Hadd mondjak el egy példát a saját tapasztalatomból. Bizonyos idővel ezelőtt eltökéltem, hogy a Szentírás alapján megtalálom a módját, hogy miképpen kell bánni az anyagiakkal. Hittem, hogy Isten olyan pénzügyi rendszert működtet, amelyet a legtöbb keresztény nem ismer. Ez nyilvánvaló volt az apám életéből. A szüleim elhatározták a házasságkötésükkor, hogy hátralevő életükben tizedet fizetnek a bevételükből. Nagyon keveset tudtak arról, hogy az anyagiak terén milyen módon vethetik a bizalmukat Istenbe.
Apám a munkavégző képességére hagyatkozott. Kiváló üzletkötő volt, és Isten megáldotta a vállalkozását. Amikor szolgálatba léptem és tanulmányozni kezdtem Isten Igéjét, azt olvastam, hogy hozzuk a tizedet a tárházába, és Ő megnyitja a menny csatornáit (a Mal.3,10 angol bibliafordítása szerint: a menny ablakait). Azonban csak rá kellett néznem az apámra, és láthattam, hogy az ő életében ez nem működik. Bár nagyon jó életkörülményeket teremtett, de minden fillérért megdolgozott!
Így hát kutatni kezdtem, és megkérdeztem az Urat, hogy mi ennek az oka. Isten többek között a kevélységet mutatta, ami a legtöbb üzletemberben megvan, különösen azokban, akik keményen dolgoznak, akárcsak az apám. Ő bizony semmit sem fogadott el; ha valaki adhatott, az csakis ő volt! Ha Isten valamiképpen meg akarta ajándékozni, csak az üzleten keresztül tehette, mert amikor valaki adni próbált neki, apám kényelmetlenül érezte magát és zavarba jött. Ez nem jó dolog. Isten megmutatta nekem, hogy a legtöbb üzletember egyszerűen a kevélysége miatt nem képes ajándékot elfogadni.
Egy alkalommal összejövetelre készülve éppen szellemben imádkoztam nyelveken, amikor az Úr szólt a szívemhez. Ezt mondta: "A tizedről akarom tanítani ezeket az embereket." "Hogy érted ezt? Arról én se tudok semmit!"- kérdeztem. Csak annyit tudtam, hogy a "tized" szó tíz százalékot jelent! Azért fizettem be, mert otthon és a gyülekezetben erre tanítottak. (Két dolgot tudtam: hogy üdvösségem van, és hogy tizedet kell fizetnem. Évente ötven prédikációt hallottunk az üdvösségről, a maradék kettőt meg a tizedfizetésről!) Folytattam az imádkozást, és az Úr egyre csak a tized témáját hozta elém. Végül azt mondtam neki: "Ha azt akarod, hogy a tizedről tanítsak, először engem kell oktatnod." Így felelt: "Lapozz az Igében oda, ahol először beszélek róla. Megmutatom neked, hogy mi a tized lényege." Így hát elmélkedni kezdtem ezeken az Igéken. Elolvastam egy szakaszt, aztán behunytam a szemem, és Istenre figyeltem. Ha a gondolataim elkalandoztak, visszatértem a Bibliához, és újra meg újra elolvastam, gondolkoztam rajta, és még erősebben figyeltem Istenre. Szükséges, hogy időt fordíts Isten hallgatására; ez a sikered ára!
Hajlandó vagy kifizetni?
Miközben közösségben voltam Isten Igéjével, kezdtem rájönni bizonyos dolgokra. Isten az Igébe csomagolta be a rendszerét, az Igébe rejtette el, és az elmélkedés a kulcs a titokhoz. Ez azért van így, hogy a Sátán ne tehesse rá a kezét. (Ebben a könyvben később még megosztok veled néhány titkot a tizedfizetéssel kapcsolatban.) Egyszer arról a történetről elmélkedtem, a mikor Péter olyan halat fogott, amelyiknek pénzérme volt a szájában. Rájöttem, hogy ez egy pénzügyi manőver volt, és úgy döntöttem, kikutatom, hogy Istennek mi erről a mondanivalója. Vagy ötvenszer elolvastam a történetet, de minden alkalommal falba ütköztem! Annyit értettem az egészből, hogy Péternek adópénzre volt szüksége, ezért Jézus horgászni küldte, mire ő a kifogott hal szájában megtalálta a szükséges összeget.
Néha órákat töltöttem azzal, hogy képzeletben újra és újra lepörgettem a jelenetet, azután az Úrhoz fordultam: "Uram, tudom, hogy valahol itt van a kulcs elrejtve, és én hit által igénylem a kijelentést!" Míg végül, egy nap fogtam a Bibliámat ima közben, felütöttem ennél a résznél, és még egyszer elolvastam. És akkor megakadt a szemem valamin, amit már azelőtt is nagyon sokszor olvastam. Az utasításon, amit Jézus Péternek adott: "Az első hal szájából vedd ki a pénzt." Ekkor megszólalt az Úr a szívemben: "Fiam, ne láncolj engem az anyagiakhoz. Én a halakkal is éppúgy tudok bánni, mint a pénzzel." Megértettem, hogy hol hibáztam! Arra az egy halra összpontosítottam, sőt, én Péter helyében kirántottam volna az érmet a hal szájából, elrohantam volna, hogy kifizessem az adót, majd rádöbbentem volna arra, hogy nincs mit ennem. Rövidlátó módon még a halat is visszadobtam volna, és a további fogással sem törődtem volna. Pedig, ha volt első hal, akkor volt második is, és még több is. Péter halászatból élt; nagyon jól tudta, hogyan kell a zsákmányt értékesíteni. Nyilvánvaló, hogy Jézus megint megtöltötte hallal a csónakját. Az is lehet, hogy én ennivalót vásároltam volna a pénz egy részén, az adót pedig továbbra sem tudtam volna kifizetni.
Eszembe jutott, hogy abban gyakoroltam a hitemet, hogy Isten az autóra való pénzt fogja előteremteni, holott abban kellett volna hinnem, hogy magát az autót adja meg! Az Úr ezt mondta: "Így van. Arra a szűkös kis pénzforrásra korlátoztál engem." Aztán valami olyat mondott, amit sohasem fogok elfelejteni: "Fiam, ha egy tehenet vezetek hozzád pénzeszsákkal a nyakában, az ég szerelmére, fejd meg, mielőtt hazaküldöd!" Az Úrnak roppant humorérzéke van, de csak azóta szereztem erről tudomást, amióta időt töltök Vele, és elmélkedem a beszédén.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
