Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek [húzódjatok vissza, maradjatok távol tőle]!
Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől [tartson távol benneteket a világ dolgaitól, legyetek tiszták, szenteljétek magatokat az Úrnak]; és a ti egész szellemetek, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg [és tisztának találtasson] a mi Urunk Jézus Krisztus [a Messiás] eljövetelére.
Hű az, aki elhívott titeket [Magához] és ő meg is cselekszi azt [beteljesítve elhívását, megszentelve és megtartva benneteket].
1 Thesszalonika 5:22-24
A 22. vers a Szentírásnak az a része, ami mindig elbátortalanított és megijesztett engem. Amikor azt olvastam, hogy őrizkedjetek (tartsátok távol magatokat) az ördögtől, rögtön úgy éreztem, hogy megint valamit cselekednem kell, újabb tennivalóm van. Nem tudtam, hogy Úr az én Megtartóm és Megszentelőm; azt hittem, az én dolgom az, hogy megtartsam és megszenteljem magam azért, hogy tiszta, megszentelt és feddhetetlen legyek.
A 23. versben a „megszentel” ige egyszerűen annyit jelent, hogy szentté tenni. Ki teszi ezt? Maga a béke Istene.
A 24. vers megerősíti, hogy Isten, aki elhívott minket Magához, hűséges és tökéletesen megbízható, szavahihető. Meg is cselekszi azt! Mit fog megcselekedni? Beteljesíti elhívását, megszentel és megtart minket.
Lehet, hogy ez kissé ellentmondásosan hangzik. Először Pál mondja azt, hogy tartsuk távol magunkat az ördögtől, és a következő vers meg már arról beszél, hogy az Úr cselekszi meg ezt velünk. Akkor most mi is a mi szerepünk ebben az egészben?
Hinni!
Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy a hit a csatorna, amelyen keresztül átvehetjük Isten áldásait. Ezek közé az áldások közé tartozik a megszentelődés, a szentség, a szívünk és elménk tisztasága, lelkünk megszentelése és megtartása.
Mivel az Úr az, aki ezeket megcselekszi bennünk és értünk, azt akarja, hogy dicsőséget tulajdonítsunk neki, ne egy csomó szabályt, elméletet, előírást. Ahogy egy dicséretben énekeljük „Nem miénk, hanem Tiéd minden dicsőség”
A hívők sikeremberek
Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész [a használat közben], hanem az eledelért [ami hosszan tartó], amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek [és ellát benneteket]; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait [örökösen] cselekedjük? [Mit kell tennünk azért, hogy megcselekedjük, amit Isten kér?]
Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga [az a szolgálat], hogy higgyetek abban, akit ő küldött [ragaszkodjatok, bízzatok, támaszkodjatok az Ő Küldöttjére].
János 6:27-29
Meg sem tudom mondani, hányszor mondtam az Úrnak: „Atyám, mit szeretnél, hogy cselekedjek? Csak mutasd meg, mit vársz tőlem, és örömmel megteszem”.
Cselekvő ember voltam. Ha bárki mutatott valamit, amit tennem kell, én megtettem – és amit csináltam, jól csináltam meg. De állandóan frusztrált az, hogy mégsem működött a dolog.
Az emberek folyton azt kérdezgették: „Mit kell tennünk, hogy Isten dolgait cselekedjük?” Senki nem mondta nekik, hogy Isten dolgait kell cselekedniük; ez a saját ötletük volt. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy megcselekedje a saját dolgait.
Ilyenek vagyunk mi, emberek. Hallunk Isten hatalmas dolgairól, és egyből azt mondjuk: „Uram, csak mutasd meg, mit tudok tenni azért, hogy ezeket megcselekedjem”.
Mit válaszolt Jézus ezeknek az embereknek? „A ti dolgotok, amit Isten tőletek kér az, hogy higgyetek”.
Amikor az Úr először megmutatta nekem ezt a részt a Bibliában, azt hittem, hogy végre rávilágít arra, hogyan végezhetem el sikeresen az Ő munkáját. Bizonyos értelemben meg is tette.
Azt mondta: „Higgy”
„Ennyi?”- kérdeztem.
„Igen”, válaszolta, „ennyi”.
Meg vagyunk győződve arról – te is és én is – hogy sikeremberek vagyunk. Hitünk által érjük el céljainkat. Ez az, ami megszabadít az aggodalmaskodástól és az érveléstől.
Fordította: Berényi Irén
