Az önigazolás másik módja a viszonvád: “A te hibád”. A másik fél itt úgy jelenik meg, mintha teljes mértékben vagy legnagyobb részben ő lenne vádolható azért, ami történt. A viszonvád általában nemcsak a másik fél viselkedésének ítéletét tartalmazza, hanem motivációját is megmagyarázza. “Tudjuk”, hogy miért beszélt vagy viselkedett úgy, vagy hogy “valójában” mi rejtőzött viselkedése mögött. Ez a fajta ítélkezés az, amelyet Jézus annyira szigorúan megrótt. Saját valódi motívumaink megértésében is notóriusan megbízhatatlanok vagyunk, mennyivel kevésbé vagyunk alkalmasak arra, hogy helyesen ítéljük meg mások mozgatórugóit.
Ezek mellett a viselkedésmódok mellett általában ott van egy harmadik is, a mentegetőzés: “Nem tehetek róla”. Ebben az az igényünk jelenik meg, hogy érveket találjunk, amelyek felmentenek bennünket a tetteink vagy reagálásaink miatti vádak és felelősség alól. Találnunk kell valami magyarázatot, amely miatt úgy érezhetjük, hogy hasonló körülmények között mások ugyanúgy cselekednek, beszélnek vagy éreznek, mint mi. Az is előfordul, hogy a mentségek takaróját a vita mindkét résztvevőjére kiterjesztjük, hogy így kihalásszunk magunknak a roncsok közül némi kis erényt: “A férjemet sem hibáztatom, ha az apja támogatta volna őt anyagilag, mint ahogyan kellett volna tennie, sokkal kevesebb vitánk lett volna egymással”.
És végül: rendkívül gyakori házasságok válsága idején a teljes tanácstalanság. Látszólag egyik fél sem érti, mi romlott el, vagy hogy mi okozta a problémáikat. “Kezdetben annyira szerettük egymást. Hogy romolhatott el minden ennyire?” “Fogalmam sincs, mit csinálhattunk rosszul. El se tudom hinni, hogy ez megtörtént velünk.”
Az eddig felsorolt magatartásbeli problémák tudatosak, de vannak olyanok is, amelyek öntudatlanok, és ezért még több bajt okoznak. Ezek az úgynevezett védekező mechanizmusok, melyeket az ego arra használ, hogy megvédje magát a fájdalmas vagy kellemetlen felismerésektől.
Az ego páncélzatának egyik példája a racionalizálás. A racionalizálás a valódi ok helyettesítése egy másikkal, amely elfogadhatóbbnak tűnik a szemünkben. Például: kihagynak bennünket a munkahelyi előléptetésből. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez azért van, mert keresztények vagyunk, nők vagy színesbőrűek vagyunk, nem járunk inni a többiekkel, vagy nem nyalizunk a főnöknek. A valódi ok az, hogy nem vagyunk alkalmasak az állás betöltésére, de ezzel képtelenek vagyunk szembenézni. Öntudatlanul találunk egy elfogadhatóbb magyarázatot sikertelenségünkre.
A következő általánosan elterjedt védekező mechanizmus a kivetítés. Képesek vagyunk mások hibáiként látni saját gyengéinket, amelyekre teljes mértékben vakok vagyunk. Az, aki folyton-folyvást panaszkodik a gyülekezetben uralkodó kritizáló szellem miatt, valószínűleg a saját problémáját vetíti ki az őt körülvevő emberekre. Jézus példázata a szálkáról és a gerendáról a kivetítés klasszikus példája.
A harmadik ilyen dolog a helyettesítés. Azoknak a reakcióinknak és érzelmeinknek, amelyeket egy adott körben nem tudunk vagy nem akarunk kimutatni, egy teljesen más helyzetben szabad folyást engedünk. Megtörténhet, hogy valakit leszidnak vagy megrovásban részesítenek a munkahelyén. Az illető a főnöktől való félelmében, vagy azért, nehogy lerontsa a róla kialakult képet, visszafojtja haragját. Azután amikor hazamegy, valami semmiség miatt kirobban belőle a düh, és veszekedni kezd feleségével vagy gyerekeivel. Nem igazán lesz tudatában annak, hogy mit csinál, csak nem érti, hogy lehet a családja ilyen elviselhetetlenül idegesítő, és miért provokálják őt szándékosan, amikor ő csak egy családi körben eltöltött nyugodt estére vágyott.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
