(6,4) Ez a vers a „Semá" (halld) héber szóval kezdődik; az egész verset mint Izráel hitvallását ismerik. A semá a héber vallásgyakorlatban magába foglalja az 5Móz 6,4-9; 11,13-21 és 4Móz 15,37-41-et. A „semá" a zsidók egyistenhitét hangsúlyozza ki. Állítólag Mózes megparancsolta, hogy a „semát" naponta kétszer kell elolvasni („mikor lefekszel és mikor fölkelsz"), és a zsidók ezt minden időben isteni rendelésnek tekintették. A héber szövegben ennek a mondatnak első és utolsó szavát vastag betűvel írták. Zsidó hagyomány szerint ez azt jelentette, hogy ezeket a fontos szavakat ki kell emelni, érthetően kell kiejteni és nem hadarva.
(6,5) A szeretet fogalma az 5Mózes egyik nagy témája. Először Isten kijelentését olvassuk népe iránti szeretetéről (5Móz 7,7; 10,15; 23,5-6); azután Isten buzdítását, hogy népe szeresse Őt egész lényével (5Móz 6,5; 10,12; 11,1.13.22; 19,9; 30,6.16.20); és végül arra inti őket, hogy szeressék a köztük levő jövevényt (5Móz 10,19). Urunk, mikor a sadduceusokhoz szólt, így foglalta össze mindezeket a korábbi parancsolatokat: „Ez az első és nagy parancsolat" (Mt 22,34-40; Márk 12,28-34, ahol hivatkozik a 3Móz 19,18-ra is. Vö. Lk 10,27).
(6,23) A megváltást mindenkor a megszentelődésnek és a kegyelemben való növekedésnek kell követnie. Az Isten nem azért „hozott ki” bennünket, hogy a pusztában vándoroljunk.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
