Tom Marshall - A kapcsolatok mint a központi kategória 4.

2. Az élet megosztása


Amikor azt mérlegeljük, mit is jelent valójában egy kapcsolat, akkor még érzékenyebb területre merészkedünk. Miből áll egy kapcsolat? Pusz­­ta cselekvéssorozatból, külső kölcsönhatásokból, vagy van benne va­la­mi több?


Bemégy egy üzletbe, az eladó azonnal kiszolgál, elveszi tőled a pénzt, és ezt mondja: "Köszönöm”. Úgy érzed magad, mintha egy pénz­­be­do­bás­ra működő géppel állnál szemben. Bemégy egy másik bolt­­ba, az eladó kiszolgál, elveszi tőled a pénzt, és így szól: “Kö­szö­nöm”. Most viszont azt érzed, hogy elfogadnak, értékelnek és tisz­tel­nek téged, az a benyomásod támad, hogy ez a vásárlás értelmet ad egész napi munkádnak. Szavamat adom, hogy ebbe az üzletbe máskor is szívesen visszatérsz. Mi volt a különbség? Az, hogy az egyik eladó a szol­gálatkészségét vitte bele a kapcsolatba, míg a másik saját magát. De mindez vajon mit jelent?

Az a tény, hogy mi testben élő, testet öltött szellemi lények va­gyunk, hozzásegíthet minket ennek megértéséhez. Lényünk igazi szíve a szellem. A test szellem nélkül halott, egy hulla, amint azt Jakab írja ne­­künk levelében. De mivel mi szellemi lények vagyunk, életünket szel­­­le­münk­ben éljük meg. Például: emlékszel még, milyen volt az, ami­­kor utoljára beszélgettél valakivel, és minden a helyén volt? Rá tud­­ta­tok egymásra hangolódni, azonos hullámhosszon voltatok, vagy mond­­ha­tod úgy, ahogy akarod. Emlékszel még, hogy érezted magad ez­­u­tán? Elevennek, jókedvűnek, izgatottnak, és valamilyen módon be­tel­­je­sült­nek. Az történt, hogy megérintetted a másik ember szellemét. A szellem szellemből táplálkozik. Emlékezz vissza arra is, amikor be­szél­get­tél valakivel, és egy láthatatlan fal volt közöttetek! Csak sza­va­kat, üres frázisokat, vagy érveket váltottatok egymással. Hogyan érez­ted magad ezután? Unott, üres, fáradt, vagy feszült voltál. Az történt, hogy kinyújtottad kezed egy másik szellem felé, de elutasításban ré­sze­sül­tél.

Az élet megosztásának része az emberi szellemek közötti köl­csön­ha­tás is. Vannak emberek, akik ezt minden nehézség nélkül meg­te­szik, magától értetődik, hogy kapcsolataik tele vannak élettel, és min­den csak úgy vibrál körülöttük. Mások szegényes teljesítményt nyúj­ta­nak ezen a területen, vagy mint életem deléig én magam is egyál­ta­lán nem tudják, hogyan kell ezt csinálni. Ezekben az emberekben gyak­ran mély vágy él tartalmas kapcsolatok után, de valamiért soha nem sikerül ilyen kapcsolatokat létrehozniuk, és fogalmuk sincs, mi­ért. Ők soha nem tanulták meg, hogyan kell szellemükben kinyúlni má­sok felé, ezért nem tudják megosztani magukat másokkal. Ez nem sze­mé­lyi­ség vagy vérmérséklet kérdése, nem attól függ, hogy valaki extro­ver­tált vagy introvertált-e. Egy extrovertált ember be­le­pusztulhat bel­ső ma­gá­nyos­­ságába, bármilyen sokat lármázik és beszél, mivel nem tud meg­érin­teni másokat, és mások sem tudják őt megérinteni. Az igazi sze­mé­lyi­ség a kifelé mutatott kép mögé van zárva, vagy a ját­szott szerep mö­gött rejtőzik. Egy introvertált ember talán csendesen lép be egy tár­sa­ság­ba, lehet, hogy észre se veszi senki, de az első em­ber, aki szóba áll ve­le, ki akarja sajátítani őt magának, mivel egy va­ló­sá­gos sze­mé­lyi­ség­gel találkozik, egy olyan emberrel, aki őt is arra kész­te­ti, hogy az igazi ar­cát mutassa. Erre a szempontra ta­nul­má­nyunk­ban még többször visszatérünk.