve, hogy a Szentírás is tökéletesen alátámasztja ezt a tant. Az igazság épp ennek az ellenkezője: a korai egyházban teljesen ismeretlen volt ez a tanítás, és a Szentírás sem támasztja alá. Az ilyen pápai kinyilatkoztatás nem más, mint a katolikus hívek általános érzületére adott válasz, és mint ilyen, óriási mértékben hozzájárult a Mária-kultusz elterjedéséhez.
A Mária-kultusz fokozatosan alakult ki, szinte párhuzamosan az aposztázia felerősödésével. Miközben a pápa 1993-as denveri látogatásán lezajlott Mária-imádásról számolt be, egy író a következőkre emlékeztet: „az Encyclopedia Britannica szerint az egyháztörténelem első évszázadában egyáltalán nem fektettek hangsúlyt Máriára”. A Katolikus Enciklopédia pedig azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy „...nem meglepő az a felfedezés, hogy az áldott szűz kultuszának semmilyen fellelhető nyoma nincs a kereszténység első évszázadaiban”. Von Döllinger a következő megállapítást teszi:
"Sem az Újszövetségben, sem az egyházatyák írásiban nem találni arra vonatkozó utalást, hogy mi történt a szent szűzzel Jézus Krisztus halála után. A IV., illetve az V. századból való két apokrif mű - egyiket Szent Jánosnak, a másikat Melitónak, Sardis püspökének tulajdonítják - a legkorábbi forrás, amelyekben ... utalás történik arra, hogy Mária testben felvitetett a mennybe."
A római katolikus egyház határozottan tagadja, hogy Mária imádásáról lenne szó. Nézzünk meg most egy olyan imát, ami rendkívül népszerű katolikus körökben: „Jézus, Mária és József, tiéd a szívem és a lelkem.” De miért nem csak Jézusé? Miért másé is?! Csak Isten az, aki kérheti - mivel ő az, aki egyedül megérdemli - valakinek a „szívét és a lelkét” - hogyan adhatja bárki is oda valakinek a szívét és lelkét anélkül, hogy azt a személyt ne imádná?
A buzgó katolikusok közül óriási azoknak a száma, akik magukat Mária szolgálatára szánják oda. Jó példa erre a „Mária Légió” elnevezésű szervezet, amely „1921. szeptember 7-én kezdődött Írországban..., és ma már a világ minden részén megtalálható. A Mária-csapatok mindenütt jelen vannak”! A Légió fennállása óta már öt pápa elismerését vívta ki. VI. Pál pápa például azt mondta, hogy „a Mária Légió azoknak a hadserege, akik korunk gonoszságával vívnak harcot, és teljesen odaszánják magukat Máriának”. Tagadhatatlan, hogy katolikusok körében a Mária iránti elkötelezettség sokkal jelentősebb, mint az Atya vagy Jézus Krisztus iránti.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
