A Szentírás azt állítja, hogy az Úr félelmére van szükségük azoknak, akik tekintélyt gyakorolnak mások felett. „Aki igazságosan uralkodik az emberek felett, aki Isten félelmével uralkodik.” (2Sám 23:3)
Két követelménye van a szellemi vezetésnek. Az első az Úr szeretete, a második pedig az Úr félelme. Amikor Jézus elhívta Pétert, hogy legeltesse a juhait, azt kérdezte tőle: „Szeretsz engem?” (Jn 21:15-19). Háromszor is megkérdezte! Azután azt mondta neki: „Ha szeretsz engem, legeltesd a juhaimat!” Az Úr szeretete és a népének szeretete elengedhetetlen. Azonban, ha csupán szeretetből próbálsz szolgálni emberek felé, előbb-utóbb azzal szembesülsz, hogy lesz, aki felé hiába próbálsz, nem tudsz szeretetet tanúsítani. Kizárólag magának az Úrnak a szeretete képes hűségben megőrizni ilyen esetben.
Az is előfordulhat, ha a szolgálatod egyetlen mozgatórugója az emberek felé irányuló szeretet, hogy előbb-utóbb arra érzel majd kísértést, hogy azt tedd, amit elvárnak tőled, és nem azt, amit Isten szeretne tőled. Ezen a ponton különbséget kell tennünk a pásztor és a béres között. A béres azt adja az embereknek, amit kérnek tőle; de a pásztor azt adja, amit Isten szeretne, hogy adjon nekik. Csakis az Úr félelme tesz képessé arra, hogy utóbbit tedd!
Nézzük meg az Úr félelmét Jézus életében és szolgálatában! Az Ézsaiás könyve 11:1-2 azt mondja Jézusról, hogy „származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. Akin az Úrnak szelleme megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek szelleme, tanácsnak és hatalomnak szelleme, az Úr ismeretének és félelmének szelleme.” A Szent Szellem sorban utolsó megnyilvánulása az Úr félelmének szelleme. Ez nyugodott meg Jézuson, az Atya egyszülöttjén. Ha bármi is világos Jézussal kapcsolatban, az, hogy Isten félelmében élt. Azt mondta az Atyjának: „én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek.” (Jn 8:29) „Én semmit sem cselekedhetem magamtól” (Jn 5:30) „A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát” (Jn 5:19).
Az Ézsaiás könyve 11:3 úgy folytatja, hogy az Úr Szelleme által Jézus „gyönyörűnek találja [gyorsan felfogja – KJV] Úrnak félelmét”. A Szent Szellem megnyugodott Jézuson, különleges érzékenységet adott neki az Úr akaratának és útjainak megértéséhez. Ha bármire is szüksége van ma az egyháznak, az pont ez az érzékenység Isten akaratának és útjainak a megértéséhez.
A Hébereknek írt levél 5:7 azt mondja Jézusról:
"Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért..."
Isten meghallgatta Jézus imáit, mert ezek az imák Isten félelmében születtek. Mi volt annak a nagyszerű bizonyítéka, hogy Jézusban megvolt az Atya félelme? Úgy hiszem, ez az igeszakasz elsősorban a Getsemáné kertre utal. Mi volt az, Jézus szavaiból, ami világossá tette az Úr félelmét? „Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lk 22:42) Amikor így imádkozol, meghallgatott Isten!
Azt is láthatjuk, hogy az Úr félelme a korai egyházban is megjelent.
A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességük vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vigasztalásában, sokasodnak vala. (Csel 9:31)
Megtapasztalták, amit a Zsoltárok könyve 2:11 ír: „Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.” Látod a kettősséget? Örülj, de az Úr félelmének tiszteletével tedd! Sosincs elválasztva e kettő, mert ha mégis megteszed, egyensúlyt vesztesz. Amikor az örömöt félelemmel egyensúlyozzuk ki – az Úr félelmével, a Szent Szellem támogatásával – akkor az egyház felépül.
Péter elmondja nekünk, miért is kell félnünk az Urat.
"És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. (1Pt 1:17-19)"
Ezeket a szavakat nem a hit nélkül élőknek, hanem keresztényeknek címezte – azoknak, akik már meg voltak váltva Krisztus vére által. Miért töltsük, mi keresztények, jövevénységünk idejét félelemmel? A megváltás ára miatt! Istennek a saját Fia vérébe került a megváltásunk. Isten a saját Fiát adta, hogy ki legyünk vásárolva bolondságunkból, tudatlanságunkból, engedetlenségünkből, lázadásunkból és büszkeségünkből.
Hiszem, hogy maga a Szent Szellem Isten ültette szívünkbe az Úr félelmét. Nem hiszem, hogy megvolt bennünk, mielőtt a Szent Szellem megtanított rá minket. De amikor a Szent Szellem által reagáltunk Isten félelmére, elkezdtük élvezni az Úr jóvoltát. Következzen három állítás az Úr jóvoltáról.
„Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal.” (Zsolt 5:13) Az Úr kegyelme olyan, mint a pajzs, ami minden oldalról körülvesz és védelmez. Teljes biztonságban vagy az Úr jóvolta alatt.
Az Úr jóvoltát – bizonyos értelemben – jól érzékelteti Isten jelenlétének felhője. A Példabeszédek könyve azt mondja, „A királynak vidám orcájában élet van; jóakarata olyan, mint a tavaszi eső fellege.” (Péld 16:15) Tehát, amikor Isten kegyelme van rajtad, a késői eső felhője alatt jársz.
A Példabeszédek könyve azt is mondja, hogy „Mint az ifjú oroszlánnak ordítása, olyan a királynak haragja; mint a harmat pedig a füvön, az ő jóakarata.” Péld 19:12) Tehát Isten jóakarata olyan, mint a késői eső, és olyan is, mint harmat a füvön. Sosem kell szellemi szárazságot átélned, ha Isten jóakarata alatt jársz.
Magaddal is viheted a felhőt és a harmatot akárhová is mész, ha az Úr jóakaratában jársz. Áldás esőjében részesítheted Isten népét. Mi lehet ennél nagyobb kiváltság?
Istennek alázatos gyermeke és szolgája, aki az Úr félelmében jár, Isten jóakaratának felhője alatt, „esőhozó” személy. Magától értetődően áldás mindenkinek, aki kapcsolatba kerül vele. Van egy jó illat körülötte, egy jelenlét van benne – valami, aminek a fedezékében jár, bárhová megy is.
Isten még mindig keresi az egész földkerekségen azokat, akiknek a szíve tökéletes iránta – azokat, akik Istenükké tették őt – azokat, akik megtanulták az Úr félelmét. Amikor ilyen személyt talál, erős Istenként mutatkozik be neki, isteni jóvoltát nyilvánítja ki felé, és általa. Legyünk ilyen emberek!
A Mester szolgálatában, üdvözlettel!
Derek Prince
Fordította: Marton Katalin
