Jézus más újdonságokat is tett, amelyekhez hasonló nem fordult elő az Ószövetségben, tehát ezek nem voltak teljesen „igeiek” e rosszul felfogott „igeiség” értelmében. Ilyen volt például a vízen járás csodája, továbbá az, hogy több esetben is köpéssel gyógyított. Az egyik ilyen történetben a görög eredeti alapján még az sem kizárható, hogy egyenesen a szájába köpött a süketnéma embernek (Mk 7,33).
Természetesen e Jézusról szóló példákkal szemben megemlíthető, hogy Ő új szövetséget hozott, s a régit lezárta és túllépte. Mivel mi már ebben az örökkévaló új szövetségben járunk, hozzá hasonló újdonságot nem hozhatunk, illetve kizárható, hogy ebben a korszakban a Szent Szellem valami különleges újdonsággal állna elő. Ez az érvelés azonban csak félig igaz (és félig igei). Az igaz, hogy Jézus visszajöveteléig a kegyelem korszakának az Újszövetség által meghatározott szellemi alaptörvényei (a hitből való megigazulás, a Szent Szellem vezető szerepe az egyházban stb.) nem változnak meg - azonban erről nincs is szó. Az viszont sehol sincs megírva, hogy a Szent Szellem korlátozva lenne megnyilvánulásai tekintetében.
Sőt, a kegyelem korszakát - amelyben élünk - az Újszövetség éppen a Szellem korszakaként jellemzi (szemben a betű korszakával): „Nem mintha magunktól volnánk alkalmasak valamit gondolni, úgy, mint magunkból (vö. a fentiekkel!); ellenkezőleg, a mi alkalmas voltunk az Istentől van: aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít (...) Hogyne volna még inkább dicsőséges a Szellemnek szolgálata?” (2Kor 3,5-8) Az új szövetség tehát nem más, mint: a Szent Szellem szolgálata. Jézus sem korlátozta a Szellem későbbi megnyilvánításait a saját szolgálatában tapasztaltakra: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál, mert én az én Atyámhoz megyek” (Jn 14,12).
Látható, hogy már az Apostolok cselekedeteiben több olyan esemény történik a Szellem által, amely mélyen megdöbbentette magukat az apostolokat is, s amelyekre még Jézus szolgálata után, az ő tanítványaiként sem voltak felkészülve. Gondolok itt elsősorban a pogányok megtérésére (Csel 10;11), amelyben a Szent Szellemnek le kellett győznie az apostolok ellenállását. Ezek után is hosszú időt vett igénybe, amíg ők a Szent Szellem által teremtett radikálisan új helyzetet és eseményeket teológiailag követni tudták és feldolgozták (Csel 15); s az apostoli levelekből kiderül, hogy teljes mélységében csak évtizedek alatt értették meg, mi történik. Érdemes azonban példát vennünk arról, hogy minden tétovázásuk és értetlenségük ellenére milyen lágyan és engedelmesen követték a Szent Szellem működését, holott szinte egész életük e rendkívül mély megrázkódtatás feldolgozásában telt el. (Egyáltalán nem voltak lezárt, kész, „mindentudó” személyiségek, jól illusztrálja ezt a Galata 2.) Akkor érthetjük meg ezt, ha átérezzük, mit jelenthetett egy igazi zsidó ember számára látni és fokozatosan megérteni azt, hogy Isten hosszú időre a pogány népek felé fordul kegyelmével. Mindez nem jelentetett ki egyértelműen és mindenki számára világosan az ószövetségi írásokban sem: látszólag „nem volt igei” (Ef 3,3-7). Ennek ellenére kételkedés nélkül követni tudták a Szent Szellem megdöbbentő működését. Számomra ebből látszik, hogy Jézus igazi tanítványai voltak. Mesterük elsősorban nem kész ismeretekre tanította őket, hanem arra, hogyan kell emberi előítéletek nélkül követni a Szent Szellemet.
Forrás: Új Exodus (1995)
Forrás: Új Exodus (1995)
