Az említett gondolkodási problémákból és érzelmi állapotokból származó alapvető viselkedésmódok fő jellemzője vagy a küzdelem, vagy a menekülés, de az is megtörténhet, hogy valakinek a viselkedése vadul ingadozik a két szélsőség között. Az első fogalom, a küzdelem, viszályt, vitát, harcot és szembenállást jelent. Agresszív és erőszakos viselkedés fakadhat belőle. Ez lehet fizikai, de még gyakrabban érzelmi, lelki bántalmazás. Az utóbbi végeredményben visszahúzódást, a kapcsolat elől való kitérést jelent: az ember menekülne.
A látszat ellenére a harc általában reményteljesebb a kapcsolatra nézve, mert azt jelzi, hogy vagy az egyik, vagy mindkét fél azt érzi a szíve mélyén, hogy még van valami a kapcsolatban, amiért érdemes harcolni, ha más nem is, a saját önbecsülésük. A menekülés azt jelzi, hogy az ember tudatosan vagy öntudatlanul felmérte a helyzetet, és arra a meggyőződésre jutott, hogy a kapcsolat nem éri meg a fáradságot.
Beavatkozás segítségnyújtás céljából
Elég sok időt eltöltöttünk a kapcsolatok anatómiájával. A kapcsolatok gyógyulásának vagy helyreállásának azonban mint később látni fogjuk nem az emberek gondolkodásával és érzelmi állapotával való foglalkozás az elsődleges kulcsa. Mindazáltal ezek a viselkedésmódok egy valódi aknamezőt jelentenek, amellyel találkozni fogunk, ha segíteni próbálunk a bajba jutott embereknek, ezért meg kell értenünk, mivel állunk szemben. Egy aknamezőn pedig nem tanácsos melléfogni.
Az aknamezőn átvezető utat nem annyira nehéz megtalálni, mint gondolnánk, feltéve, hogy figyelembe veszünk egy rendkívül fontos tényt. Amikor megpróbálunk valakinek segíteni mint tanácsadó, barát, bizalmas vagy pásztor, kapcsolatra lépünk vele. Ebbe a kapcsolatba pedig ugyanazokat a dolgokat kell befektetnünk, és ugyanúgy igényli a személyes részvételünket, mint bármilyen más kapcsolat. Más szavakkal: nem az ember változó, megjósolhatatlan hangulatainak vagy reagálásainak kezelési technikáira kell koncentrálnunk, hanem arra, hogy szeretettel, bizalommal és tisztelettel forduljunk felé, és őszintén megpróbáljuk megérteni mind őt, mind pedig azt, amit átél.
Nézzük például a szeretetet! Ha valójában nem is érdekel minket az az ember, soha nem leszünk képesek eredményesen segíteni neki, függetlenül attól, hogy milyen jártasak vagyunk a tanácsadás módszereiben. Az összetört kapcsolatok traumájában vergődő emberek fokozottan érzékenyek az érzelmi és szellemi viszonyokra. Ha türelmetlenség, érdektelenség, kritizálás vagy vádlás van a szívünkben, ők ezt felismerik és érzékelik, bármilyen ügyesen színlelünk, vagy próbáljuk ezeket rejtegetni.
Ugyanezt elmondhatjuk a tiszteletről is. Ha valaki életének egy fontos területén kudarcot vagy elutasítottságot él át, ez súlyosan veszélyezteti önbizalmát és önbecsülését. Önértékelésének megtámogatásához kétségbeejtő szüksége van tiszteletre, figyelmességre és megerősítésre. Ha lekezelően bánunk vele, vagy egy sietős, leegyszerűsített megoldást kínálunk a problémáira, azt könnyen úgy értelmezheti, hogy mi még jobban megalázzuk. Ezért írta Pál olyan bölcsen a galáciaiaknak: “Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti szellemiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek szellemével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” 1
Hasonló módon fel kell építenünk a bizalom légkörét, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy megnyíljanak, mert tudják, hogy amit elmondanak, azt bizalmasan kezeljük, és senki sem használja fel ellenük.
És végül: a bajba került embernek elsősorban égető szüksége van arra, hogy találjon valakit, aki meg akarja őt érteni. Nem arra van szüksége, hogy egyetértsenek vele, hogy helyeseljenek neki, vagy támogassák a véleményét, hanem arra, hogy őszintén megpróbálják megérteni. Jellemző a súlyos feszültségekkel megterhelt kapcsolatokra az a szituáció, hogy van két ember, aki azt hiszi, hogy pontosan tudja, mi a baj a másikkal, viszont mindketten meg vannak győződve arról, hogy a másik egyáltalán nem érti meg őt, a valóság viszont az, hogy egyáltalán nem értik saját magukat.
Ha türelmesen, értelmes módon, odaszántan és őszinte törődéssel figyelünk, a bajba jutott ember gyakran bátorságra kap, hogy feltárja zavaros gondolatait és érzelmeit. Ha ez megtörténik, ezeknek ereje legalábbis ideiglenesen megtörik. A mozaikkockák elkezdenek a helyükre kerülni, és tudatosul néhány rejtett dolog. Akkor és csak akkor válik az az ember képessé arra, hogy meghallgassa, amit mondunk.
Elég sok időt eltöltöttünk a kapcsolatok anatómiájával. A kapcsolatok gyógyulásának vagy helyreállásának azonban mint később látni fogjuk nem az emberek gondolkodásával és érzelmi állapotával való foglalkozás az elsődleges kulcsa. Mindazáltal ezek a viselkedésmódok egy valódi aknamezőt jelentenek, amellyel találkozni fogunk, ha segíteni próbálunk a bajba jutott embereknek, ezért meg kell értenünk, mivel állunk szemben. Egy aknamezőn pedig nem tanácsos melléfogni.
Az aknamezőn átvezető utat nem annyira nehéz megtalálni, mint gondolnánk, feltéve, hogy figyelembe veszünk egy rendkívül fontos tényt. Amikor megpróbálunk valakinek segíteni mint tanácsadó, barát, bizalmas vagy pásztor, kapcsolatra lépünk vele. Ebbe a kapcsolatba pedig ugyanazokat a dolgokat kell befektetnünk, és ugyanúgy igényli a személyes részvételünket, mint bármilyen más kapcsolat. Más szavakkal: nem az ember változó, megjósolhatatlan hangulatainak vagy reagálásainak kezelési technikáira kell koncentrálnunk, hanem arra, hogy szeretettel, bizalommal és tisztelettel forduljunk felé, és őszintén megpróbáljuk megérteni mind őt, mind pedig azt, amit átél.
Nézzük például a szeretetet! Ha valójában nem is érdekel minket az az ember, soha nem leszünk képesek eredményesen segíteni neki, függetlenül attól, hogy milyen jártasak vagyunk a tanácsadás módszereiben. Az összetört kapcsolatok traumájában vergődő emberek fokozottan érzékenyek az érzelmi és szellemi viszonyokra. Ha türelmetlenség, érdektelenség, kritizálás vagy vádlás van a szívünkben, ők ezt felismerik és érzékelik, bármilyen ügyesen színlelünk, vagy próbáljuk ezeket rejtegetni.
Ugyanezt elmondhatjuk a tiszteletről is. Ha valaki életének egy fontos területén kudarcot vagy elutasítottságot él át, ez súlyosan veszélyezteti önbizalmát és önbecsülését. Önértékelésének megtámogatásához kétségbeejtő szüksége van tiszteletre, figyelmességre és megerősítésre. Ha lekezelően bánunk vele, vagy egy sietős, leegyszerűsített megoldást kínálunk a problémáira, azt könnyen úgy értelmezheti, hogy mi még jobban megalázzuk. Ezért írta Pál olyan bölcsen a galáciaiaknak: “Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti szellemiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek szellemével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” 1
Hasonló módon fel kell építenünk a bizalom légkörét, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy megnyíljanak, mert tudják, hogy amit elmondanak, azt bizalmasan kezeljük, és senki sem használja fel ellenük.
És végül: a bajba került embernek elsősorban égető szüksége van arra, hogy találjon valakit, aki meg akarja őt érteni. Nem arra van szüksége, hogy egyetértsenek vele, hogy helyeseljenek neki, vagy támogassák a véleményét, hanem arra, hogy őszintén megpróbálják megérteni. Jellemző a súlyos feszültségekkel megterhelt kapcsolatokra az a szituáció, hogy van két ember, aki azt hiszi, hogy pontosan tudja, mi a baj a másikkal, viszont mindketten meg vannak győződve arról, hogy a másik egyáltalán nem érti meg őt, a valóság viszont az, hogy egyáltalán nem értik saját magukat.
Ha türelmesen, értelmes módon, odaszántan és őszinte törődéssel figyelünk, a bajba jutott ember gyakran bátorságra kap, hogy feltárja zavaros gondolatait és érzelmeit. Ha ez megtörténik, ezeknek ereje legalábbis ideiglenesen megtörik. A mozaikkockák elkezdenek a helyükre kerülni, és tudatosul néhány rejtett dolog. Akkor és csak akkor válik az az ember képessé arra, hogy meghallgassa, amit mondunk.
