Peter Horrobin - Hogyan lépnek be a démonok 1.

1.         A generációs vonal

Van sok olyan igehely, amelynek üzenete nagyon népszerűtlen. Az egyik ilyen szakasz a 2Mózes 20:5: „Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban a harmadik vagy a negyedik nem­ze­dékig”. Miért? – teszik fel sokan a kérdést. – Ez nem igazságos. Elvégre nem azt mondja Je­re­mi­ás, hogy a fiak foga a továbbiakban már nem fog megvásni attól az egrestől, amit a szüleik meg­ettek? (Jeremiás 31:29).

Rendkívül erőteljes és heves kérdéseket és indulatokat válthat ki az emberekből az, amikor elő­ször találkoznak azzal a lehetőséggel, hogy őseik bűnei miatt démonizáltak lehetnek. Ennek el­le­nére ez a tanítás sok ember számára a hajnal világosságát jelenti. Hosszú idő után végre hal­la­nak egy hiteles magyarázatot problémáikra, amelyeket oly sok éven keresztül el kellett vi­sel­ni­ük, és gyakran első ízben hallanak olyan üzenetet, amely magában hordozza a megoldás re­mény­ségét.

Az ellenérvek megcáfolása

Vizsgáljuk meg tehát annak néhány okát, amelyek miatt az emberek ezt a tanítást tévesnek, vissza­tetszőnek tartják, vagy azt állítják, hogy napjainkban már nem érvényes.

a)           Ez a tanítás a törvényben szerepel. Mi a kegyelem korában élünk, nem a törvény alatt, és ezért nem vonatkozik a keresztény korban élő hívőkre.

Ez azonban a Tízparancsolat része, amelyet Isten Mózes által adott népének, és örök időkre szól. Jézus egyértelművé tette, hogy a törvényből semmi el nem múlik, amíg az egész be nem tel­jesedik (Máté 5:18), ami csak Krisztus visszajövetele után fog megtörténni. Ezért mi továbbra is olyan időben élünk, amikor a törvény érvényben van.

Amikor azonban ezt állítjuk, világosan különbséget kell tennünk azon törvények között, ame­lyek étkezésekre vagy a ceremóniákra vonatkoztak, amelyek kizárólag a zsidó imádási szer­tar­tá­saival kapcsolatosak és amelyeket Isten az Új Szövetségben eltörölt (Márk 7:19; Apostolok cselekedetei 10:14-15), valamint az erkölcsi törvények között, amelyeket az Új­szö­vet­ség megerősített és amelyek még ma is érvényesek (Máté 5:27-28; Márk 7:21-23).

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az erkölcsre és a viselkedésre vonatkozó alapvető pa­ran­cso­la­to­kat. Ha elkezdünk válogatni ezek közül, hogy melyek érvényesek ma ránk nézve, hol fogunk meg­állni? Ha elutasítjuk azt a parancsolatot, amely következményeket is tartalmaz a gyer­me­kek­re nézve, ha megszegik azt, akkor nem kellene elutasítanunk ugyanennek a parancsolatnak a má­sik oldalát is, amely áldásokat ígér azoknak a gyermekeknek, akik egy istenfélő családban szü­letnek? Vagy nem kellene elutasítanunk az olyan parancsolatokat, mint „Ne paráználkodj”?

Ha ezen parancsolatok bármelyikét elfogadjuk, akkor valamennyit el kell fogadnunk, és aztán meg kell birkóznunk a következményekkel, és hinnünk kell, hogy Isten a mi javunkra illesztette be azokat a törvénybe. Lehet, hogy a kegyelem korában élünk, de ez nem jelenti azt, hogy a Jézus után született összes ember üdvösséget nyer. Továbbra is alkalmazni kell a bűn ellen felírt or­vosságot. Ha valaki úgy dönt, hogy nem hisz Jézusban, akkor hiába hivatkozik a kegyelem korára, semmi sem változtathat örökkévaló sorsán.

Az a tény azonban, hogy a kegyelem korában élünk, magában hordozza azt, hogy az atyák bű­nei­nek a gyermekek életében jelentkező következményeivel a kereszt által le lehet számolni. Mert annak a büntetésnek az útján gyógyulhatunk meg, amelyben Jézus részesült. De amint a ke­reszt munkáját személyesen alkalmazni kell minden egyes hívő életében, ugyanúgy a gyógyulás és a szabadulás munkáját is alkalmazni kell azoknak az életében, akikben kárt okoztak őseik bűnei. Ez nem fog automatikusan megtörténni.

Nem csoda, hogy Jézus a prédikálás mellett a gyógyítás és a szabadítás szolgálatával is meg­bíz­ta az egyházat. Tudta, hogy a gyermekek, akiket annyira szeretett, csak akkor fognak az általa ki­vívott szabadságra eljutni, ha az egyház a teljes üdvösség szolgálatát végzi.