Ennek megfelelően elmondhatjuk, hogy a feddhetetlenség (tökéletesség) az Istenhez való helyes magatartást valamint a gonoszhoz (bűnhöz) való helyes magatartást is jelenti. Ha az Istenhez való helyes magatartásról van szó, akkor nincs helye a semlegességnek. Nem létezik kompromisszum azzal a dologgal kapcsolatban, ami Neki nem tetszik. Abszolút engedelmességgel tartozol Neki, bármi legyen is az ára. És ne felejtsd el, az Istennek való tetszés árát valóban ki kell „fizetnie”!
Ha elolvassuk a Királyok vagy a Krónikák könyvét, láthatjuk, hogy a királyok többé-kevésbé az alapján lettek megítélve, hogy a szívük feddhetetlen (tökéletes) volt-e Isten iránt vagy nem.
Asával, Josafáttal, Ezékiással és másokkal kapcsolatban az szerepel, hogy a szívüket teljesen Istenhez fordították. De a legjobb példája annak az embernek, aki tökéletesen járt az Úr előtt, Dávid. Ő volt a mérce, amely alapján más királyokat mértek. Itt nem olyan szívekről beszélünk, amelyek tökéletesek, hanem olyan szívekről, amelyek teljesen Isten felé fordultak (akiknek a szíve teljesen Istennél van).
Dávid erkölcsileg nem mindig viselkedett tökéletesen. Ismert dolog, hogy házasságtörést követett el. Bár a Biblia nem engedi meg a házasságtörést, itt mégsem erkölcsi tökéletességről van szó, hanem sokkal inkább Dávidnak Istenhez való beállítottságáról. A 2. Mózes 20,1-3-ban találjuk az első feltételét a szívnek, amely Isten előtt tökéletes. „És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”
Asával, Josafáttal, Ezékiással és másokkal kapcsolatban az szerepel, hogy a szívüket teljesen Istenhez fordították. De a legjobb példája annak az embernek, aki tökéletesen járt az Úr előtt, Dávid. Ő volt a mérce, amely alapján más királyokat mértek. Itt nem olyan szívekről beszélünk, amelyek tökéletesek, hanem olyan szívekről, amelyek teljesen Isten felé fordultak (akiknek a szíve teljesen Istennél van).
Dávid erkölcsileg nem mindig viselkedett tökéletesen. Ismert dolog, hogy házasságtörést követett el. Bár a Biblia nem engedi meg a házasságtörést, itt mégsem erkölcsi tökéletességről van szó, hanem sokkal inkább Dávidnak Istenhez való beállítottságáról. A 2. Mózes 20,1-3-ban találjuk az első feltételét a szívnek, amely Isten előtt tökéletes. „És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”
Isten előtt feddhetetlennek lenni azt jelenti, hogy nincsenek Mellette más isteneink. Dávid számára és ugyanúgy a mi számunkra is az a döntő kérdés: „Ki az én Istenem?”
Az 5. Mózes-ben Mózes ugyanezt az alapkérdést teszi fel Izraelnek közvetlenül az előtt, mielőtt a nép belépett volna az ígéret földjére: „Ki a ti Istenetek?” Izraelnek az erre a kérdésre adott válasza határozta meg a nemzetnek a sorsát.
Később, amikor kiáradt a Szent Szellem Illésnek a Kármel hegyén bemutatott áldozatakor Izraelre, csupán ezt kellett mondaniuk: „Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” (1Kir 18,39)
Mindaddig, amíg ezt tudják mondani, győzedelmesek tudnak lenni, még akkor is, ha vannak problémáik vagy hibáik – még akkor is, ha bűnt követnek is el.
Ez eljuttat minket arra a pontra, amikor személyesen tisztáznunk kell ezt az alapvető kérdést: „Honnan tudjuk, ki a mi Istenünk?” Az 1. Mózes 31,41-ben Jákob ezt mondja Lábánnak: „te pedig béremet tízszer is megváltoztattad!” De Isten nem engedte, hogy ennyiben hagyja. Így folytatta: „Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem” (42. vers)
Figyeld meg, milyen kifejezés szerepel itt: „Ábrahám Istene és az Izsák félelme”. Jákob az „Izsák félelme” leírást használja, amikor Izsák Istenéről beszél. Ez lényegében ezt jelenti: Ami megijeszt, ami téged félelemmel tölti el, az a te istened!
Az 5. Mózes-ben Mózes ugyanezt az alapkérdést teszi fel Izraelnek közvetlenül az előtt, mielőtt a nép belépett volna az ígéret földjére: „Ki a ti Istenetek?” Izraelnek az erre a kérdésre adott válasza határozta meg a nemzetnek a sorsát.
Később, amikor kiáradt a Szent Szellem Illésnek a Kármel hegyén bemutatott áldozatakor Izraelre, csupán ezt kellett mondaniuk: „Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” (1Kir 18,39)
Mindaddig, amíg ezt tudják mondani, győzedelmesek tudnak lenni, még akkor is, ha vannak problémáik vagy hibáik – még akkor is, ha bűnt követnek is el.
Ez eljuttat minket arra a pontra, amikor személyesen tisztáznunk kell ezt az alapvető kérdést: „Honnan tudjuk, ki a mi Istenünk?” Az 1. Mózes 31,41-ben Jákob ezt mondja Lábánnak: „te pedig béremet tízszer is megváltoztattad!” De Isten nem engedte, hogy ennyiben hagyja. Így folytatta: „Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem” (42. vers)
Figyeld meg, milyen kifejezés szerepel itt: „Ábrahám Istene és az Izsák félelme”. Jákob az „Izsák félelme” leírást használja, amikor Izsák Istenéről beszél. Ez lényegében ezt jelenti: Ami megijeszt, ami téged félelemmel tölti el, az a te istened!
Némely ember a rákot teszi istenévé. Annyira rettegnek ettől a betegségtől, hogy jobban félnek tőle, mint Istentől. És azok az emberek, akik mágiába, jövendőmondásba és varázslásba mélyednek bele, a félelemnek olyan kötelékébe kerülnek ezekkel a sátáni hatalmakkal szemben, hogy ezek lesznek az isteneik. Én senkit nem akarok félni, csak egyedül Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét. Ha egy ember valóban Istent féli, akkor már semmi mástól nem kell félnie az életében.
