Nagyon lényeges, hogy megkülönböztessük az üdvösség kiérdemlésére irányuló jó cselekedeteket (egyébként ilyen nem létezik), azoktól a jó cselekedetektől, amelyeket a Galatabeliekhez írt levél „a Szellem gyümölcseinek” nevez (Galata 5,22-23). Az utóbbi annak az eredménye, hogy valaki újjászületett a Szent Szellem által. Egy bűnös ember jó cselekedetek által ugyanúgy nem válhat szentté, mint ahogyan egy vadalmafa sem lesz golden almafává azzal, ha gyönyörű golden almákat függesztünk az ágaira.
A gyümölcs a fa fajtájától függ. Egy bűnös ember is csak akkor képes Isten előtt kedves cselekedetekre, ha kegyelem által megtér, és így csodálatos módon Isten őt szentté változtatja. „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket...” (Titus 3,5).
Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ami a mi szemünkben „jó”, Isten szemében nem mindig az. Jézus azt mondta: „Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Márk 10,18). Isten tökéletes mércéjével mérve „nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is” (Róma 3,12; Zsoltárok 14,1-3). „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül...” (Róma 3,23).
Vagyis ami „jó cselekedet” a mi szemünkben, Isten számára elfogadhatatlan. Ami a törvény megtartását illeti, erről a következőt mondja az Ige: „a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg Ő előtte” (Róma 3,20).
Képzeljük csak el, hogy valakit letartóztatnak gyorshajtásért, és ő azt hiszi, hogy majd megússza a büntetést, ha elmondja, hogy sokkal többször hajtott már ezen az úton a sebességet betartva, mint ahányszor átlépte a sebességkorlátozást. Ezzel az érvvel egy világi bíróság előtt nemigen jutna semmire, mégis emberek tömegei remélik, hogy jó cselekedeteik felülmúlják a bűnöseket, és így aztán majd kiérdemlik, hogy a mennyek országába jussanak. Tegyük fel, hogy a vétkes fél - ha visszatérünk az előző példához - azt mondja a bírónak: „Kérem, engedjen szabadon, és megígérem, hogy nem szegem meg többé a törvényt, nem lépem át a megengedett sebességet!” A bíró a következőt válaszolja: „Ha nem szegi meg többé a törvényt, akkor ezzel csak betartja, amit az megkövetel.” Ha ezután tökéletesen is élnénk életünk hátralevő részét (még ha ezt meg is tudnánk tenni), akkor sem tudnánk jóvátenni egyetlen múltban elkövetett bűnünket sem.
Ráadásul, az üdvösség ajándék: „az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet” (Róma 6,23); „örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van” (I.János 5,11); senki sem tehet semmit azért, hogy megszerezze, hogy kiérdemelje vagy kifizesse azt, ami ajándék. Ezt ingyen kell, hogy kapjuk, máskülönben már nem ajándék. Jézus azt mondta: „És én örök életet adok nekik” (János 10,28).
Az üdvösséget és az örök életet Istentől való ajándékként kell elfogadnunk. Bármilyen kísérlet, amely arra irányul, hogy cselekedeteket ajánljon fel érte, az ajándék elutasítását jelenti.
Nincs lehetőség akkor arra, hogy jót cselekedjünk? Dehogynem! A jó cselekedetek követik a megtérést, az üdvösség elnyerését, mint ahogyan egy fa is gyümölcsöt terem, vagy ahogyan a fény is együtt jár a napfelkeltével. A Biblia igenis buzdítja a keresztényeket arra, hogy „legyenek gazdagok a jó cselekedetekben” (lTimóteus 6,18), és hogy „igyekezzenek jó cselekedetekkel elöl járni” (Titus 3,8). Aki keresztény, az „új teremtés” (2Korintus 5,17), „teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre” (Efézus 2,10), és mindig arra kell törekednünk, hogy jó cselekedetekre igyekezők legyünk (Titus 2,14).
