"És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk." IV.Mózes 13:34
A másik bibliai történet, ami nagy hatást gyakorolt rám, a IV.Mózes 13. fejezetében olvasható. Mózes tizenkét férfit küldött ki, hogy kémleljék ki, milyen is az Ígéret Földje, jó vagy rossz. Tízen közülük „rossz hírét vitték annak a földnek”, (IV.Mózes 13:33). Csak két kém, Káleb és Józsué rendelkezett azzal a hozzáállással, amelyet Isten elvárt.
Amikor a tizenkét kém visszatért, azt jelentették Mózesnek, hogy "Elmentünk vala arra a földre, amelyre küldöttél vala minket, és bizonyára tejjel és mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse…(IV.Mózes 13:28). Majd így folytatták: Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok erősítve vannak, és felette nagyok; sőt még Anák [hatalmas és bátor] fiait is láttuk ott. (IV.Mózes 13:29). Ez tehát annyit jelent: „A föld kiváló, de óriások vannak ott”. Az óriásoktól való félelem megakadályozta Isten embereit abban, hogy belépjenek az Ígéret Földjére. Ők csak az óriásokat látták; Istent nem vették észre.
Igazából nem az óriások jelentettek veszélyt az emberekre, hanem a hibás önképük. A saját magukhoz való rossz hozzáállásuk. Míg a szemükben mások óriások voltak, saját magukat apró sáskának látták csak.
Csak Józsué és Káleb volt az, akik megfelelően viszonyultak a földhöz. Azt mondták Mózesnek és az embereknek: "Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal.(IV.Mózes 9:30). A történet vége az lesz, hogy csak ők ketten léphettek be az Ígéret Földjére.
Isten fantasztikus tervet készített Izrael valamennyi fia számára, de egyikük sem lépett be ebbe a nagyszerű jövőbe – csak azok, akik megfelelően viszonyultak Istenhez és saját magukhoz.
„Bátran felmehetünk és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk vele” – micsoda győzedelmes szavak! Milyen fantasztikus hozzáállás!
Mindez több ezer évvel ezelőtt játszódott le, de még ma is nagyon inspiráló számomra. Lehet, hogy „döglött kutya” képed van magadról, vagy sáskának látod magad, mindkettő negatívan befolyásolja a jövődet. Ennek bizonyítékát láthattuk Méfibóseth és a tizenkét kém történetében. Teljesen mindegy, Isten mit készített számunkra, úgysem lehet a miénk, ha nem kötünk szövetséget Vele.
Isten nem negatívan áll hozzád – te se legyél negatív saját magaddal szemben. Rázd le a múltat magadról, és csak a jövőre nézz. Pál apostol mindent tökéletesen akart elvégezni, mégis azt állapította meg, bármennyit is tanult, növekedett, mégsem mondja azt, hogy 100%-ig tökéletes volna.
Igyekezz!
"Nem mondom, hogy már elértem [ezt az ideális állapotot], vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus [a Messiás]." Filippi 3:12.
A következő szakaszban Pál azzal folytatja, hogy elfelejt mindent, ami a háta mögött van, és nekifeszül annak, ami előtte van. Ezzel az alapelvvel több helyen is találkozunk a Szentírásban. Ézsaiás próféta is ugyanerre a következtetésre jutott, amikor azt mondta, „Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem.” (Ézsaiás 43:18-19)
Meggyőződésem, hogy Isten azért adta a kezedbe ezt a könyvet, mert valami újat készül cselekedni benned, az életedben. Szerintem nincs köztünk olyan ember, akinek ne kellene egy kicsit csiszolgatnia az önképén. De időbe telik, amíg megragadjuk a reményt abban, hogy Isten tartogat valamit a számunkra.
Ha saját magam számára próbálok képet alkotni arról, mennyi reménységet tartogat az Úr számomra, elegendő visszagondolnom arra a Joyce-ra, aki akkor voltam, amikor az Úr a szolgálatra elhívott. Az biztos, hogy nem olyan személyiség voltam, akire a világ azt mondta volna, hogy erre a feladatra termett. Az igazat megvallva a legtöbben egy lyukas garast sem adtak volna értem.
Annyira csodálatos és megnyugtató érzés tudni azt, hogy amikor az emberek csak a hibáinkat és gyengeségeinket látják, Isten mindig a lehetőséget látja bennünk.
Amikor Isten elkezdett arra használni, hogy mások felé szolgáljak, rengeteg rossz tulajdonságom volt. Nagyon sok finomításra volt szükségem. Őszintén szerettem Istent és mindent jól akartam csinálni, de nagyon kevés kijelentésem volt az alapelveivel kapcsolatosan. Természetesen ismertem a Tízparancsolatot, jártam a gyülekezetbe, és próbáltam „jó” lenni. Némi „jó munkát” is végeztem, és abban bíztam, hogy ez elegendőnek bizonyul majd ahhoz, hogy belépjek a „gyöngykapun”, de igazából a mindennapi életemben semmiféle sikert nem tapasztaltam.
Őszinte voltam, de az igazat megvallva igencsak szegény. Rengeteg problémám volt. Kislányként az apám szexuálisan zaklatott éveken keresztül, aminek az emléke még mindig nyomasztott. Nagyon sok személyes kapcsolatomban is sérültem, és az igazat megvallva, nem is igazán tudtam, mit jelent a szeretet.
Szégyen teli, bűntudattól terhes személyiségem a zaklatás következményeként alakult ki, ami gyakorlatilag az életem minden területére rányomta a bélyegét. Nem szerettem magamat. Nagyon rossz képet alakítottam ki magamról. „Maximálisan” bizonytalan voltam, iszonyatosan féltem mindentől. A külvilág számára úgy tűnt, mintha erős, magabiztos, független lennék, aki nem szorul rá senki segítségére, és akit abszolút hidegen hagy, ki mit gondol róla. Akik nem ismertek, azt hitték egy agresszív, pofátlan nő vagyok. De a külvilágnak mutatott kép teljesen más volt, mint a belső világom. Belül hatalmas zűrzavar volt. Isten mégis kiárasztotta rám Szent Szellemét, és tudatta velem, hogy arra akar használni, hogy mások felé szolgáljak.
Az Úr nem várt arra, hogy majd mindent szépen helyrerakok magamban, mielőtt bevon a munkába. Rögtön elkezdte a munkát velem, úgy, ahogy voltam, és Ő a felelős azért, hogy eljuttatott oda, ahol most vagyok. Ha értem megtette, miért ne tenné meg érted is ugyanezt?
Fordította: Berényi Irén
