(23,7) Bálám jövendöléseiben Isten népe felől tesz bizonyságot, és nem hozzájuk szól. Az isteni bizonyságtétel a megváltott nép helyzetéről beszél, a „fölemelt" kígyóra és a megütött sziklából folyó vízre tekintve (4Móz 21,5-9; 20,11). Állapotuk erkölcsileg rossz volt, és emiatt Isten fegyelmezése alatt álltak, de nem az ítélete alatt. A „fölemeltetett" Krisztus (Jn 3,14-15) által a hívő ember helyzete örökre biztos és tökéletes lett, állapota miatt azonban szüksége van az Atya fegyelmezésére (1Kor 11,30-32; Zsid 12,4-10); miközben „Isten velünk" van minden ellenség között (Róm 8,31). (26,51) Vö. a 4Móz 1,46-tal. Az ott említett 603 550 felnőtt, Káleb és Józsué kivételével mind elveszett a pusztában. Izráel fiainak száma itt mégis 601 730, tehát csak 1820 fővel kevesebb.
(28,4) Szó szerint a „két este közt", ami a zsidóknál azt jelentette, hogy a dél után és az est beállta között, abban az időben, amikor a napi két áldozat közül a másodikat áldozták. Josephus szerint a páskabárányt a kilencedik és tizenegyedik óra között ölték meg, azaz du. 3 és 5 óra között (vö. 2Móz 12,6, „estennen" - azaz két este között). Így Urunk halála kilenc óra körül (Mt 27,45) megegyezik a páskabárány feláldozásának, valamint a naponkénti második áldozatnak időpontjával.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
