Tom Marshall - A kapcsolatok mint a központi kategória 1.

Valóban nehéz lenne túlhangsúlyozni a kapcsolatok témakörének fon­tos­­sá­gát. Most már látom, hogy hosszú időn keresztül úgy kezeltem ezt a témát, mint valami mellékes dolgot. Valahol a periférián he­lyez­tem el, ahol életem más emberek életével találkozott. Ma úgy te­kin­tem a kap­csolatokat, mint emberi létünk központi tényezőjét. Valós kap­cso­la­­tok hálózatában éljük le életünket, és ezektől elvágva halálra va­gyunk ítél­ve. Egy átlagember is képes minden nehézség nélkül fel­so­rol­ni vagy húszféle kapcsolatot, amelyben egyetlen nap leforgása alatt részt vesz. Mégis csak nagyon kevés időt szánunk rá arra, hogy el­tű­nőd­jünk azo­kon az alapvető dolgokon, amelyekből ezek az egy­más­ra hatások fel­épülnek.

Talán ez az egyik oka annak, hogy ezek ilyen sok gondot okoznak, mi­­vel problémáink többsége a kapcsolatokban rejlő nehézségekből ered. Házassági és családi problémák, munkahelyi, üzleti és tár­sa­dal­mi prob­lémák, vallási, faji és munkaügyi viszályok, politikai és nem­zet­kö­zi feszültségek: ezek mind-mind olyan kapcsolatokból szár­maz­nak, amelyek nem működnek. A ránk nehezedő kísértések és min­den bűn elsődleges hatása a kapcsolatok szétzúzódásában jelentkezik. A vég­­ered­­mény pedig az, amit mind a Biblia, mind a világi pszichológia el­i­de­­ge­ne­dés­nek nevez: elidegenedés vagy elszakadás Istentől, em­be­rek­től és a világtól, valamint döntés- és cselekvésképtelenség a kap­cso­la­tok­ban. Legfőbb ideje, hogy komolyan elgondolkodjunk ezen az egész témakörön. Azt javaslom, hogy kezdjük a kapcsolatok ana­tó­mi­á­­já­val és patológiájával. Ha ezt elmulasztjuk, minden jó szándékunk el­le­né­re is olyanok leszünk, mint az az orvos, aki helyére akar il­lesz­te­ni egy tö­rött lábat, vagy diagnosztizálni akar egy betegséget, anélkül hogy va­la­ha is tanulmányozta volna az emberi test anatómiáját és élet­ta­nát.

A kapcsolatok témakörének megértése azért is nagyon fontos, mi­vel Istennel való kapcsolatunkra is hatással van. Egész életem meg­vál­to­­zott, amikor évekkel ezelőtt felismertem, hogy pontosan úgy kap­cso­ló­dunk Istenhez, mint más emberekhez. Más szavakkal: mindkét te­rü­le­ten ugyanazok a részeink szerepelnek. Vannak emberek, akik azért nem tudnak szoros kapcsolatba kerülni Istennel, vagy azért nem ér­tik iga­zából, hogyan lehet felépíteni a Hozzá fűződő kapcsolatot, mi­vel nehézségeik vannak általában a kapcsolataikban, vagy egy­sze­rű­en nem tud­ják, hogyan kell ezt csinálni. Mások számára pedig szo­mo­rú, de így van , az egyház nyelvezete annyira misztikussá tette ezt az egész ügyet, hogy Isten megismerése számukra valami olyan meg­fog­ha­tat­lan dologgá vált, amit legfeljebb néhány vakbuzgó vallásos em­ber élhet át.

 Az igazság az, hogy a kapcsolatok kérdésköre a Biblia Istenre és az emberre vonatkozó egész kijelentésének szívében he­lyez­ke­dik el.

1. Isten első kijelentése teremtményéről, az emberről, így hang­zott: “Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatossá­gunk­ra”. Más szavakkal: az ember létezésének célja Isten visszatük­rö­zé­se, vagy­is életének és jellemének utánzása. De az az Isten, akit az em­ber visz­sza­tükröz, örökkévaló, végtelen kapcsolatokban létezik: Atya, Fiú és Szel­lem. A második: “Nem jó az embernek egyedül lenni”. Ezért van az, hogy az ember a Bibliában mindig kapcsolatokban je­le­nik meg. Egyedül sebezhetőek vagyunk, legnagyobb félelmünk és gyöt­rel­münk mindig a magány.

“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek, mert azok­­nak jó jutalmok van az ő munkájokból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nin­csen, aki őt felemelje.”