2013. március 21., csütörtök

Rick Warren - A Biblia tudományosan megalapozott

"Dicsérjétek őt magasságos mennyek és ti vizek az ég felett. Hadd dicsérjék az Úr nevét mert a szavával alkotta meg őket. Örök helyre helyezte őket. Törvénybe foglalta, melyet senki meg nem szeghet." (Zsolt 148:4-6 GW fordítás)

Lehet, hogy már találkoztál olyan emberrel aki azt mondta, hogy a Biblia nem tudományosan megalapozott. Na neki nem volt igaza. Vagy a Bibliát nem tanulmányozták, vagy a tudományokat. 

Isten alkotta meg a fizikai törvényeket. Azt is Ő rendezte úgy, hogy ezek a törvények és az Ő igéje ne mondjanak ellent egymásnak. 
Johannes Kepler, a híres matematikus és csillagász egyszer azt mondta, hogy "a tudomány nem más mint végiggondolni Isten gondolatait Ő utánna." Más szóval Isten megalkotta a fizikai törvényeket, mi pedig felfedeztük őket. 
A Bibliai nem tudományos kézikönyvnek készült. Nem azért olvassátok a Bibliát, hogy rakétát tudjatok építeni. A Biblia nem használ tudományos nyelvezetet. Viszont ennek ellenére a Biblia nem mutatja be hamisan a tudományokat. Az 1600 év alatt, amíg a Biblia íródott, egyszer sem mutatta be helytelenül a tudományokat. Sőt, mindig is a tudományok előtt járt. 

Például:
- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a Föld lapos. Isten viszont 2600 évvel ezelőtt, az Ézsaiás 40:22-ben azt írta, hogy Isten a Föld kereksége fölött trónol. 
- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a Föld valamin áll. A hinduk szerint a Föld óriási elefántokon állt. A görögök szerint Atlas tartotta. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy 5 oszlop tartja a Földet. A Biblia viszont nem írja, hogy a Földet bármi is tartaná. 
- Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a csillagok száma véges. Jeremiás 33:22 viszont azt írja, hogy a csillagokat meg sem lehet számlálni. 

1861-ben kiadtak egy nagyon híressé vált könyvet, amelynek az volt a címe, hogy "51 vitathatatlan tény arról, hogy a Biblia tudományosan pontatlan". Ma viszont egy olyan tudóst sem találsz a Földön aki egyetérten ezekkel a vitathatatlan tényekkel. A tudomány ugyanis mindet megcáfolta. 0
A Biblia azt mondja, hogy "Dicsérjétek őt magasságos mennyek és ti vizek az ég felett. Hadd dicsérjék az Úr nevét mert a szavával alkotta meg őket. Örök helyre helyezte őket. Törvénybe foglalta, melyet senki meg nem szeghet." (Zsolt 148:4-6 GW fordítás)
A termodinamika második törvényére nem lehet igaz, hogy ma nem működik, holnap meg igen. Mindig működik mert így igaz és mert Isten alkotta.

Az igazság sosem változik meg.