Tom Marshall - A kapcsolatok mint a központi kategória 3.

Mit jelent az, hogy kapcsolat?

Életünk minden napján érintkezésbe kerülünk másokkal, és hatást gya­ko­ro­lunk egymásra. Bizonyos kölcsönös egymásra hatások a sze­mé­lyes kapcsolatok kategóriájába esnek, de ezek egymástól lé­nye­ge­sen el­térő természetűek lehetnek. A házasság és a család például bi­zal­mas és kizárólagos, míg más kapcsolatok, mint például egy sportklub, egy egy­ház, vagy egy politikai párt tagsága nyilvános és nyitott. Van­nak ál­lan­dó kapcsolatok, melyekben rendszeresen részt veszünk, ilye­nek pél­dá­ul a munkatársainkkal való kapcsolataink, más kapcsolatok rend­szer­te­­le­nek és alkalomszerűek, mint például az orvos és a páciens, vagy a bol­tos és a vásárló közötti kapcsolat. De mi ezekben az a közös alap, amely miatt ezek a személyes kapcsolatok kategóriájába tar­toz­nak? Az itt következő egyszerű meghatározás érvényes a legtöbb kap­cso­la­tunk­ra, és kifejezi alaptermészetüket:

Kapcsolatnak nevezzük az élet kölcsönös megosztását két vagy több személy között.

Figyeld meg, hogy a kapcsolat fogalmának meghatározását az emberi kap­­cso­la­tok­ra korlátoztuk! Nyilvánvaló, hogy vannak más jellegű kap­cso­­la­tok is, mint például ember és állat között, vagy az ember és kör­nye­ze­te között, de ezek kívül esnek jelen tanulmányunk tárgy­kö­rén.

Definíciónk magában hordoz néhány fontos megállapítást:

1. Kölcsönösség

Ahhoz, hogy két ember között kapcsolat jöhessen létre, mind­ket­tő­jük­nek hozzá kell járulniuk valamivel, bele kell fektetniük valamit a kö­zöt­­tük zajló kölcsönhatásba. Nem lehet senkivel teljesen egyoldalú kap­­cso­la­tod, valamilyen módon mindkét félnek részt kell benne ven­nie. Egy filmsztár rajongói klubjának tagja bálványozhatja kedvencét, is­­mer­het intim részleteket életstílusáról, ízléséről és véleményéről, sza­bad­­idejének legnagyobb részét a klubban töltheti, hogy ér­dek­lő­dé­sét kie­légítse, de ha bálványa még csak nem is ismeri őt, akkor min­den igye­kezete ellenére sincs vele kapcsolata.

Annak, amivel a felek hozzájárulnak a kapcsolathoz, nem kell fel­tét­­le­nül megegyeznie, sem jellegében, sem mértékében. Egy vál­lal­ko­zás­­ban a munkavállaló idejével, képességeivel és igyekeze­té­vel, mun­ka­­a­dó­ja pedig pénzével, útmutatásaival és a munkához szük­sé­ges esz­kö­­zök biztosításával vesz részt. Kapcsolat áll fenn közöttük. A tanár is­me­­re­te­it, tapasztalatait és a tantárgy iránti lelkesedését osztja meg ta­nít­vá­­nya­ival, míg a diákok figyelmükkel, kérdéseikkel, erő­fe­szí­té­se­ik­kel és a vizsgákon elért eredményeikkel járulnak hozzá a tanár és az osz­tály közötti kapcsolathoz. Vannak helyzetek, amikor úgy tűnik, hogy csak az egyik fél ad, például az anya és az újszülött kap­cso­la­tá­ban, de min­den anya megmondhatja, hogy a csecsemő is hozzájárul a kap­cso­lat­hoz.

A kölcsönösségnek vannak további vonzatai is. A kapcsolat nö­ve­ke­dé­sé­ért és fejlődéséért mindkét felet felelősség terheli. Ha egy kap­cso­lat összeomlik, biztos lehetsz abban, hogy mindkét fél hibás, és az össze­tört kapcsolat helyreállításában is minkettőjüknek fel kell vál­lal­ni­uk azokat a terheket, amelyek elhozzák a kívánt eredményt. Egy kap­cso­­lat soha nem maradhat fenn, ha egyoldalú, szinte soha nem om­lik össze csak az egyik fél hibájából, és egészen biztos, hogy soha nem le­het egyoldalúan helyreállítani.