Az öröm azonban érzelmeinknek csak egyik alkotóeleme az Istennel való közösségben. Néha az Ige azt parancsolja nekünk, hogy nagy bánattal gyászoljunk az eljövendő szerencsétlenségek vagy a jelenlegi válság miatt:
„Ezt mondja a Seregek Ura: Figyelmezzetek reá, és hívjátok a sirató asszonyokat, hogy jöjjenek el, és a bölcs asszonyokhoz is küldjetek, hogy jöjjenek el, és siessenek és fogjanak síráshoz miattunk, és a mi szemeink is hullassanak könnyeket, és szempilláink vizet ömlesszenek! Mert a Sionról siralomnak szava hallatszik: Oh, hogy elpusztultunk! Igen megszégyenültünk, mert elhagyjuk e földet, mert széthányták lakhelyeinket! Bizony halljátok meg, ti asszonyok, az Úrnak szavát, és vegye be a ti fületek az ő szájának beszédét, és tanítsátok meg leányaitokat a sírásra, és egyik asszony a másikat a jajgatásra; mert feljött a halál a mi ablakainkra, bejött a mi palotáinkba, hogy kipusztítsa a gyermekeket az utakról, az ifjakat az utcákról." Jer 9,17-21.
„Öltsetek gyászt és sírjatok ti papok! Jajgassatok, ti oltár szolgái; jöjjetek és háljatok gyászruhákban, Istenem szolgái; mert megvonatott az étel és italáldozat Isteneteknek házától.” Jóel 1,13.
„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jak 4,7-10.
Ugye ezekben a jelenetekben is van érzelem? (Lehet ez kérdés?!) A próféták arra ösztönözték a népet, hogy ne csak kívülről fejezzék ki a szomorúságukat (öltözék megszaggatása), hanem igazán gyászoljanak és térjenek meg szívükből:
„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörületes és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.” Jóel 2,12-13.
Szinte hallom, ahogy a kritikusok ezt mondják Jóel próféta szavaira: „Ez klasszikus példája az érzelmi manipulációnak. Meg tudok én térni mindenféle sírás és zokogás nélkül is! Ezzel csak őrjöngésbe viszed a tömeget!” A panaszt az Úrnak kell benyújtani.
Vajon érzelgősség volt-e, amikor az izraeliták hangosan kiáltoztak és arcukra estek, miután tűz jött le az Úrtól és megemésztette Áron áldozatát?
„Azután felemelé kezeit Áron a népre, és megáldá azt és leszálla, miután elvégezte vala a bűnért való áldozatot, az egészen égő áldozatot és a hálaáldozatot. És beméne Mózes és Áron a gyülekezetnek sátorába, azután kijövének és megáldák a népet, az Úrnak dicsősége pedig megjelenék az egész népnek. Tűz jőve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arcra esének." 3Móz 9,22-24.
Ha ezt nem tekintjük érzelgősségnek, akkor azt miért tartjuk annak, amikor mi kiáltozunk, térdre vagy arcra borulunk, mert Isten szent jelenléte betölti a termet, ahol összegyülekezünk?
Vajon izraelita érzelgősség volt az, amitől ledőltek Jerikó falai? (Végül is lehet, hogy Józsué egy másik tudatállapotba vezette be a népet - vagy talán csak a fal került más tudatállapotba?!)
„És lőn, hogy a hetedik forduláskor kürtőinek vala a papok a kürtökkel, Józsué pedig monda a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost!... Kiálta azért a nép, mihelyt kürtölének a kürtökkel. Lőn ugyanis, amint meghallá a nép a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kőfal magától, és felméne a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevevék a várost." Józs 6,16-20.
Ha ez nem volt túlfokozott érzelemnyilvánítás (vagy „szociálpszichológiai manipuláció” - hogy szeretnek az emberek az ilyen kifinomultan hangzó fogalmakkal dobálózni!), akkor a mi győzelmi kiáltásaink miért azok (vagy még rosszabbak)? Miben különbözik egyik megnyilvánulás a másiktól?
Vajon érzelgősség volt-e, amikor pünkösd napján Péter arra buzdította és intette hallgatóságát, hogy térjenek meg, és hozzák rendbe a kapcsolatukat Istennel?
„Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! [A King James fordítás szerint: sok egyéb beszéddel tett bizonyságot és intette őket.]” Csel 2,40.
Ha ezt nem tartjuk túlzottnak, akkor ha egy mai evangélista emlékezteti hallgatóit az Úr Jézus elutasításának következményeire, és arra buzdítja őket, hogy térjenek meg és higgyenek, mielőtt túl késő lenne, az miért számít annak? Maga Jézus is a lehető legerősebb kifejezést használta, amikor arra figyelmeztette a tömeget, hogy meneküljenek az eljövendő harag elől; vagy amikor arról beszélt, hogy lefejezik, darabokra vágják és elpusztítják őket; és leírta a vég nélküli kínok helyét, ahol teljes sötétség van, sírás és fogaknak csikorgatása.
Az ilyen képek használatának szándéka az, hogy hatást gyakoroljanak a hallgatóságra, és akik megértik az üzenet súlyát, azoknak érzelmei felkavarodnak. Ki tudná a pokol borzalmait (vagy a menny dicsőségét) meglátni anélkül, hogy az érzelmeket váltana ki belőle? És ez így van rendjén.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
