Amikor megírtam a Hiperkegyelem: A modern kegyelem-tanítás veszélyeinek feltárása című könyvemet (Hyper-Grace: Exposing the Dangers of the Modern Grace Message), akkor a könyvemben idézett fontosabb szerzőket megkerestem, hogy engedélyt kérjek tőlük, ha a szokványos publikálási mennyiségnél többet idéztem az írásaikból, ugyanakkor azt is megkérdeztem tőlük, hogy felülvizsgálnák-e az álláspontjukat.
Joseph Prince-t viszont nem kerestem meg, mivel tévesen azt feltételeztem, hogy nem fogja érdekelni a velem való párbeszéd lehetősége, amit olyan korábbi tapasztalatokra alapoztam, amikor más vezetők nem voltak hajlandóak kommunikálni velem. Bocsánatot kértem tőle, amiért elmulasztottam ezt, ő pedig szívélyesen reagált, elfogadva a bocsánatkérésemet.
Azt is tisztázni akarta velem, hogy az ő álláspontja nagyban eltér néhány más tanító álláspontjától, akiket a könyvemben idéztem, és nem az szomorította el, hogy tévesen mutattam be az ő álláspontját, amikor az idézeteit használtam, hanem az, hogy így olyanokkal is egy lapra került, akiknek a nézeteit határozottan elutasítja.
Emellett Prince Pásztor úgy érezte, hogy nem megfelelően mutattam be azokat az embereket, akik rendszeresen követik az ő Bibliatanításait, és azt sem, hogy ez milyen nagy segítséget nyújt sokak számára világszerte abban, hogy fegyelmezett, szent, győztes és Krisztus-központú életet éljenek. Elmondta, hogy a szolgálatuk központjába rendszeresen érkeznek bizonyságok olyan emberektől, akik megszabadultak a bűn pusztító rabságától, akik szabaddá lettek a pornográfia bilincseitől, illetve olyanoktól, akik komoly kábítószer-függőségtől szabadultak meg, miközben a kegyelem evangéliumáról szóló prédikációját hallgatták.
Noha örömmel elismertem ezeket a bizonyságokat, és elmondtam, hogy én is hallottam hasonló történeteket azoktól, akik az ő tanításait követik (az általa hirdetett csodálatos igazságoknak köszönhetően), azt is többször szóba hoztam, hogy ezzel ellentétes történeteket is hallottam, amelyek olyan emberekről szólnak, akik önelégültek és testiesek lettek (azoknak a dolgoknak köszönhetően, amelyekről úgy hittem, hogy a tanításának téves elemei).
Prince Pásztor egyértelműen leszögezte, hogy akik önelégültek és testiesek lettek, nem értik a kegyelem evangéliumát, és ő lenne az első, aki figyelmeztetné őket, hogy nem Isten kegyelme alatt élnek, és emlékeztetné őket a Róma 6:14-re: "Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek." Minden kétséget kizáróan hiszi, hogy akik pontos kijelentést kaptak Isten kegyelméről, azoknak hatalmuk van szent és győztes keresztény életet élni. Prince Pásztor véleménye szerint (és természetesen az én véleményem szerint is) a kegyelem nem jogosít fel a bűnre, hanem éppen, hogy ez az az erő, amely által ki tud törni az ember a bűn fogságából.
Az egyet nem értésünk fő területe továbbra is az a tanítása, mely szerint a megtérésünk pillanatában a jövőbeni bűneink is megbocsátottnak vannak nyilvánítva (szemben azzal a gondolattal, hogy a jövőbeni bűneinkért is megtörtént a fizetség, viszont addig nincsenek megbocsátottnak nyilvánítva, amíg el nem követi, majd az Úr elé nem viszi az ember). Viszont, mint már említettem, az egyetértésünk erős és egymással rezonáló területei sokkal nagyobbak, mint a nézetkülönbségünk területei, és az a szándékom, hogy az egyetértésünk területeit szétkürtöljem az egész világnak.
Először is, mindketten egyetértünk abban, hogy az egész Jézusról szól. Ő kell, hogy legyen a középpontban. Ő kell, hogy legyen az életünk fókuszában. Minden embert Őhozzá kell vonzanunk és a kereszten elvégzett engesztelő váltságművéhez. Prince Pásztor azt is mondta, hogy ahelyett, hogy állandóan csak annyit mondunk, hogy "Jézus, Jézus", vissza kell térnünk a bibliai hangsúlyhoz, azzal, hogy "Úr Jézus". Én pedig csak Áment tudok mondani arra, hogy Jézust felmagasztaljuk, mint Urat.
Másodszor, mindketten egyetértünk abban, hogy sok hívő (sőt, a hívők többsége) gyakran küszködik a bűntudattal terhelt lelkiismerettel, és nem látja Isten iránta való szeretetének mélységét, nem érti, mit tett érte Jézus, ezért létfontosságú, hogy mindannyian megalapozódjanak a kegyelemben. Azt is elmondtam Prince Pásztornak, hogy amikor a hiperkegyelem tévelygéseiről tanítok, mindig azzal kezdem, hogy Isten igazi kegyelmét magasztalom, és arra törekszem, hogy ez a dicsőséges kijelentés feltáruljon előttünk. Valamint azt is elmondtam, hogy a FIRE School of Ministry első szemesztere során minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megalapozzuk a hallgatóinkat Isten szeretetében és a Jézusban kapott identitásukban.
Harmadszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten szentségre hív bennünket, hogy a bűnnek szörnyű pusztító hatása van, valamint, hogy az igazi kegyelem szent életben nyilvánul meg. A találkozónk előtt kaptam tőle egy videó-összeállítást, amelyben egyértelműen állítja, hogy ha egy férfi az ő gyülekezetében hívőnek mondja magát, de házasságtörésben él, akkor nyíltan megmondja annak az embernek, hogy nem kegyelem alatt él (különben a bűn nem uralkodna rajta), meg kell térnie, ott kell hagynia azt a nőt és vissza kell mennie a feleségéhez. Azt is megkérdőjelezné, hogy ez az ember valóban hívő-e, ugyanis az igazi hívők, habár el tudnak esni egy-egy bűnben, nem követnek bűnös életformát.
Ahogy a saját szavaival írja (egy, a kegyelemről szóló, hamarosan megjelenő közös könyvbe írt fejezetéből), "Ha valaha olyan 'kegyelem' tanítást hallasz, ami azt mondja, hogy nem baj, hogy vétkezel, hogy nem tartod tiszteletben az Urat, vagy hogy a bűnnek nincs semmi következménye, akkor azt tanácsolom neked, hogy menekülj az ilyen tanítástól. A hamisított kegyelem veszélyeinek vagy kitéve. A hamisítatlan kegyelem azt tanítja, hogy a Krisztusban hívők arra vannak elhívva, hogy szent, feddhetetlen és kifogástalan életet éljenek. Azt tanítja, hogy a bűnnek mindig romboló következményei vannak, és egyedül Jézus Krisztus evangéliumának az ereje által tud megszabadulni az ember a bűn uralmától."
Majd felteszi a kérdést: "Hogyan tudjuk tehát megállapítani, hogy egy ember valóban Isten kegyelme alatt él?"
A válasza: "Megnézzük az életét."
Ezért, "Ha valaki elhagyja a feleségét a titkárnő miatt, és azt mondja neked, hogy ő 'kegyelem' alatt van, mondd meg neki, hogy nem kegyelem alatt, hanem megtévesztés alatt van! ... A hamisítatlan kegyelem nem alkuszik meg Isten szent mércéivel kapcsolatban és nem nézi el a bűnt; a hamisítatlan kegyelem az a válasz, ami erőt az ad embereknek, hogy dicsőséges életet éljenek, buzgón törekedve a jó cselekedetekre."
Negyedszer, mindketten egyetértünk abban, hogy a megszentelődés egy folyamatos dolog, vagyis a megtérésünk pillanatában megbocsátást nyerünk, igaznak vagyunk nyilvánítva, külön vagyunk választva szentekként, de innentől az a dolgunk, hogy növekedjünk a szentségben. Megint csak az ő szavait idézve, "az igazi kegyelem igenis tanítja a folyamatos megszentelődést", valamint "Mi, hívők, ennél igazabbak már nem tudunk lenni, viszont megszenteltebbek, szentebbek igen, abban a tekintetben, hogy hogyan éljük az életünket. ... Minél többet növekedik az ember a kegyelemben - minél többet részesül újra és újra Isten kegyelmének az igéjéből jövő megtisztulásban - annál többet növekedik a megszentelődésben és a szentségben."
Határozottan elutasította azt a megfogalmazást, amit egy másik "kegyelemtanító" mondott, miszerint a folyamatos megszentelődés egy "szellemileg halálos hazugság".
Ötödször, mindketten egyetértünk abban, hogy az Úr helyreigazít bennünket, sőt, meg is fegyelmez, és mindketten egyetértünk abban is, hogy a kegyelem prédikálásába beletartozik az is, hogy "ints és feddj teljes határozottsággal" (lásd Titusz 2:15). Egyetértünk abban, hogy a valóban újjászületett hívők nem érzik jól magukat a bűneikben (az újjászületett szellemük és a Szent Szellem miatt), és őszintén vágynak rá, hogy megtalálják a bűnből kivezető utat. Egyetértünk abban, hogy a bűnből kivezető egyetlen út az, ha Jézusra irányítjuk az emberek figyelmét.
Prince Pásztornak az a meggyőződése, hogy a Szent Szellem elsődleges szerepe emlékeztetni bennünket arra, hogy mi Isten igazságossága vagyunk Krisztusban (lásd 2 Korinthus 5:21, János 16:10), illetve, hogy ennek a megértése kritikus fontosságú abban, hogy segíteni tudjunk az embereknek elfordulni a bűntől. Noha én is hiszem, hogy ez a Szent Szellem egyik fontos szerepe, meggyőződésem, hogy amikor vétkezünk, az Ő elsődleges szerepe, hogy szeretettel megfeddjen és helyreigazítson bennünket, ezáltal visszairányítva bennünket az Atyához (lásd Jelenések 3:19,22). Nyilvánvaló, hogy ez a két külön-külön hangsúlyozott igazság kéz a kézben jár egymással.
Hatodszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten Törvénye dicsőséges, szent és csodálatos, és Prince Pásztor szavaival "Az igazi kegyelemtanítás megerősíti a Tíz Parancsolat által képviselt erkölcsi kiválóságot, értékeket és erényeket." Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy "A Tíz Parancsolat annyira tökéletes mércét képvisel és annyira hajthatatlan a szent követelményei terén, hogy a Galata 3:11 szerint egyetlen ember sem tud megigazulni a törvény által Isten szemében. Az Isten előtti megigazulás egyedül a Krisztusban való hit által valósulhat meg."
Isten eredeti terve szerint a Törvény rámutat a bűnünkre és a saját korlátainkra, ezzel a kereszt lábához vezérelve bennünket, ahol kegyelem és irgalom árad ránk. Sőt, mi több, "amikor Isten népe kegyelem alatt van, akkor nem csak betölti a törvény betűjét, hanem felül is múlja, vagy más szóval, megteszi azt a bizonyos másik mérföldet is."
Hetedszer, mindketten egyetértünk abban, hogy az univerzalizmus bármely formáját, vagy az elveszettek jövőbeli büntetésének a tagadását kategorikusan el kell utasítani, és egyetértünk abban is, hogy mi, akik kegyelmet kaptunk, a szívünkön viseljük az elveszettek ügyét és mindenkit el akarunk érni ezzel a dicsőséges üzenettel, azt a meggyőződést is szem előtt tartva, amit a Róma 1:16 ír, hogy elsőként a zsidókat.
Nyolcadszor, mindketten egyetértünk a helyi gyülekezet iránt való elkötelezettség és a helyi gyülekezet fennhatósága fontosságában, és tisztában vagyunk vele, hogy sok, úgynevezett kegyelem-prédikátor elszakadt mindkettőtől, a saját lelküknek kárt okozva ezzel.
A találkozónk során kifejeztük kölcsönös szeretetünket Izrael népe iránt és azt a vágyunkat, hogy megtérjenek, a hamisított kegyelemmel szemben érzett irtózatunkat, és mindketten szeretetteljes módon kihívás elé állítottuk egymást, hogy gondoljunk át bizonyos kérdéseket az Úr előtt. Végül, az aktuális különbözőségeink közepette megegyeztünk abban, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy leleplezzük mindazokat a dolgokat, amelyek meggyőződésünk szerint a hamisított kegyelem tévtanításai.
Azért imádkozom, hogy ezek a tévtanítások folyamatosan lepleződjenek le és Isten használjon bennünket abban, hogy az Ő népének a figyelmét az Ő dicsőséges kegyelmére irányítsuk, amely Jézusban jelent meg és "arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtől és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban" (Titusz 2:12 EFO). Emellett, ahol vakfoltjaim vannak, vagy rosszul értelmezem Isten Igéjét, az Úr adjon nekem kegyelmet, hogy meglássam ezeket, illetve, ahol a testvéremnek vannak vakfoltjai, vagy rosszul értelmezi Isten Igéjét, az Úr adjon neki is kegyelmet, hogy meglássa ezeket.
Biztos vagyok benne, hogy Prince Pásztort támadni fogják amiatt, hogy velem találkozott és szívélyesen fogadott, mint testvérét, és abban is biztos vagyok, hogy engem is támadni fognak amiatt, hogy ugyanígy viszonyultam őhozzá. Ezért, akik helytelennek találjátok azt, hogy ilyen beszélgetésünk volt az Úrban, arra bátorítalak benneteket, hogy imádkozzatok értünk, és ami még fontosabb, tegyétek fel a kérdést magatoknak, hogy ti is egyetértetek-e velünk az itt felsorolt pontokban, amelyekben mi egyetértünk. Ha igen, csatlakozzatok hozzánk, hogy együtt kürtöljük szét ezeket az egész egyházban.
Legyen felmagasztalva Isten igazi kegyelme; a hamisított kegyelem pedig legyen leleplezve!
