A Sátán másik trükkje a tudatlanság mellett az álalázat. Szörnyű és utálatos viselkedésmód. Ilyeneket mond: ne sokat gondolkozzál azon, hogy uralkodó vagy Krisztusban, nehogy felfuvalkodjál. Az a felfuvalkodás, ha nem engedelmeskedsz Isten Igéjének. Az alázat nem emberek előtt való pózolás, hanem egy életmód, pozitív viszonyulás Istenhez. Vannak keresztények, akik kedvüket lelik az alázatoskodásban, de ha jobban megnézed őket, tele vannak büszkeséggel, kevélységgel, felfuvalkodottsággal, és ez ki is derül hamar.
"Vigyázzatok, hogy ne vegyék el előletek a pálmát" (Kolosse 2,18). A kevély emberek kiakadhatnak apró dolgokon is, mint például:
- Iszol egy pohár vizet és nem adsz hálát Istennek.
- Köszöntesz valakit és nem csókolod meg.
- Nem leborulva imádkozol.
De az ilyen kevélyek "keresztet vetnek" minden szobor előtt. Ilyeneket teremt az álalázat. Erre mondja Pál apostol, hogy ezek a cselekedetek a test hizlalására valók (Kolosse 2,23). Ne bűvöljünk másokat, el kell fogadni őket úgy, ahogyan vannak, és magunkat is adjuk úgy, amilyenek vagyunk. Mert így ahogy vagy, te egy rendkívül kellemes személy vagy.
Az a pap, aki közbenjár és áldozatot mutat be. A mi áldozataink a hálaadás, az öröm, a dicséret. A dicséret is komoly szolgálat, nem szórakoztató ipar. A fő cél a dicsérettel az Úr felé való szolgálat úgy, ahogyan a papok az Ószövetségben vitték az áldozatokat, mi az ajkaink áldozatát visszük az Úr elé dicséret közben. Az is papi életmód, ha valaki az egész életét az Úrnak adja, és meg is hal az Úrért. Közbenjárókként szellemi harcot folytatunk kormányokért, nemzetekért. Ekkor is papok vagyunk. Amikor uralkodunk, akkor királyok vagyunk. Figyeljétek meg a Királyok könyvét. A háborús és békés időszakok váltakozhatnak egy király uralkodása idejében. Ugyanez van ma is.
Filippi 4,12: Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is, mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szükölködéssel is.
A béke időszak az, amikor tudok bővölködni, ahogyan Pál apostol is mondja, az Istentől származó javakat király módjára élvezem. A háborús időszak az, amikor tudok szűkölködni, amikor az ellenség lenyomása ellen hadakozom. Nekünk a bibliai Igékkel kell azonosulni, nem pedig különféle "figurákra’' gondolnunk, amikor papokról van szó.
A Jelenések 5,9-10-ben ugyanezt a mondatot találjuk: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden
ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká, és uralkodunk a földön.
Figyeljétek meg, hogy a megváltásban minden a véren alapszik. Péter pedig azt mondja, hogy királyi papság vagyunk, tehát összekombinálja a két hivatal szerepét. Ez nagyon érdekes, mivel arra a tényre vezethető vissza, hogy Jézus főpap a Melkisédek rendje szerint. A Zsidó levél hetedik és nyolcadik fejezete hangsúlyozza, hogy a mózesi törvény alatt a papság és a királyság el volt választva. A királyság Júda törzséé volt, a papság Lévi törzséé. Ez egy időleges megoldása volt Istentől. Krisztusban a főpapság (Melkisédek rendje szerint) és a királyság újra egyesült egy személyben. A melkisédeki az eredeti papság. Megtalálhatjuk az 1 Mózes 14-ben. Mózes előtt jóval találkozhatunk
Melkisédekkel, aki pap, Isten papja, ahogyan itt nevezik, és az "igazság királya". Így függ össze ez a két nagy hivatal, a papság és a királyság, melyek Mózes törvénye alatt el lettek választva egymástól, de újra egyesültek Jézus papságában. Mi a melkisédeki papságban vagyunk. Dávid király volt, de nem lehetett pap. Áron pap volt, de nem lehetett király. De Krisztusban mi királyok és papok lehetünk és ezek is vagyunk. Lehet, hogy nem vesszük észre, de már ezek vagyunk.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
