(18,1) Siló Efraim törzsének kiosztott területen feküdt. Bételtől északra kb. tizenöt kilométerre egy dombon épült (vö. Bír 21,19), kiemelkedő és némileg központi helyen. A szent sátort egy időre itt helyezték el (Józs 18,1; 19,51; Bír 18,31). Ebben az időben a szent sátornak ajtófélfái és ajtói voltak, és „templom"-nak nevezték (1Sám 1,9; 3,3). Bár ebben az időben nem olvasunk Siló pusztulásáról (1Sám 4), de megrendítő lehetett, amikor ez megtörtént Izráel fiainak gonoszsága miatt (Zsolt 78,60; Jer 7,12.14; 26,6).
(22,10) Az a tény, hogy csak egy oltárnál áldozott az egész nép már ezekben a kezdeti időkben is, határozott bizonyíték egyes kritikusok ama téves állításával szemben, hogy istentisztelet először a Jósiás-féle reformáció idején összpontosult Jeruzsálemben (2Kir 22,8-20).
(23,2) Józsué utolsó tanácsait hasonlítsuk össze azzal, amit Mózes az 5. könyvében, különösen a 31-33. fejezetekben mondott. Mint Mózes, úgy Józsué is emlékeztette Izráelt Isten múltbeli áldásaira, az állandó engedelmesség fontosságára, és serkentette az egész föld meghódítására. Óva intett a pogány istenek tiszteletéből fakadó veszélyekre, és attól, hogy világi szövetséget kössenek a pogány nemzetekkel. Izráel minden eltávolodását Istentől azonnali ítélet fogja követni. Józsué utolsó beszéde azzal a megindító felhívással zárul, hogy válasszák az Urat, csak neki szolgáljanak, és azzal a figyelmeztetéssel éri el tetőfokát, hogy vessék el az idegen isteneket, amelyek köztük vannak (Józs 24,23). Megrázó bizonyítéka ez a felszólítás annak, hogy Izráelben elkezdődött már az elszakadás. Józsué kérésére Izráel kész volt igennel válaszolni, de Józsué és a hűséges vének halála után ezt az ígéretet tragikus módon elfelejtették.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
