Mi a megbékélés?
A megbékélésnek két jelentése van. Kifejezi az összhang helyreállítását a két fél között, akik korábban hadilábon álltak egymással, ezenkívül egy vita vagy nézeteltérés elsimítására is utal a két fél között.
Az Újszövetség a “megbékélés” szót teljes egészében a Krisztus életéből és halálából fakadó eredményként írja le, ami véglegesen megváltoztatta Isten és az emberiség kapcsolatát azáltal, hogy megváltoztatta az egymáshoz való viszonyulásukat.
Ezért a megbékélés célja a megigazulás. Mivel mi ezen a kifejezésen azt a folyamatot szoktuk érteni, amelynek eredményeként valaki igaz emberré válik, hajlamosak vagyunk arra, hogy az igazságosságot jogi fogalomnak tartsuk. Valójában azonban ez a kifejezés a kapcsolatokra vonatkozik. Azt jelenti, hogy helyesen viszonyulunk valakihez, vagy “egyenesbe jövünk” valakivel. Megigazultnak lenni tehát azt jelenti, hogy rendezett, harmonikus kapcsolatot tartunk fenn Istennel.
A megbékélés magába foglalja az attitűdök megváltozását, mivel a kapcsolatokban ezek rendkívül fontosak.
Az attitűd nem azonos a hittel. A hit javarészt felfogásbeli kérdés, ami befolyást gyakorol gondolkodásunkra és értékítéletünkre. Az attitűdöknek is van egy kognitív (tudati) elemük, de emellett rendelkeznek érzelmi és viselkedési összetevőkkel is. Általában nem a hitünk, hanem az attitűdjeink szerint cselekszünk. Viselkedésünkből valójában a hozzáállásunk lepleződik le.
Például megtörténhet, hogy hitem szerint színétől vagy fajától függetlenül minden ember egyenlő. De ha én fehér vagyok, és nincs egyetlen színesbőrű barátom sem, az világosan megmutatja az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontomat.
A Kereszt által mind Isten, mind pedig az ember attitűdjei megváltoztak. Istennek az emberi nem felé tanúsított magatartása haragról áldásra változott; a mi hozzáállásunk Isten felé pedig lázadás és ellenségeskedés helyett a fiúság lett.
Figyeld meg, hogy Isten érzelmei irányunkban soha nem változtak! Isten feltétel nélkül, változhatatlanul és határtalanul szereti bukott teremtményét. De Isten viszonyulása a bűnhöz soha nem lehet más, mint szent harag. Nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást a bűnről. Nem hagyhatja figyelmen kívül úgy, hogy továbbra is szent maradjon.
Hadd mondjak erre egy példát! Te férfi vagy, és gyalogolsz egy úton. Ha azt látod, hogy egy másik férfi ver egy nőt, nem teheted meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyod, és továbbmégy. Nem teheted meg úgy, hogy továbbra is önmagad maradj, mert ez sérti férfiasságodat. Ha pedig a támadó elszalad, akkor utána kell menned, hogy a törvény előtt adjon számot tettéről. Minden bűn egy sokkal nagyobb mértékű sérelem Isten “Isten-volta” ellen, ez az oka annak, hogy Ő nem maradhat közömbös és semleges.
A megbékéléshez ezért jóvátételre van szükség. A jóvátétel a bűn elfedezése valami olyan dologgal, ami megfosztja a bűnt attól az erejétől, hogy szétzúzza a kapcsolatot az emberiség és Isten között. Ezt a "valamit" az Újszövetség úgy nevezi, hogy Krisztus vére. Az ember mindig attól rettegett, hogy a bűn örökkévaló: ha egyszer vétkeztem, akkor bűnös vagyok, és ezen a tényen soha semmi nem tud változtatni. Ma ez talán különösen hangzik sok ember számára, de kizárólag ez lehet az oka annak, hogy mai társadalmunkban úgy elfojtjuk a bűntudatot. A tudatos szint alatt csillapíthatatlanul dühöng a bűntudat, és semmiféle modern racionalizálás nem tud minket megszabadítani a fullánkjától. De létezik-e olyan dolog, ami meg tudja változtatni a bűn arculatát, vagy úgy van, ahogy Fitzgerald írja:
“A kéz csak egyre ír és leírván,
Megy tovább jámborságod vagy eszed
Hiába nem törli el fél sorát,
Könnyeid sem mossák ki egy szavát.”
Ezzel a rettegéssel és fatalizmussal szemben ott áll Krisztus Keresztje, Isten végső megoldása a bűntudat és a bűn problémájára.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
