Flaisz Endre: A halál fullánkja 8.

Mielõtt azonban megválaszolnánk ezeket a kérdéseket, elõtte vegyünk egy másik példát is, amely ugyan közvetlenül nincsen benne a Bibliában, de az emberek sokszor megkérdezik. Mi lesz az örökkévaló sorsa az utolsó ítéletben mondjuk annak a középkorban élt óceániai bennszülöttnek, aki a maga módján jó ember akart lenni, és egész életében igyekezett a lehetõ legjobban megfelelni valamennyi törzsi elõírásnak és szokásnak, de történetesen nem járt a lakóhelyén egyetlen misszionárius sem, ezért önhibáján kívül úgy halt meg, hogy soha nem hallott a Bibliáról, azt sem tudta, kicsoda Jézus Krisztus, és ezért természetesen meg sem tudott térni. Hogyan lehet Isten mégis igazságos, ha kárhoztató ítéletben részesíti ezt az embert? Mit fog válaszolni Isten, ha az utolsó ítéletkor ez a személy netán azt mondja neki, hogy õ nem tehet arról, hogy nem tért meg, és ezért igazságtalannak érzi a kárhoztatását? Általános elvként a Biblia megfogalmazza, hogy ilyen esetben is kárhoztató ítéletben fog részesülni az ember az utolsó ítéletkor, mivel a teremtett világból és önnön lelkiismeretébõl minden embernek magától is fel kellett volna ismernie Isten létét, természetét és törvényeit, s hogy ezt senki nem tette meg, ennek oka az átöröklött bûnben van, és egyedül a mi felelõsségünk (Róm 1:18–25). Ádám bûne miatt az egész emberiség elkárhozása jogszerû lenne Isten szemében.

Ezekre a kérdésekre a válasz tehát az eredendõ bûnben keresendõ. Az eredendõ bûnt lényegében egy szerzõdésszegésnek kell felfognunk: „De õk, mint Ádám, áthágták a szövetséget.” (Hós 6:7) Isten Ádám személyében az egész emberiséggel szerzõdést kötött Édenben, amint egy államfõ az egész népet képviselni szokta egy szerzõdés aláírásakor. Azt a szellemi elvet, hogy az idõ fölött álló, örökkévaló Isten a vele szövetségre lépõ személyben benne látja a leszármazottait is, a Zsidó 7:9–10 mondja ki Ábrahámmal és Lévivel kapcsolatban: „És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitõl is, a tizedszedõtõl, mert õ még atyja ágyékában volt, amikor Ábrahámnak elébe ment Melkicedek.”

Eszerint amikor Ábrahám Melkicedeknek tizedet adott, akkor Isten szemében Ábrahám majdani dédunokája, az akkor még meg sem született Lévi is tizedet adott Melkicedeknek. Lévit tehát Isten az örökkévalóság távlatából úgy tekintette, mint aki már benne volt Ábrahám ágyékában a Melkicedekkel történt találkozáskor. Ábrahámhoz hasonlóan Isten az Ádámmal való szövetségkötéskor Ádámban is benne látta a leszármazottakat, vagyis ezúttal az egész emberiséget – mint ahogy egy államfõ által aláírt nemzetközi szerzõdés az egész államra és a következõ államfõkre is kötelezõ a diplomáciában. Amikor Ádám vétkezett, Isten szemében mi is mindannyian vétkeztünk õbenne, vele együtt.