2013. március 24., vasárnap

Rick Warren - Bibliai próféciák: Mi a valószínűségük?


„Sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.” (2Péter 1:21)

A Biblia a történelem legtöbbet olvasott könyve. Ugyancsak a legnagyobb példányszámban eladott, a legtöbb nyelvre lefordított könyv a történelem során.
Igen, és még több: Isten szava, Isten lehelete. 2Timóteus 3:16 ezt mondja: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”
Ez azt jelenti, hogy a Biblia nem csupán egy jó gondolat. Isten szava a számunkra. Az egyik ok, amiért tudhatjuk, hogy a Biblia igaz és bizalomra méltó, hogy ezer és ezer próféciája igaznak bizonyult a történelem során, vagy igaz lesz. A Biblia minden egyes próféciája pontosan úgy, ahogyan Isten előre megmondta, beteljesedett vagy valamikor a jövőben be fog teljesedni.
Egyedül Jézusról több mint 300 próféciát tartalmaz a Biblia, mindegyik legalább ezer évvel a születése előtt íródott. A Biblia előre kijelentette mikor fog megszületni, hol fog megszületni, hogyan fog megszületni. Nem volt lehetősége manipulálni a születését, hogy betöltse ezeket a próféciákat.
Azt is előre kijelentette, hogyan fog meghalni. Ezer évvel Jézus halála előtt, Dávid leírta Jézus halálát a kereszten az egyik zsoltárában. Nem használhatta a „keresztre feszítés” szavakat, mert ezt senki sem ismerte akkor. Messze korábban, mielőtt a rómaiak kigondolták volna az emberek keresztre feszítését, Dávid már leírta.
Ezt egyedül csak Isten tudhatta.

Mekkora a valószínűsége, hogy előre tudok tenni rólad 300 kijelentést, és mindegyik igaznak bizonyul? Végtelenül kicsi, le sem tudnád írni ezt a számot. Sokkal nagyobb hit kellene elhinni a Bibliai próféciák véletlen egybeesését, mint azt elhinni, hogy Isten tervezte, rendezte így.
A Biblia azt mondja: „Sohasem származott prófécia embertől, hanem a Szent Lélek adta emberi beszédként, amely Isten irányítása alatt állt.” (2Péter 1:21 – GW fordítás)
A bibliai időkben senki sem akart próféta lenni. Izraelben az volt a törvény, hogy Isten prófétájának 100 %-ban igaznak kell lennie. Ha csak egyszer is hibáztál, akkor hamis prófétának tekintettek és a büntetésed halál volt. A prófétának jobb volt, ha igaz!
És a Biblia próféciái igazak voltak – minden egyes prófécia. Megbízhatsz a Bibliában, mert minden, amit megjövendölt, igaznak bizonyult.