Emlékszünk tehát Omrira, aki gonoszul cselekedett az Úr szeme előtt. Azután jött Akháb, aki hétszerte gonoszabb volt az apjánál. De ha úgy gondoljátok, hogy Akháb és Jézabel rossz volt, akkor nézzétek meg, milyen volt a fiuk, Akházia.
Akházia pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izraelen Samariában, Jósafátnak, a Júda királyának tizenhetedik esztendejében... és gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, járván az ő atyjának és anyjának útján, és Jeroboámnak, a Nébát fiának útján, aki bűnbe ejté az Izraelt. És szolgála a Baálnak, és azt imádá és haragra indítá az Urat, Izráel Istenét, mint ahogy az ó atyja cselekedett. (I. Királyok 22,52-54)
Akházia tehát - akinek egyébként istenfélő neve volt, azt jelentette, hogy „Jehova megtart" - szintén bálványimádó lett, mint az apja és az anyja, vagy mint a nagyapja. A bálványimádás generációs átok, mint a kegyetlenség, az erőszak, és a szexuális bűn is. S ezek mind rajta voltak Akházia életén.
Egy nap Akházia a samariai palotájában sétálgatott. Nagyon meg volt magával elégedve: „Én vagyok a nagy király! Én vagyok minden!" Természetesen azt hitte, hogy őt semmi baj nem érheti. Ám a palotában volt egy lépcsőfeljáró, egy csigalépcső gyönyörű korláttal szegélyezve. Innen akarta megnézni a király, hogy jött-e valaki az udvarba, de túl melyen hajolt ki és kizuhant. Olyan nagyon összetörte magát, hogy csak annyit tudott kinyögni: „Félek, hogy meghalok." Lóhalálában hírnököket küldött kedvenc bálványához Baálzebubhoz (azt jelenti: 'a legyek ura').
Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izraelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdezni? (II. Királyok 1,3)
De Illés próféta megállította őket az úton. Majd én küldök üzenetet! Menjetek vissza és mondjátok meg a királynak, hogy meg fog halni." Így a követek visszatértek a királyhoz és megmondták neki: „Meg fogsz halni." Ez azonnal be is következett.
Jórám és Elizeus
Miután Akházia meghalt, fivére Jórám (akit Jehórám neven is ismerünk), foglalta el a trónt. Szeretnénk hinni, hogy ez a király már más volt, hiszen már a harmadik generációnál tartunk. De nem, ez sem volt különb.
Jórám pedig az Akháb fia kezde uralkodni Izraelen Samariában Jósafátnak, a Júda királyának tizennyolcadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig. És rosszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, amelyet az ő atyja készíttetett volt. De mindezáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izraelt, és el nem távozott azoktól. (II. Királyok 3,1-3)
Jórám elhatározta, hogy ráveszi Jósafátot a déli királyság uralkodóját, hogy kezdjenek közös üzleti vállalkozásba. Ezért Isten hozzá is prófétát küldött.
Minden egyes nemzedék számára Isten külön prófétát jelölt ki, hogy a királyt „kezelésbe vegye", hogy rábírja: forduljon vissza a rossz útról és térjen meg. Ha visszatekintesz a saját életedre, megláthatod, Isten hányszor próbált már visszatartani a bűntől. Lehet, hogy te magad álltál meg épp azon a ponton, de az is lehet, hogy valaki más jött, hogy a lelkedre beszéljen. Isten olyan irgalmas! Folyton meg akarja felettünk törni a bűnt. Ne feledjétek: a bűn minden generációban gonoszabb és gonoszabb lesz.
Elizeus épp akkor jelent meg, amikor Jórám es Jósafát Moáb királyával együtt a csatára készült. Útban a csatamező felé kifogyott a vizük. Az ökrök, a lovak és az emberek megéheztek és megszomjaztak, úgy nézett ki, hogy elpusztulnak, mielőtt még egyáltalán harcba elegyedhetnének. Jórám azt mondta: „Jaj, Isten azért hozott erre a helyre, hogy megöljön bennünket!"
De Jósafát azt kérdezte: „Van itt valahol egy próféta?" Ő legalább tudta, hogy Istent kell segítségül hívni. Az izraeliták azt felelték: „Igen, van ott hátul egy Elizeus nevű ember. ő próféta." „Na, hát akkor küldjétek fel ide!"
Jórám azonban tiltakozott: „Nem túlzottan kedvelem Elizeust. A fivérem egy korláton bukott keresztül, és egy Illés nevű ember prófétáit felőle, hogy meg fog halni, s meg is halt. Elizeus pedig pont olyan, mint Illés."
És monda Jósafát: Nála van az Úrnak beszéde... (II. Királyok 3,12)
Így hát elévezették Elizeust, akinek volt is üzenete számukra. Isten hatalmas kegyelmével kézbe vette Jórámot, próbálván megtörni rajta a generációs átkot.
A próféta azt kérte: "Hozzatok ide egy énekest!" S amint az énekelni kezdett, Elizeust betöltötte a Szent Szellem és az Úr szólt hozzájuk rajta keresztül.
Jórám pedig az Akháb fia kezde uralkodni Izraelen Samariában Jósafátnak, a Júda királyának tizennyolcadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig. És rosszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, amelyet az ő atyja készíttetett volt. De mindezáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izraelt, és el nem távozott azoktól. (II. Királyok 3,1-3)
Jórám elhatározta, hogy ráveszi Jósafátot a déli királyság uralkodóját, hogy kezdjenek közös üzleti vállalkozásba. Ezért Isten hozzá is prófétát küldött.
Minden egyes nemzedék számára Isten külön prófétát jelölt ki, hogy a királyt „kezelésbe vegye", hogy rábírja: forduljon vissza a rossz útról és térjen meg. Ha visszatekintesz a saját életedre, megláthatod, Isten hányszor próbált már visszatartani a bűntől. Lehet, hogy te magad álltál meg épp azon a ponton, de az is lehet, hogy valaki más jött, hogy a lelkedre beszéljen. Isten olyan irgalmas! Folyton meg akarja felettünk törni a bűnt. Ne feledjétek: a bűn minden generációban gonoszabb és gonoszabb lesz.
Elizeus épp akkor jelent meg, amikor Jórám es Jósafát Moáb királyával együtt a csatára készült. Útban a csatamező felé kifogyott a vizük. Az ökrök, a lovak és az emberek megéheztek és megszomjaztak, úgy nézett ki, hogy elpusztulnak, mielőtt még egyáltalán harcba elegyedhetnének. Jórám azt mondta: „Jaj, Isten azért hozott erre a helyre, hogy megöljön bennünket!"
De Jósafát azt kérdezte: „Van itt valahol egy próféta?" Ő legalább tudta, hogy Istent kell segítségül hívni. Az izraeliták azt felelték: „Igen, van ott hátul egy Elizeus nevű ember. ő próféta." „Na, hát akkor küldjétek fel ide!"
Jórám azonban tiltakozott: „Nem túlzottan kedvelem Elizeust. A fivérem egy korláton bukott keresztül, és egy Illés nevű ember prófétáit felőle, hogy meg fog halni, s meg is halt. Elizeus pedig pont olyan, mint Illés."
És monda Jósafát: Nála van az Úrnak beszéde... (II. Királyok 3,12)
Így hát elévezették Elizeust, akinek volt is üzenete számukra. Isten hatalmas kegyelmével kézbe vette Jórámot, próbálván megtörni rajta a generációs átkot.
A próféta azt kérte: "Hozzatok ide egy énekest!" S amint az énekelni kezdett, Elizeust betöltötte a Szent Szellem és az Úr szólt hozzájuk rajta keresztül.
És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat; Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok. Kevés pedig [még] ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.
20 És lõn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jõnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel. (II. Királyok 3, 16-18,20)
Elizeus megparancsolta: „Ássatok árkokat, mert csodát fogtok látni!" Kiásták hát az árkokat, és a legkülönösebb csodának voltak a tanúi: „... reggel, mikor áldozatot szoktak tenni, az árkok megteltek vízzel". Így az emberek a szomjukat olthatták.
Amikor pedig a moábita király átkelt a hegyen, hogy megküzdjön velük, a nap rásütött a kis vízfoltokra és úgy látszott, mintha vér volna. A moáb király meglátva ezt azt gondolta: „Ezek biztos összeverekedtek és megölték egymást". Azt hitte, hogy a csatának vége, még mielőtt elkezdődött volna. A moiabiták tehát lerohantak a völgybe, hogy összeszedjék a zsákmányt... és szembe találták magukat a harcra kész izraelitákkal. Éppen felfrissültek a víztől, amit Isten adott nekik, és készek voltak az ütközetre. Egyszerűen elsöpörték a moábitákat. Az ember azt gondolná, hogy Jórám - látva ezt a hatalmas csodát - megállt bűnös útján, s megtért az igaz, élő Istenhez. De nem, sőt még jobban belevetette magát a bálványimádása. Végül Jéhu ölte meg.
Amikor pedig a moábita király átkelt a hegyen, hogy megküzdjön velük, a nap rásütött a kis vízfoltokra és úgy látszott, mintha vér volna. A moáb király meglátva ezt azt gondolta: „Ezek biztos összeverekedtek és megölték egymást". Azt hitte, hogy a csatának vége, még mielőtt elkezdődött volna. A moiabiták tehát lerohantak a völgybe, hogy összeszedjék a zsákmányt... és szembe találták magukat a harcra kész izraelitákkal. Éppen felfrissültek a víztől, amit Isten adott nekik, és készek voltak az ütközetre. Egyszerűen elsöpörték a moábitákat. Az ember azt gondolná, hogy Jórám - látva ezt a hatalmas csodát - megállt bűnös útján, s megtért az igaz, élő Istenhez. De nem, sőt még jobban belevetette magát a bálványimádása. Végül Jéhu ölte meg.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1990.
