2014. július 30., szerda

Derek Prince - Isten titkos terve kibontakozik - A kereszt érvénytelenítette a Sátán követeléseit

I. Bevezetés

Ézs. 53:6. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az õ útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét õ reá veté.

— A kereszten Jézus magára vette mindazt a gonoszt, amit mi érdemeltünk volna, hogy megkaphassuk mindazt a jót, ami Őt illeti.


II. A kereszten végbement helycsere vonatkozásainak folytatása és befejezése:

A. Róm. 6:6. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk õ vele megfeszíttetett, hogy megerõtelenüljön a bûnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bûnnek.

— Tudva azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek. A csere itt az ó ember és az új ember között történik meg

1. Az „ó ember” arra a természetre utal, amelyet mindegyikünk Ádámtól örökölt, amelyet úgy is nevez, hogy „a test”, „a bűn teste”, „az érzéki bűnök teste”. 
(lásd: Róm. 8:10. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van,] jóllehet a test holt a bûn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért.
Kol. 2:11. A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bûnök testét a Krisztus körülmetélésében;

Gal. 5:17–24. Mert a test a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. Ha azonban a Szellemtől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek [ezek]: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyûlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekrõl elõre mondom néktek, a miképen már ezelõtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek. De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.)
2. Efé. 2:2–3. Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegõbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:

— „Természet szerint haragnak fiai voltunk”, mivel mindannyian az „engedetlenség (lázadás) fiai” vagyunk

3. Gal. 2:15. Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bûnösök.

— Ugyanez a kifejezés, „természet szerint” utal arra, hogy Péter és Pál természetes születés által zsidók voltak

4. Efé. 4:20–22. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust; Ha ugyan Õt megértettétek és Õbenne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban: Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;

— Az „ó ember” meg van romolva, ezért le kell „vetkőzni”

5. Máté 3:10. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tûzre vettetik.

— Az evangélium fejszéje ennek a fának a gyökerére van vetve

6. Máté 7:18–19. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tûzre vettetik.

— A romlott fa nem képes jó gyümölcsöt teremni. Nem lehet javítgatni, hanem ki kell vágni.

7. Efé. 4:24. És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.

— A régi lázadó természet ki lett vágva (ki lett végezve a kereszten) Krisztusban, a helyén most az új ember él a hívőben (vesd össze: Kol. 3:9–10. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az õ cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új [embert,] melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt:)

8. Kol. 1:27. A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsõségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsõségnek ama reménysége.

— Ez az „új ember” Krisztus bennetek

9. Gal. 2:20. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

— Személyes megvallásom: „Én” meg vagyok feszítve, „Krisztus” él most bennem

10. Kol. 3:11. A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.

— Minden régi korlát, akadály megszűnt, eltöröltetett

11. 1 Pét. 1:23.Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.

1 János 3:9. Senki sem cselekszik bûnt, a ki az Istentõl született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bûnt, mivelhogy Istentõl született.

— Az a természet, amelyet Isten Igéjének romolhatatlan magja hozott létre bennem, képtelen a bűnre


1 János 5:4, 18. Mert mindaz, a mi az Istentõl született, legyõzi a világot; és az a gyõzedelem, a mely legyõzte a világot, a mi hitünk.
Tudjuk, hogy valaki Istentõl született, nem vétkezik: hanem a ki Istentõl született, megõrzi magát, és a gonosz nem illeti õt.

— Ezt az új természetet nem tudja a világ legyőzni, sem az ördög nem képes hozzáférni

II. A kereszt megváltoztatta a Sátán helyzetét

A. Krisztus munkája a kereszten lehetővé tette az ádámi faj tagjainak, hogy megigazuljanak, elnyerjék Isten jóindulatát és belépjenek az Istennel való közösségbe.

1. Azoknál, akik ezt elfogadják, a Sátán elveszti egyik legerősebb fegyverét, amit Isten és az ember ellen használt

2. Isten, anélkül hogy erőszakot követne el igazságán, most szabadon megbüntetheti a Sátánt és az angyalait, de megbocsátást adhat Ádám leszármazottainak, mindazoknak, akik megtérnek és a hitüket Krisztusba vetik.

B. János 12:31. Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme.

— A kereszten a világ büntetése Jézust érte, és a Sátán így „kiűzetett”

C. Kol. 2:15. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, õket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.

—Isten megfosztotta a Sátán fejedelemségeit és hatalmasságait fegyvereiktől

D. Lukács 11:21–22. Mikor az erõs fegyveres õrzi az õ palotáját, a mije van, békességben van; De mikor a nálánál erõsebb reá jövén legyõzi õt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és a mit tõle zsákmányol, elosztja.

— A kereszt által Krisztus három dolgot végzett el:

1. Legyőzte a Sátánt

2. Megfosztotta a Sátánt fegyvereitől (nem vádolhatja többé Istent és az embert)

3. Helyreállította azokat az áldásokat, amelyeket a Sátán elrabolt az ádámi fajtól

E. Zsolt. 69:5. Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!

— A kereszten Jézus visszaadta, amit a Sátán elragadott az embertől. Két dolog következik ebből:

1. Sátán szüntelenül arra fog törekedni, hogy a kárhoztatás állapotában tartson minket 2. Csak úgy tudjuk legyőzni a Sátánt, amennyiben hit által elfogadjuk Isten igazságát