Ahhoz, hogy definiálhassuk az Úr félelmét/az istenfélelmet, először meg fogjuk vizsgálni a félelem négy fajtáját, amelyek nem az Úr félelmét jelentik:
1. Természetes félelem
Néhány helyzetben teljesen természetes, hogy félünk. Például, ha egy gyorsforgalmú úton megy valaki, és kidurran a kereke. A kocsi kivágódik, és az árokban landol. Teljesen természetes, ha egy ilyen helyzetben félelmet érzünk. Ebben az esetben nem istenfélelemről van szó, de ez a félelem nem negatív. Egészen pontosan még meg is védi az embert. A félelem és a fájdalom két olyan eszköz, amit Isten használ, hogy az embert megvédje. Ha forrásban levő vízbe mártja az ujját, a fájdalom arra sarkallja Önt, hogy gyorsan vegye ki a kezét. Ha nem lenne a fájdalom, a víz égési sebeket okozna a kézen. Létezik tehát természetes fájdalomérzet és természetes félelem, amiket Isten védőmechanizmusként alkalmaz.
2. Démonikus félelem
A 2. Timóteus 1,7-ben ez áll: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét”. Ennek a szellemnek a jele az, hogy „a félelem gyötrelmet okoz” (szó szerinti fordítás az angolból). A démonikus félelem gyötri az embert, az Úr félelme nem gyötör/nem kínoz.
3. Vallásos félelem
Ez a fajta félelem az, amire emberek tanítanak meg. Az Ézsaiás 29,13-ban ez szerepel: „És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn…”
Éveken keresztül ilyen félelmeim voltak. Ez egy olyan fajta félelem, amit legtöbben ismerünk, akik gyülekezetekben nőttünk fel. Ez az attól való félelem, hogy hibás vallási cselekedeteket cselekszünk. Belénk nevelték, hogy bizonyos viselkedési módok helyesek a gyülekezetben, mások pedig nem. Én például évekig azt gondoltam, hogy bűn, ha az istentiszteleten köhögünk, hangosan kimondunk valamit vagy kifejezésre juttatjuk a lelkesedés valamilyen formáját!
Éveken keresztül ilyen félelmeim voltak. Ez egy olyan fajta félelem, amit legtöbben ismerünk, akik gyülekezetekben nőttünk fel. Ez az attól való félelem, hogy hibás vallási cselekedeteket cselekszünk. Belénk nevelték, hogy bizonyos viselkedési módok helyesek a gyülekezetben, mások pedig nem. Én például évekig azt gondoltam, hogy bűn, ha az istentiszteleten köhögünk, hangosan kimondunk valamit vagy kifejezésre juttatjuk a lelkesedés valamilyen formáját!
