Beszédüket végezve látám álmomban, hogy egy iszapos mocsárhoz érkezének, mely szintén a síkság közepette vala, s miután nem vigyáztak, hirtelen mind a ketten beleestek. A mocsár neve Csüggedés volt. Egy darabig csak evickéltek benne s Keresztyén már kezdett a hátán levő teher miatt az iszapba süllyedni.
Ah, így szólott Hajló, nos hát hol vagy Keresztyén szomszéd? Valóban magam sem tudom, válaszola Keresztyén. Erre Hajló haragra gyúlt s bosszúsan mondá társának: Ez ama boldogság, melyet nekem ígértél? Ha már a kezdete is ily gonosz, mit várhatunk még attól, mi ez és utazásunk vége között van? Csak éltemet menthessem meg, miattam bírhatod magad ama dicső országot. S e szavakkal minden erejét egy-két ízben összeszedvén, kiszabadult a mocsárból és az iszap azon oldalán, mely házához legközelebb feküdt, gyorsan elsietett, s Keresztyén nem látta többé.
Keresztyén magára hagyatott s ide-oda evickélt Csüggedés mocsarában, de mindig a mocsár azon oldala felé igyekezett, mely házától távol s a szoros kapuhoz legközelebb feküdt; ez sikerült ugyan neki, de még sem bírt belőle kijönni a hátára nehezedő teher miatt. Egy embert láték álmomban hozzá jönni, ki Segítő nevet viselt, ez kérdezte tőle, mit csinál ott?
Uram, szólott Keresztyén, egy Evangelista nevű ember mondotta, hogy ezen úton menjek, s azon szoros kapu felé utasíta, hogy a következendő haragot elkerülhessem, és amint arra mentem, beleestem ide.
Segítő. De hát miért nem ügyeltél a nyomra (Máté 7,7.8; Ján 14,6; Ésa 35,8)?
Keresztyén. A félelem annyira szorongatott, hogy a legközelebbi útnak vágtam s így estem ide.
Segítő. Add ide kezedet; oda nyújtotta, mire kihúzta és felállítá a kősziklára az ő lábait s biztatta, hogy folytassa tovább útját (Zsolt 40,3).
Ekkor magam hozzá menék ahhoz, ki őt kihúzta s mondám: Uram, mért nem tétetik járhatóvá azon út, mely Romlás városától a szoros kapu felé vezet, hogy a szegény utasok biztosabban juthatnának oda. Ő így felelt nekem: ezen iszapos mocsárt nem lehet soha járhatóvá tenni. Azon posvány ez, melybe mindennek mocska és tisztátalansága, mint mely a bőnről való meggyőződéssel mindig együtt jár, – ömlik, s épp ezért nevezik Csüggedés mocsarának. Mert mihelyest a vétkes az ő elveszett állapotának tudatára ébred, lelkében bizonyos félelem, kétely s kínos aggály támad, melyek mind együttesen itt rakódnak le, s épp ez az oka e hely rosszaságának.
A Királynak nem tetszik, hogy ezen hely ily veszélyes maradjon (Ésa 35,3.8). Munkásai, királyi mérnökök vezetése alatt, már több évszázad óta fáradoznak, hogy e darab földet, hacsak lehetséges, járhatóvá tegyék. Sőt tudom, hogy itt legalább húszezer, sőt millió szekér üdvhozó tanítás elnyeleték, melyeket minden évszakokban a királyság minden részeiből hordottak össze (s hozzáértők állítják, hogy ezek voltak a legjobb módszerek, e hely jó földdé változtatására). Ha tehát lehetett volna, itt már lenne út. De mindazok dacára, amiket tevének, ez még mindig Csüggedés mocsara.
Jóllehet a törvényhozó vezetése alatta mocsáron keresztül jó és biztos ösvény rakatott; de azért olyankor, midőn a mocsok kidagad, ami rendesen időváltozáskor szokott történni, könnyen el lehet téveszteni a csapást. S ha észreveszik is az emberek, fejük szédülése miatt mégis könnyen félre léphetnek, s az iszaptól rútul bemocskoltatnak, az előttük levő nyomok dacára. De amint az ember a szoros kapuig hatolt, a föld azonnal jó.
Láttam most álmomban, hogy Hajló hazaérkezett; s szomszédjai csakhamar meglátogatták. Némelyek visszatéréséért eszes embernek mondották, mások esztelennek, hogy Keresztyénnel együtt oly veszélybe rohant, mások kigúnyolák gyávaságát, mondván: valóban ha már egyszer, miként te is, belefogtunk volna, nem lettünk volna oly gyávák, hogy utunkat csekély akadályok miatt abbahagyjuk. Ott ült azután Hajló fejlecsüggesztve közöttük, de végtére összeszedte magát, s akkor mindnyájan felhagytak további ingerelgetésével, s háta mögött kezdtek szegény Keresztyénen nevetgélni. Ennyit Hajlóról.
